A végtelenbe és tovább!

‘New Zealand’

Tura Uj-Zealand deli es eszaki szigete egy berelt F650GS Dakaron
6000km, 15 nap, 2009. aprilis 15-2009. aprilis 30.

- Időrendben

Meg egy kis segitseg: 101

Tegnap senki sem vette a lapot, most meg mar tuti, ezert kiteregetem.
Ma voltam orvosnal is a labaimmal, mondta, menjek nyugodtan.

De hova? Hat UJ-ZEALANDRA!

View Larger Map

Ez a hozzavetoleges itiner (a megallok nem reprezentativak), a tobbi utvonalat, szallasfoglalasokat, programleirast a heten kapom meg. Aprilis 15.-en repulok Christchurchbe (ahogy tesom baratja mondana: Krisztauruh..ha mar Eastchurch = Esztauruh), a tura masnap kezdodik, es 13 nap utan Aucklandben er veget. Ott meg ket napot tartozkodom onszantambol, aztan jovok vissza Sydneybe.

A motor egy BMW F650GS lesz. Bizisten nem en kertem BMW-t. Eredetileg a legolcsobb, de megbizhato Yamaha XT600e-t szerettem volna, de az foglalt leven kaptam az egyebkent dragabb Rotax blokkos egyhengerest ugyanazon az aron.

Ja, es aki a zsebemben szeretne turkalni: az ottani szezonveg (Eszak-Ausztraliaban meg most kezdodik), az olcsobb arak miatt kb. annyibol jon ki, mintha folytatnam az Ozi turat. Akkor meg miert ne? Jobb, mint itthon ulni meg negy hetet :D

Meg valami: ma hivtak a szervizbol, hogy bar meg a biztosito emberei meg nem neztek meg, de mivel szinte uj motorrol van szo, ami alkatreszben tobbet er, mint egyben, valoszinuleg gazdasagi totalkarral vegzodik az eset.

…indulas elott :D

Ket nap mulva, szerdan reggel repulok, es mivel a laptop kepernyoje megadta magat (szerencsere van ra bovitett garancia), ezert most jo darabig ez lesz az utolso iras. Sajnos ez azt is jelenti, hogy a tura alatt sem tudositok majd, de mindenkepp jegyzetelek papiron, hogy visszaterve legyen mirol beszamolni. Van par otletem ezzel kapcsolatban, de legyen meglepetes :)

Viszlat majusban!

Sikerult letoltogetni, es tobbnyire feldolgozni a fotokat, ugyhogy holnaptol lesznek irasok is remelhetoleg. Ez csak egy kis teaser panorama :)

Kicsit lassabban halad a dolog, mint gondoltam. Eddig olyan 30-40 ora fekszik az 1500 foto, 25 panorama es par percnyi video feldolgozasaban, feltoltogeteseben. Meg nehany tucat kep van hatra, aminek fel kell kusznia flickrre, a videokat is megvagtam kozben, a panoramak fent vannak, ugyhogy 95%-ban kesz. Olyan ez, mint valami atmeneti masodallas.

Addig kirakok par veletlenszeru kepet a motorrol, hatha ezzel sikerul a “mikor lesz mar Uj-Zealand cikk?” jellegu kerdeseknek, “nem ilyen voltal regen” beszolasoknak elejet venni :)

Nehany tovabbi kep a Dakarrol

Motor temaban is van fejlemeny, utobbi par napban eleg sokat dumaltunk rola, megszuletett a dontes is, es ugy nez ki, hogy talaltam egy megfelelo peldanyt, majd az is jon..majd .

Nem birtam a nyomast mar, meg biztos az is besegit, hogy picit lazas vagyok (kezdodo influenza?), ugyhogy kiraktam a kepeket, videokat, amik Uj-Zealandon keszultek.

Punakaiki rocks, South Island:

Tobbi foto a flickr-en

Helikopterrel a Ferenc Jozsef gleccserre:

Tobbi video a vimeon

Jo nezelodest!

Ennek is nekiduralom magam vegre. Ugy dontottem, hogy az eredetileg tervezett napi bontasu posztok helyett inkabb hosszabb blokkokban foglalom ossze a turan tortenteket, igy talan a napi bontasnal kicsit kiegyensulyozottabb, olvashatobb felosztast kapok (es nem mellesleg amit az elmult fel ev alatt elfelejtettem mar, az sem lesz annyira feltuno :)

Elozmenyek

Furcsa dolog, hogy ahogy haladok elore idoben, egyre tobb olyan dolog valosul meg, amire gyermekkoromban csak vad almaimban gondolhattam. Nem mondanam, hogy mindig tudatos dontesek eredmenyekepp, de altalaban jol sulnek, ugyhogy egyelore nem ellenkezem a karmam ellen. Mar, ha van ilyen egyaltalan.

Az uj-zelandi tura is egy ilyen veletlen kovetkezmenye volt, meg 2009. aprilisaban. Aki kovette az oldalt, gondolom nagyjabol meg emlekezhet az Ausztralia koruli turara. Sajnos az otodik napon egy szerencsetlen bukas miatt visszafele kellett vennem az iranyt, igy tortent, hogy aprilis 5.-en, vasarnap, tiz nappal az ot hetesre tervezett tura kezdete utan mar vissza is erkeztem Sydneybe. Volt meg nemi dolgom a motorral, biztositassal is, meg a szerencsetlenul megserult labakat is el kellett latni. Ekkor azonban meg elt bennem a remeny a folytatassal (vagy egy kisebb korrel) kapcsolatban, ugy aztan amint lehetett, hetfon mar el is vittem a motort a Procycleshez, ahonnan eredetileg is szarmazott. Kicsit neztek, hogy ilyen allapotban kaptak vissza 3 honappal kesobb a motort, tizenezer kilometerrel, de lattak mar elmebeteget eleget, nagyon nem akadtak fent a dolgon. Aztan masnap beutott a menyu: hivtak, hogy van tobb hiruk is. Egyreszt rossz hir, hogy valoszinuleg totalkaros lesz a motor. A masik rossz hir, hogy viszont 16.-aig senki sem fogja megnezni, akkorra rendeltek ki a biztosito emberet. Hat, nem egyszeru helyzet, gondoltam. A motorert annyira nem aggodtam, mert a motorokra specializalodott Swannal kotottem ra egy teljeskoru biztositast, ami kimondja, hogy ha gazdasagi totalkar all be egy 2 evesnel fiatalabb motor eseten, akkor vagy a teljes vetelarat + regisztracios koltsegeket visszafizetik, vagy valaszthatok egy utra kesz, beregisztralt, azonos modell kozul is. Mivel szerencsere minden felszereles (dobozok, bukocso, GPS) is utolag felkerultek a biztositott kiegeszitok listajara, gyakorlatilag lefutott kor volt. Sot, meg magamban azon drukkoltam, hogy tenyleg legyen totalcaros, hisz igy gyakorlatilag ingyen mehettem 11500km-t a motorral, es visszakapom nem csak a vetelarat, de a kotelezo biztositast, regisztracios koltsegeket is.

Ami kicsit aggasztobb volt, az egyreszt a bokam allapota, ami visszafele utkozben is allandoan zavart mar. A sok csomag miatt nem tudtam a hagyomanyos modon felszallni ra, csak szembol, lablenditessel, ami viszont plusz terhet helyezett a bal oldali labra, igy aztan neha masodszorra-harmadszorra, eltorzult arccal sikerult a muvelet. Ha leguggoltam, akkor pedig a jobb labam spiralis tores erzetu serulese okozott meg ennel is komolyabb fajdalmat. Elkezdtem gondolkozni a folytatason, de elhataroztam, hogy elotte mindenkepp konzultalok valami dokival.

Na, de nem is ezen aggodtam en annyira, hanem inkabb az volt a kerdes, hogy akkor most mi legyen. Eltelt 12 nap a 37-bol (5 het x 7 nap + egy hetvege), maradt meg bo harom het. De motor legkorabban is csak tizenhatodikan lesz, ugy viszont mar a huszadik-huszonegyedik nap kornyeken tartunk, tehat ha minden optimalisan megy (mint ahogy sosem), akkor is maximum ket het marad egy turara. Ez meg arra sem eleg, hogy Tasmaniaba lemenjek. Mi legyen hat? Menjek vissza dolgozni?

Es itt utott be a gondolat: de hisz itt van a szomszedban Uj-Zeland, amirol mindig is almodtam. Idom van ra boven, ott mar a szezon a vege fele kozeledik, valoszinuleg relative olcsobban meg is uszhatom. De se motorom hozza, se tervem, soha nem is foglalkoztam a kerdessel, most mi legyen? Meg szerencse, hogy rengeteget olvasgattam itteni motoros temakban, ugyhogy beugrott egy ceg, aki motorberlessel, es turak szervezesevel foglalkoznak: bikeroundOZ/bikeroundNZ. Hoppa, na nezzuk is a weboldalt, mit kinalnak, milyen hataridokkel, feltetelekkel.

Aprilis 7.-en, kedden, 10.34 perckor irtam egy levelet, amiben a 13 napos, eszaki es deli szigetet egyarant magaba foglalo turarol erdeklodom. Ahogy a weboldal alapjan eddigre mar kiderult, ez egy onallo, un. self-guided tura, ami tartalmazza a motorberletet, az elore lefoglalt szallasokat, a szigetek kozotti atkelest, biztositast es nehany mas, aprobb dolgot is. Nem volt azonban biztos, hogy ennyire rovid, alig egy hetes hataridovel, ami nekem a lehetseges indulasig hatra volt, egyaltalan szoba johet-e ez a lehetoseg. Ket-harom kor gyors email utan inkabb telefonon folytattuk, es vegulis megallapodtunk a feltetelekben: jovo het szerdan, ha masnap az orvos rabolint, repulhetek. Vegulis meg szerencsem is volt, mert az adott szezonban utolsokent komoly kedvezmenyt is kaptam: egyreszt a legolcsobb, XT660 helyett egy kategoriaval jobbat, egy F650GS-t igertek be, masreszt a szallasok is joval olcsobbak ebben az idoszakban, ugyhogy abbol is engedtek. A harmadik tenyezo, hogy egyebkent eszakra kellett volna szallitaniuk a motort, Aucklandbe, ugyhogy epp kapora is jottem. Mondjuk ugy, hogy kb. felaron jutottam hozza (+ meg kellett oldanom a sajat repulo utam). Az utvonal del-eszaki iranyu, tehat Christchurchbol indul, es Aucklandben er veget. Mindjart rajzolok is egy terkepet az erthetoseg kedveert, csak meg befejezem a sztorit.Itt egy kicsit csalok, es belenezek a levelezesembe, hiszen annyira hirtelen tortent minden, hogy mar nem emlekszem konkretan:

Na, szoval ott tartottunk, hogy a labam sem volt szazas. Elmentem hat a korzeti orvoshoz (itt szinte minden veluk kezdodik), aki ropke $60 elleneben fogadott is vagy 5 percre. Orosz bevandorlo volt az oreg, sokat nem is volt szo a labamrol, annal inkabb Magyarorszagrol. Na, de azert csak megfogdosta, megcsavargatta, es rontgen nelkul elengedett. Meg utanam szolt, hogy mennyire szerencses voltam.

