"Interruptions are the journey"
Este nem kellett alomba ringatni, de viszonylag koran, 7 ora fele magamtol ebredtem, teljesen kipihenve az elozo nap vizumos megprobaltatasait. A reggeli keszulodes utan felig mar motoros szerelesben le is mentem a hallba, ahova June is epp akkor erkezett meg. Szeretem a pontossagot, szerintem eleg nagy foku tiszteletlenseg, ha valaki megvaratja a masikat egy ilyen megbeszelt talalkozon. Gyorsan ki is jelentkeztem, aztan immar motoros ruhaban bepreselodtunk a kocsiba, es megindultunk ismet a bazis fele, ahol tegnap mar jartunk.
Ujra szemrevetelezhettem a Dakart, ami – ahogy tegnap emlitettem mar – kicsit meglepeteskent szolgalt, es nem is voltam teljesen magabiztos a magassagaval kapcsolatban, de ha mar igy alakult, akkor allok elebe. Nemi papirmunka, es az utkozben felmerulo kerdesek/problemak megbeszelese erdekeben tortent telefonszamcsere utan ki is mentunk a garazshoz, ahol Blands mester mar elo is keszitette a gepet. A ket oldalso doboz melle felkerult a top box is, ahogy korabban megbeszeltuk, majd kovetkezett egy korulbelul tiz perces agymosasnak tuno oktatas a motor hasznalatarol, a karbantartasrol (napi olajszint, lancfeszesseg ellenorzes, a ScottOiler lanckeno rendszer uzemelteteserol egy kisebb szekfoglalo), majd ellatott a megfelelo olajakkal, szerszamokkal es kencekkel, amik majdnem meg is toltottek utana az egyik doboz felet.
Kedvessegkent meg kaptam egy terkepet is, “a vegen majd hagyd benne a dobozban, ha gondolod!” felkialtassal.
Gyorsan nekialltam csomagolni is, ami vendeglatoim legnagyobb meglepetesere korulbelul egy percet vett igenybe: a korabban becsomagolt ket liner (merev dobozba valo zsak) bekerult a ket oldalso dobozba, a hatizsak, fenykepezogep pedig a felso dobozba. Itt ujabb remtorteneteket hallgathattam meg az angol, 16 inggel erkezo sracrol, repulorol kofferekkel erkezo amerikai vendegekrol, illetve szemelyesen egy szinten amerikai illetosegu vendegtol, aki epp akkor erkezett vissza a turarol, elhagyvan fele cuccat, mikor kinyilt a jobb oldali doboza a gondatlan kezeles kovetkezteben.
Ekkor mar nagyon mehetnekem volt, ugyhogy illedelmesen elkoszontem, fejembe nyomtam a sisakot, es a horihorgas, de utcai gumival felszerelt turaenduron elindultam, hogy felderitsem Uj-Zeland deli szigetet. Elozo nap meg azt terveztem, hogy koran reggel az Antarctica kozpontban kezdek, de mivel ugy nezett ki, hogy ha kicsit rahuzok, meg a veszjosloan kozeledo esofelhok elott kierhetek a kornyekrol ezert aznapi vegcelom, a Tekapo to fele vettem az iranyt.
A kovethetoseg kedveert idezzunk el egy kicsit a deli szigetnel, ehhez talan a legjobb illusztracio egy attekinto, domborzatot is tartalmazo terkep. A deli, az Uj-Zelandot alkoto ket nagyobb, es jonehany kisebb sziget kozul a legnagyobbik az orszag lakossaganak mintegy 25%-anak ad csak otthont (es szerintem ebbol is fele turista :). Nem veletlen vonzo a kulfoldiek szamara: a kisebb telepulesek lasabb eletemodja, az oriasi, erintetlen teruletek valtozatossaga, vadsaga tenyleg magaval ragado. Megtalalhato itt minden, amit a termeszetet, termeszetkozeli eletmodot szereto ember csak elkepzelhet: a Deli Alpok 3000+meter magas hegysegekkel tuzdelt vonulatatol kezdve, a gleccsereken at, a lankasan ivelgeto, birkakkal tuzdelt dombsagokon at a sziklas vagy homokos tengerpartokig vagy a Norvegiat, esetleg Alaszkat idezo fjordvidekig. Persze az ehhez kapcsolodo tevekenysegek sem maradnak el: a tengerparton sorozestol a legvadabb adrenalinrusht okozo sportokig terjed a valasztek.
