TASMANIA – 4.nap – Barry Way

View Larger Map

A tegnapi egesz napos forro levego, meg a szokatlanul eros napsutes miatt kicserepesedett a szam, ugyhogy hiaba kinaltak fott reggelit a szallashoz, csak modjaval majszolgattam. Azert amennyit lehetett, magamba eroltettem, mert eleg hosszu nap nezett ki, nem art egy kis alapozas.

A terv eredetileg az volt, hogy felkapaszkodom a Kosciusko Nemzeti Parkba vezeto uton jo 2000 meter fole, boklaszok kicsit a kornyeken, aztan delben visszaterve Jindabyneba tovabb indulok del fele, a Tasman-tenger iranyaba. Erre ket ut allt rendelkezesre, a tegnap emlegetett Barry Way es Bombalan atlahadva a hires Monaro Highway. Inkabb az elobbi fele hajlottam, de ugy voltam vele, hogy nincs nyomas, megnezem, mit tehetek, aztan maximum visszafordulok.

Erdekes, hogy a csucsidoszak ellenere a Kosciusko fele haladva egy lelekkel sem talalkoztam. Olyannyira, hogy mikor elertem a park bejaratat, a legtobb belepteto fulke zarva volt. Vegul talaltam egyiket az opcionalis gubbaszto nenikevel, es vegul $6-ert cserebe bebocsajtast nyertem a park teruletere. Ratertem a bo 45km hosszu zsakutra, ami eloszor mar megszokott, de egyre bujabb mersekelt ovi esoerdoben kanyargott nem tul eroszakos ivekben, majd nehany kilometer elteltevel, ahogy a magassagom a 7-800meteren talaljato Jindabynetol elkezdett emelkedni, egyre ritkasabb lett a novenytakaro is. Eloszor csak a fak ritkultak meg, az aljnovenyzet gyerebb lett, majd egyre tobb sziklas folt is felsejlett, mig egy komolyabb emelkedo utan, valamifele fennsikra felerve mintha mas vilagba csoppentem volna: szempillantas alatt megszunt az erdoseg, atadta helyet a hatalmas, viz es gleccser formalta sziklak kozott sarjado fuves siksagnak. Ugy voltam vele, hogy eloszor eljutok a vegeig, megprobalom megjegyezni az erdekesebb helyeket, aztan szep lassan visszacsorgok, fotozgatok majd.

Egy aprobb mellekutra leterve megtalaltam a sipalyakat is, persze ott sem talalkoztam senkivel:

Kicsit tenferegtem meg ott a kornyeken, de igazsag szerint a Kosciusko ezen oldala nem tul fotogen. Megint csak a hatizsakos megoldas lenne optimalis:

Lassan elindultam visszafele, majd a Spencers Creek nevu helyen megalltam kicsit piheni, meg olvastam par sort a regi idok embereirol, akik ezen a kornyeken ridegtartasban gazdalkodtak. Kivertek az allatokat erre az oriasi teruletre, majd a tel kozeledtevel osszegyujtottek oket. Ha belegondolok, hogy nyar kozepen jartam arra, es igy sem lehetett 15C-nal tobb a patak medreben (ahol egyebkent allitolag meg ossze is gyulik a hideg levego, el nem tudom kepzelni, mit elvezhettek benne, mikor 20km-rel lentebb sokkal emberibb korulmenyek kozott elhettek volna…de gondolom, ez viszi elore a vilagot:

Meg mielott elhagynam a park teruletet, balra leterek egy kis bekotoutra. Kivancsi vagyok, mi lehet arra, de ahogy kicsit sietosen odahuzom neki a gazt, az aszfalton siro enduro gumi hangja belehasit a levegobe, es kisebb piros papagajok reppennek fel az erdobol. Visszabb veszek, nem szeretnek tul nagy sokkot okozni nekik sem. Vegul, eleg lehangolo modon az ut parkolova szelesedik, majd ahogy felpillantok, meglatom a hegy tetejerol alafuto hatalmas, tobb meter atmeroju vizvezetekeket: ide is eljutott a tegnap reszletezett Snow Mountains Hydro Scheme, bele nemzeti park kozepebe. Megallok egy almat elmajszolni, majd ahogy korulnezek, itt is eszreveszem a kiszaradt fakat. Eleg lehangolo latvany, ugyhogy eleg is belole, indulok vissza Jindabyne fele.

Kifele aztan megallok egy ujabb csupa beton, kicsit keleti blokkos hatasu emlekmunel, ami…na, minek allit emleket?