Nem is gondolta, mennyire. Amint hazaertem, hivtam is a szervezo ceget, akik kozben mar azzal a hirrel fogadtak, hogy (nem telt el fel nap) elozetesen le is foglaltak a szallast, nehogy valami problema legyen. Tenyleg igaza volt a dokinak, szerencses voltam. Kozoltem is az oromhirt, ugyhogy megegyeztunk, jovo hetvegen hivjam June-t, a motorkolcsonzos feleseget, mikor landolok Christchurchben, es kijon elem a repuloterre. Tenyleg, le a kalappal a szervezes elott. Volt nehany aprobb megcsuszas, de egy ilyen szezonon kivuli, onjaro turan eleg nehez menet kozben korrigalni, hogyhogy en megadom nekik a lehetseges maximalis pontot.

A tura 14 napos, nalam ez annyival bovult, hogy aprilis 15.-en reggelre foglaltam az Expedian repulot, igy aztan volt egy delutanom Christchurcre, mielott meg masnap reggel motorra pattantam volna, illetve a vegen Aucklandben is terveztem egy plusz delutant.

Na, innen folytatom mindjart, addig nezegessetek a terkepet:

View Larger Map

Sydney – Christchurch mizeria

Na, tehat ott hagytam abba a tortenetet, hogy miutan kutyafuttaban leegyeztettuk a dolgokat a kolcsonzo-turaszervezo ceggel, tovabbi 150 dollar elleneben sikerult egy Sydney-Christchurch repulojegyet, illetve egy ejszakara szallodai szobat foglalni. Nem a legjobb ar, de ha valaki egy kicsit is elorelato, ennel kevesebbol is meguszhatja, igy minden Ausztralia ezen felen elonek ajanlom valamelyik kisebb uj-zelandi varost. Csak ne Aucklandbe menjetek, konyorgom!

Volt meg egy het hatra az indulasig, nagyon nem akadt sok dolgom. Delben eljartunk a ceges haverokkal kajalni, delutan meg leginkabb a parton kempeltem jobb hijan. Beszereztem meg egy utikonyvet is az "Insight Guides” sorozatbol, leginkabb csak sajat magam megnyugtatasara, hisz a tura csomag resze volt egy eleg terjedelmes leiras is, megtamogatva Google Maps terkepekkel. Sajnos autos atlaszt nem sikerult Sydneyben beszereztem, de gondoltam annyi baj legyen, majd veszek a repuloteren vagy valamelyik benzinkuton. Uj-Zeland ugyis kis orszag, ha atlatom a varosok egymashoz kepesti helyzetet, nagyon el sem lehet tevedni.

A leamortizalodott Shoei TZ-R sisak (ami egyebkent szinten a szerelonel maradt, mert arra is vonatkozott a biztositas) helyett is vettem egy masikat, egy turaenduros jellegu, szinten Shoei Hornetet. Probalgattam az Araikat is, de ugy latszik, az en fejformamra a Shoei sisakok valahogy jobban passzolnak.

A turara felkeszules masik jellegzetes lepese a csomaglistak irkalasa, pakolgatas, probalgatas. Na, ez nalam teljesen elmaradt. Egyreszt pontosan tudtam, hogy milyen szallasra szamithatok, ami mar onmagaban is erosen lecsokenti a szuksegleteket (pl. elmarad a sator-halozsak-matrac-kisparna cugolese), illetve azt is tudtam, hogy a motor harom darab kemeny dobozzal felszerelve erkezik. Igy aztan adodott az otlet, hogy az RT-bol megmaradt, oldalbodozba valo taskat toltom meg a ruhakkal, es a felso dobozba kerul a kis hatizsak, benne iratokkal, fenykezogeppel. Korulbelul 10 perc pakolas utan ossze is allt az egesz, amiben persze az is kozrejatszott, hogy az elozo turarol epp, hogy kicsomagoltam, es kimostam a cuccokat. A ket csomagot bevagtam a narancssarga, SealLine vizallo taskaba, mondvan, ha megsincs doboz, azzal is elvagyok ket hetig.

Vegre eljott a nagy nap, aprilis 15.-e, szerda, es reggel  fel nyolckor mar a repuloteren tobzodtam. Azt meg a pakolas soran el kell mondani, hogy az rendben van, hogy a motorra kerulo cuccokat belesuritettem egy 80 literes zsakba, de hova a fenebe tegyem az eleg massziv meretu komplett tura ruhat, illetve a bukosisakot. Vegul ugy dontottem, hogy a kabatba belehajtogatom a beleseket, meg a nadragot, alul-felul megkotve, a sisakot pedig a gyari, puha zacskojaban a vallamra vetem. Gondoltam en. Viszont a rend szasszmu ore mar a becsekkolas fele kigyozo, ures labirintuson athaladva kiszurt, es sietve megjegyezte, hogy tudomasom van-e arrol, hogy a bukosisak fegyvernek minosul, ezert nem vihetem fel a repulore kezipoggyaszkent. Kozben oda is sodrodtunk a pulthoz, es a tovabbi problemakat megelozendo, a legitarsasag alkalmazottja felajanlotta, hogy becsomagolja, es a torekeny targyak koze adja fel a sisakot, amit ezuton is koszonok neki. A motoros ruha nalam maradt, kezi poggyaszkent sikerult felcsempeszni a repulore, a biztonsagi szolgalat “maga tuzolto?” kerdese ellenere :)

A Tasman-tenger folotti repules szinte teljesen esemenytelen volt, leszamitva azt a kisebb adrenalin froccsot, amit a Tasman Gleccser megpillantasa jelentett. Nem is lehet szavakkal leirni Uj-Zeland legnagyobb jegfolyamat, hihetetlen latvanyt nyujt a levegobol. Mazli, hogy kesobb meg szerencsem volt egyik ocsikejehez, igy talan valamit megis vissza lehet belole adni.

Leszallas elott kitoltettek a szokasos kis papirt, amin toredelmesen bevallottam, hogy igen, tartozkodtam erdoben az elmult par hetben, akar meg foldes is lehet a bakancsom. Aztan errol eszembe jutott, mit is olvastam Pappito blogjan akkoriban a valsag miatt felfuggesztett bevandorlasi folyamatokkal kapcsolatban, es egy kicsit aggodtam, vajon problema nelkul megkapom-e a belepes elott folyositando turistavizumom. Hisz epp magyarokkal volt ezzel kapcsolatban is pelda, es olyanokat is lehetett hallani, hogy turistavizummal egyaltalan nem is engednek mar be minket.

Na, hat nem tudom, hogy a foldes bakancs igerete, a fegyvernek latszo sisak vagy siman az, hogy magyar vagyok, de ugy latszik, komoly nemzetbiztonsagi kockazatkent ertekeltek a belepesem, igy megprobaltak ujabb akadalyt gorditeni ele. A repulorol leszallva az elso ut nyilvan az utlevelkezeleshez vezet. Turelmesen kivarva a nagyjabol 20 fele osztott, nehany szaz fos tomeget, vegre en is sorrakerultem:

- Allampolgarsaga?
- Magyar.
- Indulasi orszag?
- Ausztralia.
- Beutazas celja?
- Turistakent jovok, egy motoros turan veszek reszt (mutatom neki a ruhat).
- Kerem, oldalt foglaljon helyet, kolleganom perceken belul erkezik.

Na, mondom fasza. Lehet, hogy be sem jutok az orszagba? Leultem egy (mint kesobb kiderult, amerikaban elo orosz) srac es baratnoje melle a szamarpadra, aztan az utlevelet gyurogetve szorgalmasan vartunk, hogy behivjanak az irodaba. Hat, nem hivtak. Helyette egy harmincikszes hatarorno ult le mellem, majd elkezdett keresztkerdeseket feltenni:

- Mi az utazas celja?
- Motoros turan veszek reszt. Nezze, itt a kabatom is, a sisak be lett csekkolva.
- Jo, jo. Mivel foglalkozik?
- Hat..oo..(na, ezt hogy magyarazod el?)…filmekhez keszitek vizualis effekteket, vizum szerint grafikus tervezo.
- Oh, ertem. Szoval a Wetahoz szeretne menni dolgozni?
- Nem, motoros turan veszek reszt.
- Ertem. Es honnan jott most?
- Sydney, Australia.
- Ott el jelenleg?
- Igen, lassan egy eve.
- Es ott is ezzel foglalkozik?
- Igen.
- Tudja mar, hogy hol alszik ma este? Es holnap merre indul?
- Persze, a Hotel So nevu helyen, nezze, itt az Expedias foglalas (mutatom neki a repulojegyet).
- Holnap pedig..nem tudom megjegyezni meg a maori neveket, de itt az utvonalterv is. Lake Tekapo.
- Rendben. Elkerhetnem az utlevelet? (elkezdi lapozgatni)
- Mi ez a betet az utlevelben?
- Kanadai munkavallalasi engedely?
- Elt Kanadaban is?
- Igen.
- Ott is ezzel foglalkozott?
- Igen.
- Koszonom, nincs tobb kerdesem. Most meg lefenymasolom az utlevelet, aztan a kolleganomtol megkapja a pecsetet a vizumhoz.
- Koszonom.
- Jo utat!

Ilyen egy beleptetesi procedura. A meregeto tomeg miatt kicsit megalazo, de szerencsere minden oldalrol vedve voltam, az osszes dokumentaciot fel tudtam mutatni, konzisztensen hazudtam, igy aztan nem volt mit tenni, tovabb hajtottak.

A hercehurca miatt fel oras kesessel erkeztem csak ki a varoba, de June, a motorkolcsonzos felesege turelmesen vart feltartott kis tablajaval. Gyorsan bepattantunk a regebbi M3-as BMW-be, es maris a varos szele fele vettuk az iranyt. Kisvartatva be is fordultunk egy fenyvesekkel ovezett bejarora, es ugy ketszaz meter utan megpillantottam a garazst. Erkezesunkre ket kutya, es a Pumukli cimu sorozatbol ismert asztalosmester is elokerult. Nem viccelek, tenyleg ugy nezett ki a faszi egy az egyben.