A deli sziget jelentos resze, Tasmaniahoz hasonloan az Uvolto Negyvenesek, tengereszek altal rettegett ovezetebe esik, ami aztan rajta is hagyja lenyomtatat az idojarason is. Mig Christchurch kornyeken, Canterburyben egy meleg, eszaki szel dominal, addig a Tasman tenger feloli, nyugati oldalon gyakran orkan ereju, ozonvizszeru esozest szallito szel a dominans. Kicsit tartottam is ettol, mivel az esosebb evszakba hajloan, osszel indultam neki a turanak, de ugy gondolom, hogy nem csak a legoptimalisabb korulmenyek kozott elvezheto egy ilyen tura. Ez is ugyanugy resze adott orszag vagy taj karakterenek, es en inkabb a mindennapi arcat probalom megismerni, megerteni ezeknek a helyeknek, mint a turistak szamara fenntartott, kicsit muanyag latnivalokat. A masik, hogy akar motoron is, megfeleloen felkeszulve, arra alkalmas ruhazatban akar egesz napos esozes sem igazan megterhelo, ha mellette az utak minosege lehetove teszi a balesetveszely elkeruleset. Es azt kell mondjam, hogy – noha nemelyik, a deli szigeten talalhato ut szinte kizarolag csak a turistak piheneset szolgalja – Uj-Zeland utjainak minosege, ha nem is kiemelkedo, de a negy evszakos idojarast is figyelembe vege kimondottan jonak mondhato motoros szemmel.
Ha mar – meglepo modon – megint a motorozasnal tartunk, akkor megosztanam elso benyomasaim a Dakarrol (amik aztan gyokeresen megvaltoztak – aki olvassa a blogot, tudhatja): amint kikecmeregtem a zuzottkoves szakaszrol, es megtettem az elso par kilometert, nagyon negativ velemenyt konyveltem el magamban. Ilyesmik allnak a feljegyzeseimben: instabil, puha az eleje nagyon, bologat allandoan. Nincs benne ero, nem huz, az eroszakosabb gazfroccsoket eroteljes kupakhanggal honoralja, olyan, mint egy dugattyus vizpumpa. Az Uj-Zeland szerte legmagasabb, legalis sebesseghataron is eleg zsibbaszto erzes az egyhengeres. Nem voltam elragadtatva, na. Akkor tettem meg epp 11ezer kilometert a boxer GS-sel korulbelul 3 honap alatt. Teljesen mas kategoria, nem hiaba kerul haromszor annyiba. Mas szinvonal turazasra. Ugy voltam vele, hogy mindegy, nem a motorozas itt a lenyeg, erre a napi 3-400 kilometerre boven jo lenne akar egy MZ is, plane, hogy az uj-zelandi sebesseghatar 100km/h-ra limitalja a szaguldast, es elore lathatoan a sok, kanyargos uton ennek akar toredeke is elkepzelheto. Egyebkent is, June elore figyelmeztetett a sebesseghatarok kovetkezetes betartasara: elotte par nappal hivta oket a rendorseg, hogy egyik brit ugyfeluket be kellett vinniuk, mert a megengedett sebesseg duplajaval szaguldozott (200 folott), majd mikor elvettek a jogositvanyat, masnap ujra elkaptak ugyanazzal a motorral, igy nem volt mas valasztasuk. Komoly penzbuntetes, letoltendo bortonbuntetes, es a motor elkopzasa (ez esetben a kolcsonzoi bond, illetve az extra szallitas is az o penztarcajat sulyja) a jutalma. Nem vagyok vadallat, ilyesmitol nem kell tartani, de azert jo tudni, hogy figyelnek a rend orei. Figyeljuk oket mi is :)
Na, ott tartottam a beszamoloval, hogy elindultan a Canterbury kozpontjakent is szamon tartott Christchurchbol, aminek – nem meglepo modon – legfobb beveteli forrasa a mezogazdasag. Nem veletlen, hisz a nyugaton a Deli Alpok, keleten az ocean altal hatarolt Canterbury Uj-Zeland legnagyobb egybefuggo, lapos terulete, ami raadasul megfeleloen sok napsutessel is rendelkezik, hogy az erre igenyes agazatok, peldaul a szolotermeles viragozhassanak. Igy nem is meglepo, hogy del fele haladva a szolosok es egyeb mezogazdasagi teruletek adjak a lankasan hullamzo, talan Kisalfoldhoz hasonlo taj karakteret. Azert a hatterben ott figyelnek, hol kozelebb, hol tavolabb az Alpok vonulatai, koztuk a Geraldine magassagaban csucsodo Aoraki avagy ujkori neven Mount Cook is, a maga szereny 3764 meterevel.