Pontosan. Kicsit meg irogatok a naploba, elvezem a Jindabyne-tora nyilo panoramat:

Aztan inkabb indulok tovabb. Mire leerek a varosba el is dontom, hogy megprobalom a Barry Way-t, lesz, ami lesz. Mar az eredeti, hozzavetoleges utvonaltervezeskor kiszurtam ezt az utat, amirol a motoros terkep igy nyilatkozik:

“Sokfele uton eljuthatunk Sydneybol Melbournebe. Tegyuk erdekesseg szerint sorrendbe, es az egyik vegletkent a Hume Freewayt (dogunalmas autopalya) kapjuk, mig a masik oldalon a Barry Wayt.

Egy olyan orszagban, ami mindenfele, akar meg foldgyalu se latta foldutat is “highway” nevvel illet, fontos megjegyezni, hogy a Barry Wayre nem hasznaljak e leirast.”

A korulbelul 170km hosszu foldut az eszaki oldalon Jindabyne alatt kezdodik, majd a a Snowy River termeszetes folyovolgyet kovetve kigyozik a Snowy River Nemzeti Parkon at a Nagy Vizvalaszto deli karman atkelve Buchan telepuleseig. Kozben atszeli a Uj-Del-Wales es Victoria kozott (szerintem talalomra) huzott, nyilegyenes hatart is, es olyan vicces nevu helyeket erint (telepulesnek azert nem hivnam oket, egy-ket elszort hazrol van szo), mint Suggan Buggan vagy Wulgulmerang.

Hogy ne legyen problema, azert ebed elott meg megtankolok, ezzel oda-vissza is kifutja a hegyseg tuloldalan fekvo Orbost varosaig. Elindultam hat, es meglepve vettem eszre, hogy az elso 15-20km-t mar leaszfaltoztak. Aztan, valahol Moonbah kornyeken elokerul a mar ismert “Gravel Road” tabla, es minden atmenet nelkul jo minosegu folduton haladhatunk. Erre meg azert lehet nemi forgalom, mert korben mezogazdasagi teruletek nyomat latom, de a GPS-en csak pottykent megjeleno Ingebirah-t elhagyva, es a Kosciusko Nemzeti Park teruletere visszaterve mar elhagyatottabb a taj, erdoseg fogad:

Megallok neha fotozgatni, a gyonyoru, kek egen nehany, eso-gyanus felho uszik csak, tokeletes hatteret teremtve a fotoknak. Kis ido utan, a medencebol a hegyek koze felkuszva, meg turheto, de mar egyre tobb vizatfolyassal aknasitott uton elerem a Wallace Carnegie kilatot:

Olvasgatom a termeszet osszefuggeseirol tanito tablakat, figyelem, ahogy a kis foldut a hegy oldalaban kanyarog, majd eltunik a fak kozott, mikor egy fekete Jeep Wrangler all meg mogottem, egy kopcos, 50-es ferfi valoszinueg a fiaval. Kiszallnak, koszontjuk egymast, kiderul, hogy felig-meddig magyar illetosegu, aztan kicsit beszelgetunk meg az erdotuzekrol, majd mikor elkezdek keszulodni, int, hogy ovatosan haladjak, mert itt a nemzeti park teruleten barmikor atszaladhat elottem egy-egy premes allat (wallabi, nyul..etc), es nem nagyon jar erre senki, aki osszeszedni. Megkoszonom a biztatast, aztan meg felhivja a figyelmem, hogy a Snowy River mellett elege fel van mar vagva a homokos ut, ovatosan ereszkedjek lefele. Megkoszonom a tanacsot, aztan elindulok. Mit lehet tenni, legfeljebb visszafordulok. Jopar kilometeren hasonlo minosegu uton haladok, majd ahogy elkezdek ereszkedni, igazat kell adnom az oregnek, tenyleg egyre lazabb a talaj. Egy bo bokaig ero homokos resz utan mar ugy dontok, nem kockaztatok tovabb, mert mar a Jeep meg mogottem van, ki tudja, erre jonnek-e egyaltalan. A hatar elott, a Pinch Rivernel ugy dontok, hogy inkabb visszafordulok. Szerintem jo dontes volt, plane annak fenyeben, hogy masnap, a masik iranybol kozelitve is bejarom a kornyeket, igy gyakorlatilag csak egy nehany kilometeres szakasz maradt ki belole. Kecske is jol lakik, meg a kaposzta is megmarad.