Sajnos a garazsrol nem keszitettem felvetelt, pedig volt ott par igen erdekes dolog. Termeszetesen, megszallott szerelokent a gyujtemeny korulbelul tiz szazaleka csak, ami tenylegesen kolcsonzesre kerul, a tobbi regi, mar felujitott vagy epp szetszedett allapotban allo, mindenfele kategorias motor a mopedtol a 60-as evekbeli gyorsasagi versenymotorig. Mar ott el lehetett volna tolteni egy fel napot. Helyette sajnos gyors papirmunka utan June mar tovabb is invitalt. Lera a hotelnel, ne vesztegessuk tovabb ezt a szep delutant, hogy meg korbenezhessek a varosban, aztan reggel 9-kor jovunk vissza ide, es indulhatok is a turara.

Ja, igen. A motor. Ugye, ahogy korabban mar irtam, eredetileg egy XT660R-t szerettem volna. Olcso is, meg ki akartam probalni. Sajnos ez nem allt rendelkezesre, mert a tobbi motorhoz, pl. az 1200-as GS-ekhez hasonloan mar ki lettek vonva a forgalombol. Ott ugyanis szokas telire kivonni, es tavasszal ujra forgalomba helyezni oket. Viszont helyette igertek egy BMW F650GS-t, ami 78 centis ulesmagassagaval boven jonak is tunt nekem. Valahol, valaki, valamit elnezhetett viszont, mert az elem tolt motor nem egy GS, hanem a Dakar verzio volt, horihirgas 76 centis ulesmagassagaval. Na, mondom ebbol meg gondok lehetnek. Rajta volt a harom doboz, jo karban levonek tunt, minden stimmelt, csak a tipus nem. De azert nem szoltam, mondom ugysem nagyon van mas valasztas, meg szeretem a kihivasokat :)

“Azert remalmaim nem lesznek este” – gondoltam. A hotel fele utkozben meg kiszurtuk az elottem levo, akkor meg a szezon utolso vendegenek gondolt, huszoneves angol uriembert szinten egy Dakar nyergeben. June meg jokedvuem meg is jegyezte, hogy remeli, hogy en celszerubben csomagoltam, mert a srac 16 valtas vasalt inggel, vallfaval erkezett, es sopankodot, hogy hova fogja mindezt elhelyezni a motoron. Allitolag ez az altalanos: megerkezik az ugyfel, a fel udvarra kiteritik a cuccaikat, aztan nagy nehezen, pajszerral feszigetik be a dobozba. “Na, majd holnap meglatod” – gondoltam magamban.

Hotel So

Ugy is mondhatnam, hogy Apple Hotel. Annyi kulonbseggel, hogy itt nem csak a kulcsiny, de a belseje is mukodik :) Eletem soran jopar honapot (hat, most igy hirtelen osszeszamolva olyan 3-4 honap jott ki) eltoltottem mar hotelekben, B&B-kben, de ilyet meg nem lattam. Nehez is elmagyarazni, miert fogott el az az erzes, mintha egy Urgammak diszletbe epitettek volna a recepciot. Minden elektronikusan mukodik, ha mar Apple hotel, akkor termeszetesen Maceket hasznalva, a varoban is kirakva a gepek. A szobaba belepve csak tovabb erosodik ez az erzes: az egy mellett szemelyes komputer osszetettsegu kontrol-center, amivel a vilagitas szinhomersekletetol a homersekleten at, az mp3 lejatszason tul meg a reggeli ebresztot is megkoreografalhatjuk. A koreografalast ugy kell erteni, hogy a center kiszamolja az alvas ciklusokat, es be lehet allitani, hogy milyen gradienssel emelkedo, nappali vagy melegebb fenyt, milyen hangerovel jatszodo zenet szeretnenk. Azert bevallom, hogy bar nezegettem par percig, en nem jottem ra, hogy ez miert jo. Ettol meg lenyugozott, hogy hova fejlodik foloslegesen a technika :)

Egyebkent nagyon trendi hotelrol van szo, az ismertetok minden masodik oldalan sulykoljak a kornyezettudatos viselkedest, aminek azert nyilvan nemi gazdasagi vonzata is van: peldaul nem mosnak a vendegre, csak ha kifejezetten keri. Termeszetesen juttatas elleneben :)

Vegulis veletlenszeruen valasztottam ki a szallodat az Expedian, de nem csalodtam benne. De nem is ezert jottem, ugyhogy menjunk egy kis varosnezesre.

Christchurch

Christchurch Uj-Zeland deli szigetenek legnagyobb, az eszaki sziget nagyvarosaihoz kepest sem elhanyagolhato meretu varosa. Az angol gyarmatositas egyik gocpontja volt, egyreszt a deli sziget keleti, mezogazdasagra alkalmasabb, lankas oldalan fekszik, masreszt hajozasi szempontbol is alkalmas volt. Mig a delebbre fekvo Invercargill vagy Dunedin inkabb skot es ir befolyas alatt alltak, Christchurch mindig is buszke volt angolos izlesere. A felepitesen is meglatszik ez, a korabeli varos kozpontjat jelento Cathedral Squaren allo “Christ Church”, a mellette elterulo, belvaroshoz kepest hatalmas parkok is ezt tukrozik.

A sotetedesig volt meg harom-negy oram, hogy az engem Anglia helyett inkabb Edinburghra emlekezteto, az osz szinteiben pompazo varosban fajosra jarjam a labaim. Erdekes, hogy a viszonylag huvos, 8-10 fokos homerseklet miatt a tobbseg hosszu nadragban, kabatban jarkalt, de a kemeny kotesu kiwi gyerekek meg papucsban, rovidgatyaban lofraltak, es itt is hodit a skot noi divat: felul sapka, sal, kiskabat, alul rovid szoknya, es kinai papucs kombinacio. Nekem kimondottan tetszett a sydney-i orokzold utan egy kicsit valtozatosabb, szinesebb evszak, de valahogy nem tudtam megallni, hogy ne Skociara asszocialjak allandoan. Valoszinu, hogy ezt a hatast a kisebb varoshoz meglepo mertekben kevert osszetetelu lakossag, a kozeli ocean illata, es a varos hattereul szolgalo hegyek is csak erositik. A varosban boklaszva valahol olvastam is, hogy Kis-Ausztraliakent szokas emlegetni. Lehet, hogy mas evszakban lehet ebben valami, de engem ott, akkor minden masra emlekeztetett.

A kisvarosi jelleg mellett azert az arnyoldalrol is nehany szot: a kocsiban mar June is figyelmeztetett, de utana a hotelben is szoltak, hogy a kornyek ejszaka nem kimondottan biztonsagos. Nyilvan egy ejszaka alatt nem vonhato le komolyabb tanulsag, de en a figyelmeztetesekre fittyet hanyva, jocskan a sotetedes utan is kimereszkedtem, es egy teljesen viccesre ivott (oly modon, amire csak a kozepkoru azsiai ferfiak kepesek) japan csoporton kivul mas emlitesre meltoval nem talalkoztam.

Este meg olvasgattam egy kicsit az utikonyvet, masnapi program utan kutatva. Christchurch, Tasmania, es a del-amerikai Ushaia mellett mindig is jelentos szerepet toltott be a Deli Sarkkor felderiteseben. Innen indult tobb fontos expedicio, es manapsag is innen szallitjak utasaikat az erre szakosodott turista hajok, a Macquarie-szigetek es manapsag mar Antarctica teruletere is. Ennek allit emleket az International Antarctic Centre, amit masnapra ki is tuztem programkent.

Kicsit meg bevizsgaltam a kiwi TV csatornak felhozatalat, majd a kozponti szamitogep altato programjat kiprobalva alomra szenderultem az urhajo kabinjaban.

A nap kepei

Este nem kellett alomba ringatni, de viszonylag koran, 7 ora fele magamtol ebredtem, teljesen kipihenve az elozo nap vizumos megprobaltatasait. A reggeli keszulodes utan felig mar motoros szerelesben le is mentem a hallba, ahova June is epp akkor erkezett meg. Szeretem a pontossagot, szerintem eleg nagy foku tiszteletlenseg, ha valaki megvaratja a masikat egy ilyen megbeszelt talalkozon. Gyorsan ki is jelentkeztem, aztan immar motoros ruhaban bepreselodtunk a kocsiba, es megindultunk ismet a bazis fele, ahol tegnap mar jartunk.

Ujra szemrevetelezhettem a Dakart, ami – ahogy tegnap emlitettem mar – kicsit meglepeteskent szolgalt, es nem is voltam teljesen magabiztos a magassagaval kapcsolatban, de ha mar igy alakult, akkor allok elebe. Nemi papirmunka, es az utkozben felmerulo kerdesek/problemak megbeszelese erdekeben tortent telefonszamcsere utan ki is mentunk a garazshoz, ahol Blands mester mar elo is keszitette a gepet. A ket oldalso doboz melle felkerult a top box is, ahogy korabban megbeszeltuk, majd kovetkezett egy korulbelul tiz perces agymosasnak tuno oktatas a motor hasznalatarol, a karbantartasrol (napi olajszint, lancfeszesseg ellenorzes, a ScottOiler lanckeno rendszer uzemelteteserol egy kisebb szekfoglalo), majd ellatott a megfelelo olajakkal, szerszamokkal es kencekkel, amik majdnem meg is toltottek utana az egyik doboz felet.
Kedvessegkent meg kaptam egy terkepet is, “a vegen majd hagyd benne a dobozban, ha gondolod!” felkialtassal.

Gyorsan nekialltam csomagolni is, ami vendeglatoim legnagyobb meglepetesere korulbelul egy percet vett igenybe: a korabban becsomagolt ket liner (merev dobozba valo zsak) bekerult a ket oldalso dobozba, a hatizsak, fenykepezogep pedig a felso dobozba. Itt ujabb remtorteneteket hallgathattam meg az angol, 16 inggel erkezo sracrol, repulorol kofferekkel erkezo amerikai vendegekrol, illetve szemelyesen egy szinten amerikai illetosegu vendegtol, aki epp akkor erkezett vissza a turarol, elhagyvan fele cuccat, mikor kinyilt a jobb oldali doboza a gondatlan kezeles kovetkezteben.

Ekkor mar nagyon mehetnekem volt, ugyhogy illedelmesen elkoszontem, fejembe nyomtam a sisakot, es a horihorgas, de utcai gumival felszerelt turaenduron elindultam, hogy felderitsem Uj-Zeland deli szigetet. Elozo nap meg azt terveztem, hogy koran reggel az Antarctica kozpontban kezdek, de mivel ugy nezett ki, hogy ha kicsit rahuzok, meg a veszjosloan kozeledo esofelhok elott kierhetek a kornyekrol ezert aznapi vegcelom, a Tekapo to fele vettem az iranyt.