Mivel nem volt terkeptartom vagy tanktaskam, ezert fejbol nyomtam: lefele az 1-es uton, majd 138 kilometer megtetele utan Geraldine mellett jobbra, a hegyek fele veszem az iranyt, hogy az egyre emelkedo dombsagon, majd a Burke-hagon atkelve elerjem aznapi uticelom, a Tekapo tavat. Geraldine almos kisvarosa utan teljesen megvaltozott az ut karaktere, es kicsit alpesi erzes lett urra rajtam, amit nem bantam, mert magaval hozta az eloszor sodros, majd a hagohoz kozeledve egyre meredekebben, es szukebben kanyargo, motorosoknak teremtett utakat is. Ilyenkor sajnalom, hogy nincs valami fedelzeti vagy sisakkameram, mert ezeket az utakat csak folyamataban, videon lehetne megfeleloen erzekeltetni. Meg fenykepem sincs rola. Azt hiszem, kenytelen leszek meg visszamenni majd :)
A Burke-hagorol lefele, Mackenzie Countryba leereszkedve mar eleg fenyegeto esofelhok kisertek az utam, ugyhogy nehany kilometer utan Tekapoba megerkezve elso dolgom – a kotelezo aznapi utolso tankolast felreteve – a szallas felkeresese volt.
Szallasom a Creel House Bed&Breakfast nevu helyen lett lefoglalva, ami gyakorlatileg egy ketszintes csaladi haz, aminek a felso szinten levo, 3-4 szobajat kiadjak az ide erkezo, jellemzoen horgasz turistaknak. Nem veletlen, hogy inkabb horgaszok erkeznek, a motorhangra elokerulo, Dr.Philre hajazo tulajdonos maga is nagy horgasz, mi tobb, turavezeto is, igy kitunoen ismeri az itteni lehetosegeket. Ezt a felso szinten levo nappaliban tatogo, kitomott lazac, illetve oriasi szivarvanyos pisztrang is bizonyitja. Az oxigendus, turkiz szinu (erkezesemkor sajnos szeltol erosen borzolt, inkabb haragos szinu) to optimalis korulmenyeket teremt a sziget edesvizeinek csucsragadozoinak, igy aztan nem veletlen, hogy a kapitalis trofea akar Nemetorszagbol is ide vonzza a vendegeket.
Gyorsan kipakoltam, de elkezdett szakadni az eso, igy kicsit ehesen, de nyugodtan kiultem az erkelyre, hogy a nagy mennysegben felhalmozott, helyi horgasz szakirodalmat tanulmanyozzam. A volgy vegeben feltuno, hollandus nadragja meretu keklo eg azonban remenyt teremtett, igy hamarosan a to partjan, lentebb elterulo, turistakat fogado etteremsor fele vettem az iranyt. Kituno steak sandwichcsel enyhitettem az ehsegem, amit bar kicsit szeles helyen, de megiscsak kint, az eddigre halvanyan suto oszi napsutesben, a to partjan kolthettem el.