Visszafele megallok meg par foto erejeig, de viszonylag batran haladok, majd amikor elerem az aszfaltozott reszt, megallok egy kicsit terkepezni. Ha nem erre, hat merre? Bombala tovabbra is megfelelo szallashelynek tunik ma estere, ha sikerul elerni, akkor holnap mar a deli parton pihenhetem ki valahol ezt az elso par napot, az elso egy-ket ezer kilometert. Vegulis ugy dontok, hogy a valamikor fovarosnak jelolt, de egyebkent teljesen jelentektelen Dalgety fele indulok, es megprobalok nehany hatso folduton kozeliteni.

Dalgetybe gyorsan meg is erkezem, es mivel epp ebedidore jar, beterek a falu kocsmajaba. Mintha megallt volna az ido, ket 20-30 eves, szakadt kisteherauto all elotte, lehuzott ablakkal, raerosen, gazdaik pedig bent soroznek. Ahogy belepek, megpillantom a ket, tipikusan videki ausztral ferfit, amint a csapossal kiegeszulve kartyaznak a 70-es evek szocreal stilusaban szuletett, kerek asztal korul:

Koszontesemre eloszor vegigmernek, de utana baratsagosan invitalnak, erdeklodnek. Rendelek valami videki gyorskajat (fel oran at keszulo hamburger), meg egy sort, aztan leulok negyediknek kozejuk. Eleg furcsa erzes, de vegulis otthonos temara terelodik a szo. Mikor felmerul, hogy Bombala az uticel, elobb csodalkoznak, hogy miert akarnak valaki arra menni, de aztan inkabb javasolnak ket-harom alternativ foldutat. Ahogy elfogy a sor, megjon a hamburger is, ugyhogy felrevonulok a masik asztalhoz, hoagyom oket tovabb kartyazni. Azert indulas elott meg keszitek egy kepet a Snowy River horgasz klub sarokban felallitot hirdetotablajarol-galeriajarol, ahol meg maga a hires Rex Hunt is szerepel ket foton. A helyi erokrol inkabb nem, de azert sajnalom, hogy ilyenkor nincs nalam valami diszkretebb kamera, amit nem kell mas arcaba tolni, mar tobbszor jol jott volna.

A Monaro Highwayig hatralevo 50km tobbnyire mezogazdasagi teruletek kozott kanyarok, hol nagyobb szemcseju murvan, hol vadonat uj aszfalton. Mostanra megszoktam mar ahogy a Dakar kezeli a foldutakat, igy a kenyelem szempontjabol optimalis 80-85km/h-s sebesseggel tudok haladni. Ennel a temponal mar szepen kisimulnak az ut egyenetlensegei, a vizmosasok sem raznak annyira, viszont meg nem tul eros tempo. Azert neha kicsit aggodom, hogy valami serul, mikor hatalmasat kondul a gyenge motorvedo lemez, ahogy egy-egy oklomnyi kodarabot kuld fel a hatsokerek. Ugy a tav felenel kicsit mintha a szokasosnal jobban kigyozna a motor eleje, defektre gyanakszom. Megallok, es latom, hogy az elso gumi mar felig leeresztett. Sebaj, van nalam tartalek gumi, gyorsan elo is kerul az Andy Strapz puha oldalso taska aljabol, es a motort az ut szelen a foldgyalu altal felturt korakasra fektetve bo 20 perc elteltevel megint menetkesz a motor.

Ha mar feljott a szo, kitunoen vizsgazik a nyeregtaska: az impregnalt vaszon eleg eros ahhoz, hogy egy-egy kisebb balesetet is tuleljen, a taska konnyen pakolhato, atlathato, a tetejet felsodorva terfogata konnyen alakithato, igy jopar szaz km. poros foldut utan mar arrol is meggyozodhettem, hogy pl. a Touratech kemeny dobozaihoz kepest meglepoen hermetikusan zar – mind eso, mind por szempontjabol. Nem csoda, hogy itt ennyire nepszeru termek, a foldutakat prefaralo turazok kozott minden masodik-harmadik motorjan ott figyel hatul.

Bombala mellett meg boklaszok egy sort a kornyezo dombok homokos erdei csapasan:

Aztan, mivel mar kezd logni az eso laba, inkabb bevasarolok a varosban, es szallast keresek. A motelban szerencsem van, kiderul, szeretik a motorosokat, tanacsokal, prospektussal fogadnak. Kiderul, hogy Bombala a Harley-Davidson talalkozorol hires Sturgis (USA) testvervarosa. Orulgetunk, en meg megyek a dolgomra, mert mindjart szakadni fog:

Aztan csak omlik es omlik:

Ahogy elall, kimereszkedem a varosba nehany foto erejeig:

Este meg nezek egy filmet a TV-ben, aztan elajulok. Mostanra kezdek beleszokni a ritmusba, ahogy lemegy a nap, mar el is almosodom, reggel meg a kakassal kelek majd.