A deli sziget, nemileg motoros szemmel

A kovethetoseg kedveert idezzunk el egy kicsit a deli szigetnel, ehhez talan a legjobb illusztracio egy attekinto, domborzatot is tartalmazo terkep. A deli, az Uj-Zelandot alkoto ket nagyobb, es jonehany kisebb sziget kozul a legnagyobbik az orszag lakossaganak mintegy 25%-anak ad csak otthont (es szerintem ebbol is fele turista :). Nem veletlen vonzo a kulfoldiek szamara: a kisebb telepulesek lasabb eletemodja, az oriasi, erintetlen teruletek valtozatossaga, vadsaga tenyleg magaval ragado. Megtalalhato itt minden, amit a termeszetet, termeszetkozeli eletmodot szereto ember csak elkepzelhet: a Deli Alpok 3000+meter magas hegysegekkel tuzdelt vonulatatol kezdve, a gleccsereken at, a lankasan ivelgeto, birkakkal tuzdelt dombsagokon at a sziklas vagy homokos tengerpartokig vagy a Norvegiat, esetleg Alaszkat idezo fjordvidekig. Persze az ehhez kapcsolodo tevekenysegek sem maradnak el: a tengerparton sorozestol a legvadabb adrenalinrusht okozo sportokig terjed a valasztek.

A deli sziget jelentos resze, Tasmaniahoz hasonloan az Uvolto Negyvenesek, tengereszek altal rettegett ovezetebe esik, ami aztan rajta is hagyja lenyomtatat az idojarason is. Mig Christchurch kornyeken, Canterburyben egy meleg, eszaki szel dominal, addig a Tasman tenger feloli, nyugati oldalon gyakran orkan ereju, ozonvizszeru esozest szallito szel a dominans. Kicsit tartottam is ettol, mivel az esosebb evszakba hajloan, osszel indultam neki a turanak, de ugy gondolom, hogy nem csak a legoptimalisabb korulmenyek kozott elvezheto egy ilyen tura. Ez is ugyanugy resze adott orszag vagy taj karakterenek, es en inkabb a mindennapi arcat probalom megismerni, megerteni ezeknek a helyeknek, mint a turistak szamara fenntartott, kicsit muanyag latnivalokat. A masik, hogy akar motoron is, megfeleloen felkeszulve, arra alkalmas ruhazatban akar egesz napos esozes sem igazan megterhelo, ha mellette az utak minosege lehetove teszi a balesetveszely elkeruleset. Es azt kell mondjam, hogy – noha nemelyik, a deli szigeten talalhato ut szinte kizarolag csak a turistak piheneset szolgalja – Uj-Zeland utjainak minosege, ha nem is kiemelkedo, de a negy evszakos idojarast is figyelembe vege kimondottan jonak mondhato motoros szemmel.

Ha mar – meglepo modon – megint a motorozasnal tartunk, akkor megosztanam elso benyomasaim a Dakarrol (amik aztan gyokeresen megvaltoztak – aki olvassa a blogot, tudhatja): amint kikecmeregtem a zuzottkoves szakaszrol, es megtettem az elso par kilometert, nagyon negativ velemenyt konyveltem el magamban. Ilyesmik allnak a feljegyzeseimben: instabil, puha az eleje nagyon, bologat allandoan. Nincs benne ero, nem huz, az eroszakosabb gazfroccsoket eroteljes kupakhanggal honoralja, olyan, mint egy dugattyus vizpumpa. Az Uj-Zeland szerte legmagasabb, legalis sebesseghataron is eleg zsibbaszto erzes az egyhengeres. Nem voltam elragadtatva, na. Akkor tettem meg epp 11ezer kilometert a boxer GS-sel korulbelul 3 honap alatt. Teljesen mas kategoria, nem hiaba kerul haromszor annyiba. Mas szinvonal turazasra. Ugy voltam vele, hogy mindegy, nem a motorozas itt a lenyeg, erre a napi 3-400 kilometerre boven jo lenne akar egy MZ is, plane, hogy az uj-zelandi sebesseghatar 100km/h-ra limitalja a szaguldast, es elore lathatoan a sok, kanyargos uton ennek akar toredeke is elkepzelheto. Egyebkent is, June elore figyelmeztetett a sebesseghatarok kovetkezetes betartasara: elotte par nappal hivta oket a rendorseg, hogy egyik brit ugyfeluket be kellett vinniuk, mert a megengedett sebesseg duplajaval szaguldozott (200 folott), majd mikor elvettek a jogositvanyat, masnap ujra elkaptak ugyanazzal a motorral, igy nem volt mas valasztasuk. Komoly penzbuntetes, letoltendo bortonbuntetes, es a motor elkopzasa (ez esetben a kolcsonzoi bond, illetve az extra szallitas is az o penztarcajat sulyja) a jutalma. Nem vagyok vadallat, ilyesmitol nem kell tartani, de azert jo tudni, hogy figyelnek a rend orei. Figyeljuk oket mi is :)

Canterbury

Na, ott tartottam a beszamoloval, hogy elindultan a Canterbury kozpontjakent is szamon tartott Christchurchbol, aminek – nem meglepo modon – legfobb beveteli forrasa a mezogazdasag. Nem veletlen, hisz a nyugaton a Deli Alpok, keleten az ocean altal hatarolt Canterbury Uj-Zeland legnagyobb egybefuggo, lapos terulete, ami raadasul megfeleloen sok napsutessel is rendelkezik, hogy az erre igenyes agazatok, peldaul a szolotermeles viragozhassanak. Igy nem is meglepo, hogy del fele haladva a szolosok es egyeb mezogazdasagi teruletek adjak a lankasan hullamzo, talan Kisalfoldhoz hasonlo taj karakteret. Azert a hatterben ott figyelnek, hol kozelebb, hol tavolabb az Alpok vonulatai, koztuk a Geraldine magassagaban csucsodo Aoraki avagy ujkori neven Mount Cook is, a maga szereny 3764 meterevel.

Mivel nem volt terkeptartom vagy tanktaskam, ezert fejbol nyomtam: lefele az 1-es uton, majd 138 kilometer megtetele utan Geraldine mellett jobbra, a hegyek fele veszem az iranyt, hogy az egyre emelkedo dombsagon, majd a Burke-hagon atkelve elerjem aznapi uticelom, a Tekapo tavat. Geraldine almos kisvarosa utan teljesen megvaltozott az ut karaktere, es kicsit alpesi erzes lett urra rajtam, amit nem bantam, mert magaval hozta az eloszor sodros, majd a hagohoz kozeledve egyre meredekebben, es szukebben kanyargo, motorosoknak teremtett utakat is. Ilyenkor sajnalom, hogy nincs valami fedelzeti vagy sisakkameram, mert ezeket az utakat csak folyamataban, videon lehetne megfeleloen erzekeltetni. Meg fenykepem sincs rola. Azt hiszem, kenytelen leszek meg visszamenni majd :)

A Burke-hagorol lefele, Mackenzie Countryba leereszkedve mar eleg fenyegeto esofelhok kisertek az utam, ugyhogy nehany kilometer utan Tekapoba megerkezve elso dolgom – a kotelezo aznapi utolso tankolast felreteve – a szallas felkeresese volt.

Tekapo

Szallasom a Creel House Bed&Breakfast nevu helyen lett lefoglalva, ami gyakorlatileg egy ketszintes csaladi haz, aminek a felso szinten levo, 3-4 szobajat kiadjak az ide erkezo, jellemzoen horgasz turistaknak. Nem veletlen, hogy inkabb horgaszok erkeznek, a motorhangra elokerulo, Dr.Philre hajazo tulajdonos maga is nagy horgasz, mi tobb, turavezeto is, igy kitunoen ismeri az itteni lehetosegeket. Ezt a felso szinten levo nappaliban tatogo, kitomott lazac, illetve oriasi szivarvanyos pisztrang is bizonyitja. Az oxigendus, turkiz szinu (erkezesemkor sajnos szeltol erosen borzolt, inkabb haragos szinu) to optimalis korulmenyeket teremt a sziget edesvizeinek csucsragadozoinak, igy aztan nem veletlen, hogy a kapitalis trofea akar Nemetorszagbol is ide vonzza a vendegeket.

Gyorsan kipakoltam, de elkezdett szakadni az eso, igy kicsit ehesen, de nyugodtan kiultem az erkelyre, hogy a nagy mennysegben felhalmozott, helyi horgasz szakirodalmat tanulmanyozzam. A volgy vegeben feltuno, hollandus nadragja meretu keklo eg azonban remenyt teremtett, igy hamarosan a to partjan, lentebb elterulo, turistakat fogado etteremsor fele vettem az iranyt. Kituno steak sandwichcsel enyhitettem az ehsegem, amit bar kicsit szeles helyen, de megiscsak kint, az eddigre halvanyan suto oszi napsutesben, a to partjan kolthettem el.

Ha mar ilyen jo ido volt, gyorsan le is szaladtam a partra, kesziteni par fenykepet, illetve felfedeztem a korabban mar kepekrol ismert Jo Pasztor templomat (Church of Good Shepard), ami meg 1935-ben epult a megye elso templomakent. Nem volt sok kedvem kozelebb menni a sok turista miatt, inkabb felfedeztem a kornyek utjait egy kicsit jobban. Megallapitottam, hogy ide igazan erdemes lenne valami terepre kiviheto motorral menni, de a kolcsonzesi feltetelek, es a motorra szerelt, kimondottan utcai gumik miatt erre nem vallalkoztam.

Ket ora boklaszas utan visszatertem a szallasra, ahova addigra mar megerkeztek aznapi szallotarsaim, az amerikai par, Jen es Paul. Jol el is beszelgettuk veluk az idot, mindenfele tema szoba kerult, termeszetesen az utazastol kezdve a politikaig, aztan egyre faradtabban tarsasjatekoztunk, iszogattunk meg egy kicsit, majd mindenki nyugovora tert.

Eddigre olyan este 10 ora lehetett, lekapcsolva a lampat a szobamban pont ralattam a csillagokra, amik a koromfekete egbolton – eszaki felgombhoz szokott szemmel – szokatlanul vilagosan ragyogtak. Hideg ejszakanak nezunk elebe – gondoltam.

A nap kepei

Kezdodik a kaosz a maori nevekkel (mert Uj-Zelandon szinte mindennek van), majdnem el is irtam a cimben a neveket.