Ha mar ilyen jo ido volt, gyorsan le is szaladtam a partra, kesziteni par fenykepet, illetve felfedeztem a korabban mar kepekrol ismert Jo Pasztor templomat (Church of Good Shepard), ami meg 1935-ben epult a megye elso templomakent. Nem volt sok kedvem kozelebb menni a sok turista miatt, inkabb felfedeztem a kornyek utjait egy kicsit jobban. Megallapitottam, hogy ide igazan erdemes lenne valami terepre kiviheto motorral menni, de a kolcsonzesi feltetelek, es a motorra szerelt, kimondottan utcai gumik miatt erre nem vallalkoztam.
Ket ora boklaszas utan visszatertem a szallasra, ahova addigra mar megerkeztek aznapi szallotarsaim, az amerikai par, Jen es Paul. Jol el is beszelgettuk veluk az idot, mindenfele tema szoba kerult, termeszetesen az utazastol kezdve a politikaig, aztan egyre faradtabban tarsasjatekoztunk, iszogattunk meg egy kicsit, majd mindenki nyugovora tert.
Eddigre olyan este 10 ora lehetett, lekapcsolva a lampat a szobamban pont ralattam a csillagokra, amik a koromfekete egbolton – eszaki felgombhoz szokott szemmel – szokatlanul vilagosan ragyogtak. Hideg ejszakanak nezunk elebe – gondoltam.
| Print article | This entry was posted by Andras Ikladi on 2009/11/23 at 23:18, and is filed under New Zealand, Random stuff. Follow any responses to this post through RSS 2.0. Both comments and pings are currently closed. |
Comments are closed.
 |  |  | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
about 9 months ago
NA ne irjal mar ilyen irodalmiasan! LAtni hogy beteg vagy. B-zd ide az infot azt csokolom :P
Lathatoan tanultal akkor hogy nem mesz nem oda valo motoral ahova szeretnel :)
Amiert miert ilyen gyenge volt az a motzi, erzesre? Vagy csak a GS utan? Az meg most itt Telen a hidegebben total nyomatektultengese van :( Nem hiszem hogy en huzogalnam jobban neki!
about 9 months ago
Volt ebbol a modellbol gyengebb, 30 loero koruli verzio, valoszinuleg az lehetett. Az elso csillapitas meg szerintem halott lehetett, mert nem allithato, es lengedezett ossze-vissza. A mostani eg es fold ehhez kepest. Bar ebben erosebb rugo van elol, szoval jo feszes, a motorja viselkedese, a hangja is sokkal eroteljesebb (es nincs tuningolva vagy furkalva a kipufogo). Bar, meg a Staintuneon mindig gondolkozom, de az inkabb csak ilyen kozmetikai dolog, es nincs szivem ennyi idos motorra uj kipufogot venni mar.
Ja, es ne szoljal be a stilusra, inkabb orulj, hogy van ilyen is :)
about 9 months ago
Turamotorosra irtam meg a telen (nyaron), akkor meg frissebbek voltak a benyomasok (es nem volt meg a mostani Dakar):
“Nem rossz, de azert picit vegyes erzeseim vannak vele. Eredetieg XT660-at akartam berelni, mert az volt a legolcsobb, es a napi 3-400km-re boven jo az is. Nem azert mentem, hogy szaguldozzak (amugy sem lehet, 100 a sebesseghatar, es a sok szuk, kanyargos uton nem igazan lehet elozni sem). Aztan ugyanazon az aron beigertek az alap F650GS-t, mondom az jo lesz, vegigvisz. Aztan, mikor mar ott voltam a kolcsonzonel derult ki, hogy a Dakar valtozatra gondoltak. Akkor egy pillanatra meg is ijedtem, hogy magas lesz, de nem volt vele ilyen gond fel nap utan. Magas, de a nagy GS-hez kepest konnyunek erzodik (egyebkent nem az).
