Lehet, hogy tul szemelyes, de mar az egesz oldal az, lassan tanulmanyt lehetne irni belole. Gondolkozom is, hogy epitek valami sorompot a kulvilag fele, aztan megvalogatom, ki johet be, de ez az aljas terv meg egyelore megvalositasra var.

Teszik fel a kerdest. Aztan van olyan is, aki a sajat valasztasat rajtam keresztul szeretne igazolni, es gyozkod az emigracio letjogosultsagarol.
Tobbszor nekifogtam mar, hogy irjak errol, mert lenne mit, meg tanulsagos is talan kulfoldre szakadni probaloknak. Egyelore meg nem jutottam el addig, hogy kepes legyek megragadni a veget: fejlodni kell meg, at kell parszor szitalni ezeket a gondolatokat. De erik. Egyelore impresszionak megteszi a Homar kaffer fedonevu olvasojanak egy teljesen irrelevans temaban szuletett hozzaszolasa:

Most nem leszek népszerű, de el kell hogy mondjam… a pöcsöm teli van az ilyen és az ehhez hasnoló szabályokból, hungarikumokból. Ugyan kapcsolódik a témához is, de off: anyám magyar, apám magyar, én 100% magyar, imádom az országom, a fővárosomat, Budapestet. Imádom a vidéket, a hegyeket, a Balatont, Szolnok, Eger, Kőszeget. Szeretem az anyanyelvem, büszke vagyok az iskolámra, a barátaimra, és amikor a magyar himnuszt játszák az Olimpián. Külföldön élek. Teljesen mindegy hol, és mióta. Honvágyam van. Tudom hogy egyszer hazamegyek.
De.
Minden nap, amikor ilyenekről olvasok, dehogy akarok én hazamenni, hiszen ezért jöttem el. Elég volt. Ne szopassatok, a “a saját hazámban” (homlokcsapkodás nélkül)…
Most mondd azt: “Ne gyere vissza, te szar”. Pedig egyszer visszamegyek. Hátha akkor már jobb lesz.

Hat igy.