Es tenyleg igy is tortent. Este meg magamban nevettem is az agyba futo kabelekrol, amik a futheto agybetet aramellatasat hivatottak biztositani, de reggel en is rafanyalodtam. Csipos, harmatos hajnal fogadott, ahogy reggel 7-kor, meg sotetben probaltam megfurdeni, es nagyjabol osszepakolni a cuccaimat. Azonban a haz gazdaasszonyat, Rosemaryt es husz (20) eves kandurjat ez sem zokkentette ki a lathatoan megszokott reggeli rutinbol, pancakebol (vastag palacsintaszeruseg), gyumolcssalatabol, joghurtokbol pompas reggelit varazsolt. Egy kis beszelgetes utan kiderult, hogy mindketten jogaszi hivatasukat adtak fel azert, hogy regi almukat, a kis szallot, illetve a hozza tartozo szolgaltatasokat, peldaul a horgasztura-vezetest uzhessek. Elnezve a kornyeket, szerintem jol dontottek.

A reggeli utan gyorsan felpakoltam a mar elokeszitett csomagokat a dertol feher Dakarra, termeszetesen bekerult a motoros dzseki ala mind a szellallo, mind a steppelt, meleg betet, mig alulra, a szinte teljesen csizma es protektorok altal takart sipcsont/terd feluletre elegnek bizonyult a Goretex beles a terdnadrag fole. Nem fogadott kegyelmebe az idojaras azon a reggelen, orrhegyig felhuzott buffal, lezart sisakkal, kormanyfutessel csorogtam kifele a varosbol a talan 3-4C-os hidegben, amit a kovetkezo feloraban elobb permetszeru, majd egyre hatarozottabban eso is sulyosbitott. “Mindegy, te akartal Uj-Zelandra jonni, mostmar turjed” – hajtott a lelkesedes. A jo felszerelesnek koszonhetoen messze nem olyan rossz egyebkent egy ilyen idojaras, mint amilyennek esetleg kulso szemlelo szamara tunik. Fel ora utan teljesen hozza lehet szokni ahhoz a reszehez, es csak ket kenyelmetlen dolog marad: a motorrol le- es felszallas eleg nehezkes, kicsit Michelin-emberke erzes, a masik pedig, hogy a rossz latasi viszonyok, es a maceras keszulodes (motor leparkol, leszall, kesztyu le, sisak le, hatso doboz kinyit, fenykepezogep kivesz, fotoz, gep visszarak, doboz lezar, kabat felhuz, buff beigazit, sisak felhuz, kesztyu felhuz, es indulas tovabb) egy-egy foto elkesziteset is 8-10 perces, kenyszeredett hadmuvelette valtoztatja.

Twizel

Igy haladtam hat az elso egy-ket oraban a kegyetlenebbik arcat mutato, viharos szellokesekkel operalo Deli Alpok kihalt, szinte Holdbeli taj altal ovezett, lassan ivelgeto utjain Twizel fele. Twizel eredetileg a gatepitesek mellektermekekent letrejott kis falu, ami nyugodtan juthatott volna hasonlo szellemvarosok sorsara, ha nincs ket igen kedvezo adottsaga a teruletnek: egyreszt a turizmus fellendulesevel mindig szukseg van olyan kiindulasi helyekre, bazisokra, ahol a mindennapi komfort megadatik egy-egy hosszu nap utan, es mivel a kornyeken ilyenbol nem sok akadt, Twizel is a par tucat kilometerrel nyugatabbra levo adrenalin fovaros, Queenstown sorsara jutott, es elmaradt a teljes kihalas. Aztan, persze az ehhez kapcsolodo szolgaltatsok is kialakulnak, peldaul a Ruataniwha tavon uzemelo Formula 1-es szintu motorcsonak palya is. De persze, Queenstownhoz hasonloan az adrenalin tuzelesu, koznep szamara inkabb elerheto sportok teljes palettaja is felvonul, az ejtoernyoezestol kezdve, a sziklamaszason at, a horgaszatig. Nem veletlen, hogy az utobbi idoben a volgy innenso oldalan huzodo (a Lindis-hago tuloldala mar inkabb Queenstown felsegterulet), tegnap emlitett Mackenzie terseg turisztikai kozpontja. A masik vonzo adottsag a tegnap mar autodidakta modon felfedezett, szinte teljesen fenyszennyezes mentes egbolt, ami messzirol vonzza ide a csillagaszokat.

Twizel igen szerencses helyzetben van abbol a szempontbol is, hogy ez az egyetlen olyan irany, ahonnan a deli sziget, es egesz Uj-Zeland legmagasabb csucsa, Mount Cook (maori, ma mar azt hiszem, megint hivatalos neven Aoraki) uton is, viszonylag egyszeruen megkozelitheto. A del fele vezeto SH8-as autopalyarol a Pukaki to utan nyugat fele leterve Mount Cook faluban talaljuk magunkat, ahol kilatas nyilik a 3750 meteres csucsra. Jo idoben. Sajnos, ahogy elobb mar ecseteltem, ez esetemben nem volt adott (bar azt megigerem, hogy a panaszkodast a mai nappal be is fejezem, hiszen a kovetkezokben olyan csodalatos osszel jutalmazta Uj-Zeland a turokepessegem, hogy egy szavam nem lehet). Igy aztan ugy dontottem, hogy a csucsrol lefolyo gleccser olvadeka altal taplalt Pukaki toval egyetemben kihagyom, es inkabb folytatom utam del fele, Te Anau iranyaba.

Cromwell

Ugy latszik, hogy jol donthettem, mert az idojaras egyre kegyesebbnek tunt hozzam, es a melegedo idoben, a Lindis-hago fele egyre emelkedve eloszor fogott el az ismeros, magaval ragado erzes, amiert szerintem sokan turaznak. A sisak alatt szeles mosollyal dontogettem az egyre szukulo, a HEMA atlasz altal negycsillagosnak mondott utakon. Egy pillanatra el is gondolkoztam, hogy ha maga a kanaan negy csillag, akkor milyen lesz az ot. Hat, annyit elore, hogy nem okoztak csalodast :)

Cromwell, az aranylaz idejen jelentos telepules ma mar csak egy poros kisvaros a Dunstan to partjan, amin egy jo kilometer hosszu hid ivel at az autopalyarol. Szerencsere ekkorra mar az egyre szebben suto nap, es az adrenalinpumpa hatasara kicsit ki is melegedtem, ugyhogy ugy dontottem, megallok egy almas pitere a to partjan, a varos hataraban allo pihenohelyen. Ahogy ez egesz Queenstownig jellemzo lesz, itt is szolosok, gyumolcsosok szegelyezik az utat, remekul alafestve az oszies hangulatot.

Queenstown

Leterve a deli iranyban futo 8-as utrol, a Kawarau folyo torkolatat kovetve (majd itt meg visszafele lesz nemi akcio) Uj-Zeland turistaval egyik leginkabb fertozott terulete, Queenstown fele vettem az iranyt. Mivel a terv az volt, hogy del fele, Te Anau iranyaban folytatom az utat, hogy holnap egy kis kiterot tegyej a fjordvidek talan leginkabb magaval ragado latvanyossaga, Milford Sound fele, ezert most ugy terveztem, hogy Queenstown kimarad, es majd uton eszak fele, egy pihenonappal megtoldva jobban szemugyre veszem.

Ha mar erre jartam, azert csak nem hagyhattam ki az ut kozben felmerulo latnivalokat. Ilyen peldaul a Cromwell es Queenstown kozott, a szurdok melyen uvolto Roaring Meg nevu vizieromu is. Jelentektelen kis kifolyonak nez ki, de a szilafalban lentebb kapaszkodva magaval ragado, ahogy turkiz folyo orvenylik, ugyhogy gyorsan csinaltam is egy panoramat rola:

Nagy nehezen visszakapaszkodva a motorhoz, folytattam az utam, mig jobb kez felol az oszi fenyben csillogo napsutesre, es oszi szinekben uszo fakra lettem figyelmes. Az eddig “megszokott” mely, tiszta vizu tavakhoz kepest a mar Queenstown szomszedsagaban elterulo Hayes to teljesen mas jelleget mutat: kimondottan sekelynek tunik, enyhen eutrofizalodottabb, de megis tiszta vize a szentes melletti Antal tora emlekeztetett, meg ha tisztasagaban, mereteiben osszehasonlithatatlan is a ketto. Lehet, hogy a sargulo nyarfa formaju novenyzet teszi? Mindenesetre annyira tetszett a taj, hogy itt egy kicsit le is taboroztam, megszabadulva a motoros gunyaktol kifekudtem a napra, es kozben teljesen termeszetesnek tunt az osz, noha par nappal korabban meg Del Ausztralia sivatagos, nyari, gyakran 35C+os forrosag egette tajain hasitottam kersztul. Azert neha hianyzik a negy evszak Ausztraliaban.

Te Anau

Queenstownt elhagyva a Wakatipu to (ami egyebkent egy erdekes teremtes, de errol par nap mulva) deli aga mellett tovabb haladva, az eloszor dombosan hullamzo, majd egyre inkabb kisimulo terepen hatoltam a Fjordvidek (Fiordland) turisztikai fovarosa, legjelentosebb lakott telepulese, Te Anau fele. Meg a Fjordvidekrol holnap irok, egyelore annyit kell rola tudni, hogy talan Uj-Zeland leginkabb erintetlen, vad resze, ahol – bar a sziget eleg jelentos teruletet elfoglalja 1.2 millio hektarjaval – a lakossag mindossze talan 0.1 ezreleke, ha el. Ha jol emlekszem. Mindenesetre nagyon kevesen. A terulet egyreszt termeszetvedelmi jelentosegu, masreszt pedig turisztikai: keresztbe-kasul behalozzak a gyalogutak, es az ezek kiszolgalasara epitett kulcsos hazak.

A fjordok itt kicsit mashogy alakultak, mint peldaul Norvegia eseteben. Nem csak a tengeri oldalrol nyulnak be a szinte fuggolegesen szalado falak kozott a viz nyelvek, de a szarazfoldi oldal tavai is ilyen agakban indulnak ki a tenger fele, hogy nehol a ketto osszetalalkozva zegzugos utvonalat biztositson a hajosoknak. Ilyen to peldaul a telepulessel azonos nevet vizelo Te Anau to is, ami – ha jol emlekszem – a deli felteke legnagyobb tava (bar ebben most kicsit ketelkedem). Harom nagyobb fjordbol all, amik merolegesen a Deli Alpokra tornek a Tasman tenger fele.