Eleinte elegge utaltam, mert se fek nem volt rajta, raadasul, amikor fogott, akkor is akkorat bolintott (foleg felfele), hogy nem ertettem. Aztan a hatuljat sikerult teljesen felkemenyiteni, sajnos az elejet nem tudtam, ugyhogy az maradt ilyen. De megszoktam, csak kanyargos uton annyira nem jo, sokszor leert a labtarto, foleg a bal oldali (valami erthetetlen oknal fogva). Pedig nem huztam neki. Futomurol meg annyit, hogy elore ugyesen felszereltek egy uj total utcai gumit (nem is tudom, honnan vettek 21-esben ekkorat), miutan szoltam elozo nap, hogy nem viszem el 3000km-re a max 10%-os Tourance-szal. Szerintem emiatt, de a sok zuzottkoves szakasz, utepites miatt elegge csapkodott, de aztan megszoktam. Azert emiatt foldutakra nem is nagyon mertem menni, meg eleg ritkan is voltak.
Teljesitmenyre szerintem 650-es egyhengereshez (meg 5 eves kolcsonzos motorhoz) kepest egesz jo, alulrol is okesan huz. A hangjat utaltam a vegeig, mint valami dugattyus vizszivattyu, vagy nem tudom. Nem tudom jobban leirni, hallottad, milyen Olajat, bar a kolcsonzos lelkemre kototte, hogy nezzem minden nap, meg adott ket doboz olajat (nagyon orultem neki…), egyet a motornak, egyet meg a lanc olajozonak (ScottOiler). Egyikbe sem kellett tolteni, szerintem a motor nem is fogyasztott olajat egyaltalan, a lanc meg nem eleget.
Pakolni egesz turhetoen lehetett a ket oldalso + felso dobozba, vittem magammal az RT-rol megmaradt ket linert, meg egy hatizsakot, teljesen jo volt. Van, aki siman megerkezik, aztan ott kamillazik, hogy most akkor hogyan tovabb. Volt, aki 26 darab vasalt inggel erkezett allitolag
Az ules, testtartas nekem kenyelmes volt. Eleinte zavart, hogy eleg nagy a szelzaj (meg fuldugot sem vittem a kisebb tavolsagok miatt), meg az allamra nyomja a levegot, de aztan 1-2 nap mulva megszoktam. Futott markolat viszont nagyon jol jott sokszor, oktoberi-novemberi jellegu idojaras volt vegig, nemi koddel-permettel, neha keves esovel is. Szinte vegig be volt kapcsolva.
Es akkora slusszpoen: sajnos nem birta vegig a tavot, megallt az utolso elotti napon. Taupoban este eleg jol megazott (en birtam, nagyon jo a ruha, meg poenbol motorozgattam is este az esoben, jo kis oktober esti erzes, mintha otthon lettem volna), aztan Rotoruaba tartva reggel ozonviz szeru esoben indultam az aznapi nagyon rovid, 90km-es tavra (Rotoruaban sok a latnivalo, tobb idot szantam ra). Abbol 30-at sikeresen teljesitett is, utana egy emelkedore felfele megallt, mint Katiban a gyerek Letamaszottam, probaltam inditgatni, semmi. Gondoltam, hogy csak beazhatott, mondom varok egy kicsit. Sikerult is beinditani, de amint hozzanyultam a valtokarhoz, leallt. Nem mechanikusan lefulladt, mintha nem lenne kuplung (volt), hanem mintha elvenned a gyujtast. Ezt megprobaltam joparszor, aztan nekialltam stoppolni. Szerencsere jott egy furgon, kiderult, hogy Harley tulajdonos, aki kisegitett. Epp befert, es elvitt Rotoruaban a szallasra. Aztan ott is hagytam, onnan vette fel a ceg Auckland helyett (utban volt amugy is). Igy vegulis egy nap kiesett, helyette plusz egy napot maradtam Rotoruaban (nem bantam), es busszal fejeztem be Aucklandben az utat. Szerintem meg tudtam volna csinalni, de nem akartam babralni vele, inkabb nezelodtem, meg esetleg ram fogtak volna, hogy valamit matattam vele. Nem esett ki sok ido, sot, meg jobban is jott ki igy.
Osszessegeben a celnak megfelelt, de nem biztos, hogy vennek, de ez szubjektiv. Egyebkent most, hogy uj motort nezek, kategoriara ilyesmit akarok (konnyebb 650-es egyhengeres, amit jobban ki lehet vinni foldutakra, “terepre”), de eleg komoly dilemma, hogy mi legyen”