A varoskaba erkezve feltunt, hogy itt erosen a turizmusra epitenek, mindenhol kulonfele szallasok, kempingek kinaltak magukat, bar forgalom mar, igy a szezon vegen nem igazan volt. Nekem a Cosy Kiwi nevu bed&breakfast (agy&reggeli) jutott, ahol ket ejszakat is eltolthettem, teszem hozza, teljesen elegedetten. A ket het soran egyebkent egesz valtozatos helyeken is megszallhattam, a nagyvarosi szallodatol a kempingen at a szinte csaladi vendegsegig, es mindenhol kimagaslo minoseggel talalkoztam. Ezt nem is elsosorban a felszerelesre ertem, de a tulajdonosok, alkalmazottak hozzaallasa engem teljesen magaval ragadott.

Nyugodtan rajuk is bizhatjuk magunkat programok tekinteteben is, igy is tortent a Cosy Kiwi eseteben. Masnapra a terv a Milford Sound meglatogatasa lett volna, de mivel az idojarasjelentes hoval fenyegetett, ezert hallgattam a terkepek into szavara, es mas megoldas utan neztem. Amugy sem volt kedvem 2 orat hoban-fagyban motorozni, hogy utana 5-6 orat alljak, fenykepezzek egy hajo fedelzeten motoros ruhaban. Na, nem. Kezenfekfobbnek tunt egyben lefoglalni a hajoutat, es a hozza tartozoz buszjaratot. Tudom, papirkutya az ilyen, de neha az ilyen dontesek elobbre visznek, ahogy masnap ki is derult.

Meg volt par oram, hogy korulnezzek a kisvarosban, bar igazabol nagyon nem volt mit tenni, ugyhogy szep lassan lecsorogtam a to partjara, ahol a szezonveg ellenere meg mindig tucatnyi turistaba futottam. Kis kerdezoskodes utan kiderult, hogy erdemes lenne az este 7-kor, immar sotetben indulo hajora jegyet valtani. Ember, vaksotetben hajora? Annak meg mi ertelme van? Hat annyi, hogy a to tuloldalan huzodik egy barlang rendszer, ami a Planet Earth altal is erdemesnek talalt fenylo larvakat, a glowwormoket rejti.

Volt meg 2 oram az indulasig, ugyhogy ugy dontottem, bedobok valamit addig a Moose nevu helyen: mozzarella fingers, ribeye steak es DB draught fogyott. Jollakva meg boklasztam kicsit a parton, de gyorsan eltelt a ket ora, es mar sorakozhattunk is molon. Ropke fel ora alatt at is ertunk a tuloldalra, ahol aztan csoportokra osztva kezdodott a moka. Egyik csoport elmeleti fejtagitast kapott, mig a tobbiek meg is nezhettek, amiert jottek (majd csere). Elmondtak, hogy fel ora alatt csak a legkulso jaratokig juthatunk be, de ha nagyon szeretnenk, profi barlangaszkent 3-4 nap alatt akar a Weta barlangot is elerhetjuk, ahol tudtommal a Balrogos reszekbol is forgott valami (ha minden igaz).

Sajnos errol a kirandulasrol nincsenek kepek, mivel a kis pondrok annyira erzekenyek fenyre-zajra, hogy rogton infarktust kapnak egy kamera lattan. A kovetkezokepp kell elkepzelni az akciot: egy kb. 5-6 meteres csonak ket oldalan, arccal kifele ulnek padokon az eletukent megunt delikvensek, mig a turavazeto a barlangrendszerben kifeszitett drotkotelpalyan kezzel vontatja a csonakot. Eloszor leginkabb a kintrol beszurodo feny, es a zubogo viz hangja dominal, de ahogy haladunk befele, a szem egyre inkabb hozzaszokik a sotetseghez (mar amennyire ez korom sotetben lehetseges), a duborges is tompul, es mindenki feszulten figyel a nyirkos, csopogo sotetben, hatha feltunnek a kis foszforeszkalo pottyok az “egbolton”. Nem nagyon hittem benne, de ahogy beertunk a fo barlangba, teljesen magaval ragadott, ahogy a kis (egyebkent ragadozo, es egymassal is eleg genyo) pondrok fuggeszkednek. Aztan valaki tusszentett, es felo volt, hogy kialszik az egesz, de szerencsere – egy-ket szivbajos egyedet kiveve, akik gyorsan lekapcsoltak a fenyszorot – egesz jol viseltek.

Visszafele uton osszeallt egy kisebb tarsasag, ugyhogy utunk megint a Mooseba vezetett. Nem tudom, hogy az itt elfogyasztott soroktol vagy az aznapi izgalomtol, de megint ajultan estem be az agyba, mar a masnapi milford-i kirandulasra gondolva.

A nap kepei

Ot csillag. Milyen lehet a motoros menyorszag? A HEMA terkep keszitoi lathatoan gondban voltak a szavakkal is, hogy leirjak ezt a csodat, ami elottem all – gondoltam magamban, mig vartam a buszra. Buszra, ugyanis – ahogy emlitettem – ugy gondoltam, hogy hiaba a vonzo lehetoseg, nem kockaztatom meg a varhato havazast a terkeprol is lathatoan Stelvioval (egyik leghiresebb motoros ut Olaszorszagban) vetekedo uton. Reggel a kodre es az akkor meg csak csopogo esore, 4-5 fokra kitekintve ugy ereztem, nem volt feltelenul hiba az ovatossag ebben az esetben.

Gyors furdes utan a kozos ebedloben talaltam magam, ahol ket indiai lakotarsnom, akikkel meg elozo este ismerkedtem meg mar invitalt az asztalukhoz, hogy kozosen fogyasszuk el a juharszirupos ontettel keszult pancakebol allo reggelit, mig aradozo beszamolojukat hallgathattam, miutan megtudtak, hova keszulok. Elozo nap jartak ugyanis Milford Soundban, igy aztan ellattak mindenfele tudnivalokkal a latnivalokkal es a hajon elfoglalt optimalis pozicioval kapcsolatban, mig kozben mar Queenstown kornyekenek terkepet bujtak. Hasonloak a terveink, de ugy latszik, a deli sziget mar csak ilyen. A turistak tobbsege, foleg azok, akik lakoautoval mozognak, nagyjabol egy kotott palyan haladnak, korulbelul azonos sebesseggel, igy kesobb sem lesz ritka, hogy ismeros arcok koszonnek vissza egy-egy latvanyossagnal. Ami persze nem gond, kedvesen bolintunk egymasnak, aztan mindenki megy a dolgara. Ahogy en is, ideje elkoszonni a lanyoktol, jo utat kivanunk egymasnak. Legkozelebb valahol Punakaiki kozeleben!

Ugy tiz perc varakozas utan fel is vesz a Mitre Peak nevu ceg zold buszanak fiatal sofore. Lazan, de nem tolakodoan udvozol, lathatoan sikerult mar lelazitania a foleg Queenstownbol hajnalok hajnalan indult, teljesen vegyes tarsasagot. Keresek egy ures helyet, leulok egy fiatal, sotetitett szemuveget viselo srac melle. Kis feszkelodes utan megindul a beszelgetes. Kolcsonos bemutatkozas utan kiderul, hogy Raffaelnek hivjak, es most, hogy elvegezte az egyetemet, ugy dontott, hogy igazan megerdemel 2 ev pihenest. Igy aztan svajcbol Queenstownba koltozott, hol dolgozgat, hol nem, sziklamaszik, sikloernyozik, es elvezi az eletet. Lehet igy is :) Aztan kis beszelgetes utan termeszetesen kiderul, mivel foglalkozom, aztan – bar nekem annyira nem fulik a fogam hozza – feltesz korulbelul egy millio + egy kerdest a szakmaval, filmekkel, trukkokkel kapcsolatban. Erdekli, hisz ket evig eleg komolyan foglalkozott vele, de aztan valahogy elkopott, belatta, jobb dolga is van, mint a gep elott nyomorogni. Neha elhallgatunk, es inkabb a sofor kommentjeire figyelunk. Nem veletlen, idevalosikent erti a dolgat, millioszor jart mar erre, es tudja, melyik kanyar mit rejt, mire erdemes felhivni a figyelmet. Raadasul teszi ezt szorakoztato, nem eroltetett stilusban, tenyleg elmeny hallgatni ahogy kedvenc temajarol, a madarakrol vagy egyik-masik fontosabb termeszeti formaciorol, esetleg az ut szuletesenek korulmenyeirol beszel. Mellesleg, mint kiderul, Raff lakotarsa. Nem hiaba, itt is mukodik a protekcio, meg az ingyen jegy intezmenye (cserebe az 5 orai kelesert). Beszelgetesunket hallva egy norveg turistalany, Grethe (ami egyebkent, ha jol emlekszem, ekszert jelent) is bekapcsolodik, igy valik teljesen nemzetkozive a svajci-norveg-magyar kerekasztal. Ezert is szeretek egyedul utazni, mindig osszefut az ember erdekes arcokkal, akik – foleg, ha maguk is egyedul utaznak – szivesen ismerkednek, mig meglatasom szerint a parban utazok alkotjak a legzartabb tarsasagot, az ennel nagyobb, negy-ot fos csapatok mar meglepo modon nyitottabbak.

Jol telik tehat az ido a busszal ket-ket es fel oras, 120 kilometer hosszu uton, ami a fjord melyen fekvo Milford Soundot koti ossze a szarazfoldi kozpont Te Anauval. El lehetne akar 4 orat is tolteni vele, latnivalo akad boven, de a relativ korai indulas ellenere meg igy is sotetedeskor erunk vissza Te Anauba, igy ertheto, hogy – bar nem hagynak ki egyetlen arra erdemes helyet sem – kicsit porgos az odafele vezeto ut. Akad azert ido nezgelodni, fotozgatni nehany lenyugozo allomason, amik kozul az elso, az uton olyan 40-45 kilometer utan felbukkano Mirror Lakes.

Mirror Lakes

A Mirror lakes (Tukor tavak) a Fjordvidekbe vezeto egyetlen ut talan legjellegzetesebb, leginkabb fotozott resze. Nem veletlen, mert – foleg szelcsendes idoben – tenyleg gyonyoru, ahogy a szinezoanyag miatt termeszetes tukorkent viselkedo kisebb torendszer tukrozi a neha hofodte csucsokat. A masik okat, hogy mivel megprobaljak megorizni a kornyezo esoerdok epseget, ezert egy fapallokbol allo setanyt alakitottak ki a parton, igy aztan akarva-akaratlanul ugyanazt a pontot szurja ki minden botcsinalta fotos. A szokasos iranyok mellett megprobalkozom egy panoramaval es a novenyvilagbol is megprobalok ezt-azt elcsipni, tobb-kevesebb sikerrel.

A gyors kor soran meg beszedbe elegyedek az elottem ulo, 45-50 kozotti urral is, aki – mint kiderul – roman-erdelyi magyar hazassagbol szuletett Temesvarott, fiatal korat Nemetorszagban toltotte, es most, hogy sikeres uzletemberkent nyugdijba keszul vonulni, vegigutazgatja a vilagot, hogy megfelelo helyet talaljon esetleg a visszavonulashoz vagy uj elet kezdesehez. Egyre tobb ilyen Bolygo Hollandiba botlok az utobbi ket evben, nem tudom, hogy csak mert konnyebben megtalalom a tarsasagukat vagy ebbol valami tanulsagot is le lehet esetleg vonni.

Knobs Flats, lavinak

Visszamaszva a buszra immar magam mellett tartom az elesitett fenykepezogepet, hisz ahogy elhagytuk a Te Anau partvideket, egyre erdekesebb a taj. Megkezdjuk utunkat a 1200 meter magasan fekvo Homer Tunnel (Homer Alagut) fele, hogy aztan 10 kilometeren 690 megert ereszkedve a hajtukkel surun tuzdelt szerpentinen lereszkedjunk Milford Sound kikotojebe.

Egyre inkabb kezd valami furcsa hangulat magaval ragadni, es ahogy kozeledunk, akkor esik le. De hisz ez az az Uj-Zeland, amit meg kepekrol, az itt forgatott filmekbol megismerhettem. Bevallom, hogy bar a Deli Alpok nyugati oldala holdbeli tajainak is megvan a maga varazsa, egy ido utan kicsit monotonna valik, mig itt a – mas eghajlatoktol elteroen – a hegyek csucsaig felkuszo, mersekelt ovi esoerdo, az azt szabdalo, es horgaszkent nyalcsorgato patakok, a ritkas koomlasok soha meg nem unhato valtozatossagot eredmenyeznek. Valahol itt, szamomra a Milfolrdba vezeto uton kezdodik Uj-Zeland es valahol Pictonban er majd veget, bo egy hettel kesobb.

Egyelore azonban, a tavakat elhagyva szeles, hosszu medenceben kovetjuk egy folyo nyomvonalat. Jesse nem felejti el megjegyezni, hogy a Knobs Flat (Butyok Lapos :) nevu teruletene jarunk, aminek nevezetessege a suru, magas futakaro alatt elszortan megbujo, teljesen termeszetesen kialakult korakasok. A hattertortenet meg talan valamikor tiz ezer evvel ezelottre, a Jegkorszakba nyulik vissza, amikor az utolso gleccser is visszavonult a teruletrol, pusztito erevel aprora morzsolva a hegyek nagyobb sziklait, fagyott belsejeben az Englingtol-volgybe szallitva hordalekat es lassan gleccserpatakka alakulva vegul megszabadulva a terhetol lepakolta a ma mar inkabb csak fuves dombkent vagy a part erdeinek melyen megbuvo korakast.

Homer-hago

A Fergus-to utan megkezdjuk a meredek kaptatot az 1300 meter magas alagut fele. Persze, mi kenyelmesen, buszon ulve tesszuk meg a ma mar a szezonon kivul havat es jegesedest kiveve semmilyen kihivast nem jelento utat, azonban 50 evvel ezelott meg teljesen mashogy festett ez a videk. A fo vizvalasztot jelento Homer-hagot 1889-ben fedezte fel ket utazo, es mar akkor felmerult az otlet, hogy egy alaguttal kossek ossze a milfordi terulettel a szarazfold belsejet. A terulet, es a hatalmas sziklatomb azonban eleg komoly kihivast jelentett, igy aztan csak 1935-ben, komoly lobbizas hatasara indultak meg a munkalatok, es akkor is inkabb csak a Vilagvalsag munkanelkuliseget enyhitendo. Keynes arkot asat, Milfordban pedig vesokkel es talicskakkal, teljesen kezi erovel sziklat furnak. Kegyetlen korulmenyek kozott, a napfenyben igen szegeny (akar fel evig nincs napsutes), esoben viszont annal inkabb bovelkedo videken, satrakban lakva vegulis majdnem 20 evvel kesobb, 1954-ben adtak at az 1200 meter hosszu alagutat, ami egyebkent motoros szempontbol erdekesseg, viszont veszelyforrast is jelent, ezert a Hema terkep is kilon felhivja ra a figyelmet. Az ut ugyanis nem igen aszfaltozott, gyakorlatilag a sziklafalon haladunk, annak minden hatranyaval, a csuszos felulettol kezdve a nem egyenletes, Budapestet idezo utfeluleten at a buszok altal felvert kodarabokig. Szerencsere nem ketiranyu a forgalom a szuk jaratban, a ket-ket vegen akar 10-15 perc varakozas is elofordulhat, mire a kilometer folotti docogest megteszi a kocsisor.

A tuloldalon aztan, hiaba a Te Anauig tarto fedett egbolt, csodak-csodajara felhokkel tarkitott, de alapvetoen napsuteses egbolt okoz meglepetest, tokeletes hateret adva a korabban mar emlitett szerpentinnek, ami az altalam ismert motoros utak kozul – ha magat az utat tekintve nem is, de a latvannyal kiegeszitve mindenkepp – nalam felkerul az elso haromba. Ha nem a dobogo tetejere. Kicsit savallom is, hogy nem motorral jottem, de a busznak is megvan az elonye, meg majd jovok meg erre maskor – nyugtatom maga.

Hajokirandulas Milford Soundban

A majd kilometernyi ereszkedes utan ujra egyre szelesedo folyovolgyben talaljuk magunkat, itt mar fel-felbukkan a Milford Soundot kiszolgalo infrastruktura (repuloter, ettermek, nehany haz, meteorologiai allomas), hogy aztan a parton elerjuk a fjord kozpontjakent szolgalo kikotot.

Varakoznunk kell egy jo fel orat, de ilyen kornyezetben ki banja? Legalabb keszitek par kepet a kikotorol, es a fjord ezen felet dominalo Mitre Peak-rol, ami a tengerszintrol szalad fel joval masfel kilometeres, epp felhokbe burkolozo csucsaig. Az idojarasra sincs panasz, paras a levego, de a felhoszint megfeleloen magas ahhoz, hogy a felfele nyilo fjordot teljes magassagaban megcsodalhassuk.

Egy-ket nagyobb (pl. a Spirit of Milford) hajo is allomasozik a kikotoben, mi azonban egy kisebbre varunk, ami azzal az igerettel kecsegtet, hogy fordulekonyabb reven kozelebb mereszkedhez a sziklafalakhoz, es mivel kisebb a tarsasag, ezert talan fogekonyabbak is a kozonseg szinvonalas szorakoztatasara, mint iparibb tarsai. Hat, majd meglatjuk, bar ebben a kornyezetben olyan nagyot nem lehet hibazni :)

Vegulis feltunik a mi hajonk is, beszallasra invitalnak, es termeszetesen a hajo orraban foglalok helyet, 3 masik orulttel bezarolag. Helyzeti elonyben vagyok, mert a nyilt vizre kierve feltamado szel sem igen tudja kikezdeni a motoros ruha vizallo belsejet. Hisz arra terveztek, hogy akar 3-4 fokban, szakado esoben, egesz nap 100km/h folott haladva is kenyelmes legyen, akkor egy kis szel, nemi vizpermet nem fog ki rajta. Kicsit furcsan nez ki, mintha ki lenne forditva, meg log rajta nemhany csat is, ami arra szolgal, hogy a kulso reteghez lehessen rogziteni, de ennyi baj legyen. Van itt rajtam kivul elmebeteg eleg :)

Ismertetik az utvonaltervet: az ot oras kirandulas soran alobb a Tasman-tenger fele vezeto bal oldal sziklafalait kovetjuk, majd visszafele a masik oldalon, oramutato jarasaval megegyezo iranyban haladunk. Ha minden igaz, es az idojaras nem valtozik szamottevoen, – ami barmikor elofordulhat – akkor alkalmunk lesz egeszen a nyilt tenger hataraig is kimereszkedni. Nem nagyon hajoztam meg tengeren, igy aztan ez a resze kulonosen izgalmasan hangzik.

Ahogy haladunk kifele, a tegnapi esozesek jotekony hatasara vizesesek szazai zuhannak ala a gyakran kilometer magasan tornyosulo falak peremerol. Akkoriban a Guardians of Ga’Hoole nevu projekt hasonlo effektjen dolgoztam, igy aztan kivalo referencia is kozelrol megtapasztalni a feladatot. Olyannyira, hogy a kis hajo legenysege bevaltja igeretet, es a mereszebbek kedveert (akibol a masodik alkalom utan mar csak ketten maradunk) meg-megkozelitenek nehany vizesesst. Hihetetlen latvany, ahogy felnezve a szinte derekszogben (neha meg annal is meredekebben, egyenesen a fej fole nyulo) meredezo sziklafalat megprobalja az ember bemerni, de nem marad mas, csak a teriszony jellegu szedules. Innen kezdi szabadeseset a tobb ezer liternyi viz, hogy elobb hatalmas labdacsokban, majd egyre inkabb permette alakulva vegul forrasba hozza a vizet, a hajo orra korul pedig kerek, 5-10 meter atmeroju szivarvanyt letrehozva. Az utolsokig kitartok, megprobalok minel jobb kepeket kesziteni, ahogy felnezek a kapitanyra, latom a vigyorgo arcat, meg tol egy kicsit elore a hajon, hadd azzak. Vegul a gep miatt visszavonulot fujok, letorolgetem a lencse ele csavart szurorol a vizcseppeket, hogy nemi szaradas utan par szaz meterrel odebb megint kezdodhessen a jatek. Ezuton is koszonom nekik a hihetetlen elmenyt!

Ahogy epp kezdunk “raunni” a vizesesekre es a fuggolegesen repedezett, nyomokban aranyereket tartalmazo sziklasokra, az elovilag elso kepviseloi is megjelennek: edesvizi delfinraj (falka? csorda? :) jelenik meg, a nagyobbak lassan, mig a kisebbek merevebb testtel, gyakran fel-fel bukkanva szelik a habokat. Kicsit odebb nehany foka napozik a sziklakon, bar eleg kozel megyunk hozzajuk, megszokhatak mar ezt a fajta abajgatast, es ugyet sem vetve rank folyatjak a kemeny munkat.

Hihetetlen gyorsan eltelik a ket ora, ahogy kiosztjak a “boxed lunchot” (szendvicsbol, gyumolcsokbol allo ebed) mar kozeledunk a tengeri torkolat fele. A felhohatar egyre ereszkedik egy ido utan szinte mar kezzel erintheto kozelesgunek tunik, majd a tenger es fjordviz keveredesenek nyugtalan hatara utan kierunk a 2-3 meger magas, lassu hullamokkal szabdalt Tasman-tengerre. Meg mindig a hajo orraban allok, egy kezzel megprobalok a korbe futo, rozsdamentes acel korlatba kapaszkodni, masik kezzel fotozni. Hat, nem egyszeru, de talan sikerult valamit megorokiteni belole.

Az egyre javulo idoben visszafele meg a masik falat is vegigjarjuk, aztan kirakunk par utast a vizalatti elovilagot bemutato buvar allomasnal, hogy aztan, ropke ot ora eltelvevel vege legyen ennek a csodalatos hajoutnak. Nehanyan visszafele mas utat valasztanak: ki helikopterrel, ki repulovel tesz egy kort a Deli Alpok csucsai, Aoraki/Mt. Cook, a gleccserek felett, es bennem is korvonalazodik valami hasonlo terv az elkovetkezo par napra.

Visszafele a busz mar ismeros tajakon kanyarog, meg megtekinthetunk egy gyonyoru felvetelekkel operalo image filmet a fjordvidekrol (mai napig sajnalom, hogy nem vettem meg), hogy aztan majdnem sotetedeskor megerkezzunk Te Anauba.

Este

Este meg bemegyek kicsit csaszkalni a varosba. Raakadok egy Fat Duck nevu etteremre, aminek persze semm koze nincs Anglia egyik legismertebb ettermehez, a Michelin csillagos nevrokonhoz, viszont belepve kellemes, lelassult kornyezet fogad, ahol a pincernonek – a furcsa, 5 orai idopont miatt mas vendegnek hijan – van ideje egy kicsit beszelgetni. Nem emlekszem mar, mi volt a menu, de osszessegeben nagyon pozitiv benyomast hagyott rajtam a hely. Bar, ilyen nap utan, nem is csoda.

A nap kepei

Az elozo napi csoda utan Uj-Zeland a morcosabbik arcat mutatja: a Te Anautol Queenstownig vezeto, nem tul hosszu tavot kodben es a hozza tartozo, alattomos permetben vezethettem le. Igazabol annyira nem erdekelt, tudtam, hogy ezt a mar ismert szakaszt minel hamarabb le akarom tudni, hogy minel tobbet eltolthessek a celvarosban. Erdekes megfigyelest tehettem az uton: hasonloan Ausztraliahoz (es valoszinuleg mas orszagokhoz) itt is a szurke SUV tulajdonosok odzkodnak leginkabb a fenyszorok hasznalatatol. A nehol alig 70-80 meterre szukulo latotavolsag mellett ertekeltem volna, ha figyelmezteto, rovid villantasom nem orult villogassal, nehol dudalassal honoraljak, hanem a balesetveszely csokkentese erdekeben felkapcsoljak a fenyszorokat. Nem tudom, hogy az arammal sporolnak, vagy mi lehet az oka, mindenesetre eleg idegesito. Bar, itt legalabb nem huznak 10 meteres hajot is maguk utan 110-120-szal, mint az arkon tul. Aztan, mire a deli sziget harmadik legnagyobb tava, a Wakatipu partjara ertem, es a tuloldalon felbukkant a varoska, a Nap is kisutott.

Queenstown tortenelme

Cental Otago (Kozep Otago, a kornyek neve) kozpontja az uj-zelandi turizmus, de legfokepp a deli sziget koronaekszere. Annyira nepszeru kirandulohellye valt mara, hogy lassan a kornyekbeli lakossag azert panaszkodik, hogy ok mar nem igazan fernek hozza a helyi latvanyossagokhoz a jellemzoen tengerentuli (japan, amerikai, ausztral) turistakbol allo tomegtol. Persze azert nem banjak, hiszen manapsag a legkomolyabb bevetelt a turizmus adja. 30 ev alatt Queenstown eljutott a poros, toparti kisvarosbol a fejlett, minden igenyt kiszolgalo, egesz evben latogatokat fogado paradicsomma, neha a deli felteke Saint Moritz-akent is hivatkoznak ra. A deli sziget lassu gazdasagi kornyezeteben, ahol sok varos es gazdasagi vallalkozas stagnal vagy epp lassan visszafejlodik, Queenstown robbanasszeru fejlodest produkalt. Olyannyira, hogy manapsag mar a “Vilag adrenalin fovarosa” cimmel is buszkelkednek. Persze nem veletlen, hogy pont itt sikerult a kitores, hiszen paratlan (az altalam ismert varosok kozul leginkabb Vancouverhez hasonlo) termeszeti adottsagokkal rendelkezik ahhoz, hogy minden legi, foldi es vizi sporthoz festoi hatteret biztositson, legyen szo egy ora tavolsagban akar 7 sipalyarol, 4×4 vagy quad palyakrol, hegyi kerekparrol, hogy az igazan orult sikloernyos, ejtoernyos es kitudja meg milyen ernyos arcokrol mar ne is beszeljunk. Az sem veletlen, hogy az itteni Shotover-folyon talaltak fel az ujkori bungee jumpingot is.

Queenstown manapsag szegyentelenul turistas hely, de megiscsak Te Waka a Maui-n (Maui kenuja, a Deli Sziget maori neve a polinez felisten utan) vagyunk, es eddig elegge elhanyagoltam az oslakos hagyomanyokat, ugyhogy egy kicsit kiternek a varos kialakulasara, mert eleg izgalmas tortenelemmel rendelkezik, ami a maoriktol az aranylazon at a mai turistarohamig terjed. Az elso emberek maori moa vadaszok lehettek ugy a magyar Honfoglalas tajekan, akik eloszor felderitettek a teruletet. Sajnos Central Otago, barmennyire is tokeletes elohely a temerdek rejtekhely mellett az idealis taplalekforraskent szolgalo, valtozatos novenyzettel egyetemben, nem sokaig szolgalhatott vedelmul ennek a kiveteles, orias termetu madarnak, ahogy az lenni szokott, szep lassan kipusztult. Nem csak a feher ember kepes ilyesmire, bar lehet, hogy ez a termeszet rendje, hiszen oket meg egy masik maori torzs szoritotta a Fjordvidek jarhatatlan videkere a XV. szazad korul, hogy aztan ott nyomtalanul eltunjenek. Persze ekkorra mar atalakult a videk jelentosege, es a maori Ngati-Mamoe (majd Ngati-Tahu) torzs altal iranyitott terulet inkabb az asvanyi forrasok, a maorik leginkabb ertekesnek tartott kove, a foleg gyakorlati jelentosegu, fegyverek es szerszamok alapanyagat ado jadeko (nefrit) miatt valt fontossa. Ennek ellenere a maori lakossag sohasem volt jelentos, inkabb csak kampanyszeru beszerzoutak soran latogattak a videket, es az 1800-as evek elejere teljesen ki is szorultak a teruketrol.

Tiz ev erintetlenseg utan megjelentek az elso feher telepesek is: 1847-et irunk, amikor az elso farm megalakul a to partjan. Ekkoriban meg igen lassu novekedes szemtanuja a kornyezo Remarkables hegyseg, de egyre inkabb felismerik a medence mezogazdasagi elonyeit. Olyannyira, hogy a varoson kivuli, jellemzoen szolosok dominalta muvelt teruletek ma is komolyan hozzajarulnak a videk arculatahoz.

Aztan, az 1860-as evek elejen minden a feje tetejere allt: addigra mar kaliforniai tapasztalattal rendelkezo, foleg skot telepesek felismerik a Tuapeka folyo jelentos aranykeszletet. Innen mar – internet hianyaban is – csak egy lepes az aranylaz, es Kozep Otago soha nem lattot fejlodesen megy keresztul. Negy honap mulva mar tobb mint 3000 ember rostalja minden nap az alig 5 kilometer hosszu szakaszt, csillogo rogok utan kutatva. Persze ez aztan magaval hozta a varosok eroteljes novekedeset is: alig egy ev mulva a Tuapeka aranymezo lakossaga elerte a 12 ezret, Otago jovedelme egy ev alatt megharomszorozodott, es az ide erkezo hajok szama a negyszeresere dagadt, amik jellemzoen az addig az ausztral aranymezokon dolgozokat szallitottak ide komoly fogas remenyeben. Nem is hiaba, hihetetlen szamokat lehet olvasni ezzel kapcsolatban a szakirodalomban. Volt olyan, hogy ket maori, elveszett kutyajuk utan kutatva egy delutan 11kg aranyat zsakmanyolt, de ha valaki csak egy asoval probalkozott, jo esellyel egy forditasra akar 150g aranyat is megmozgathatott. Holtversenyben alakult ki a hirhedt Klondike folyoval, akar napi 50kg folott is kitermeltek a telepesek.

A korai XX. szazadban aztan elapadt az arany, igy az erdeklodes is elmaradt, es az akkor majdnem kilencezres lakosu Queenstown ketszaz fore apadt. Sokaig a kornyek bevetelet a mar emlitett mezogazdasag jelentette, de az aranylazhoz kepest igy mar igen jelentos hanyatlasnak indult, amit olyan szellemfalvak, mint a kesobbiekben meglatogatott Macetown is tanusitanak.

Ahogy aztan a szazad vegen az utak minosege javult, ujra eloterbe kerultek a termeszeti adottsagok, es megindult a mar emlitett turizmus…

Programok

…olvasom, mig a Surreal Bar nevu, igen kellemes helyen majszolgatom a fokhagymas kenyerbol allo eloetelt, es varok a fofogaskent felszolgalt baranybordara (ami egyebkent 5/5-is minositest erdemel). Mig erot gyujtok a delutanhoz, az olvasottak fenyeben atgondolom, mit lattam a ropke fel ora alatt, amig a varosban setalgattam. Tenyleg igaza volt a leirasoknak, erosen turistas jellegu helyre keveredtem, ahol az (nehol csak elmeleti, es inkabb a kornyek kocsmait latogato) adrenalin-fuggo huszoneves az atlagos, 5-6-os csoportokban lofralnak a varosban, beternek a temerdek, kituno etterem es kavezo egyikebe vagy epp valamelyik programszervezo hely mellett bandazva probalnak elfoglaltsagot talalni. Van boven mit. Nehany, lathatoan regebb ota itt elo exhibicionista pedig nem atall felmeztelen fel-ala biciklizni a varosban egesz delutan, botcsinalta gitar es enektudassal szorakoztatva kozben a turistakat.

Lapozgatom a prospektusokat, utikonyvet, probalom kitalalni, mivel toltsem el a rendelkezesemre allo masfel napot. Olyanokat jegyzek fel a szalvetara, mint jetboat (vizsugar hajtasu motorcsonak) a Shotover folyon, helikopteres tura Milford Soundba, 4×4 Safari a kornyezo hegyekben Lord of the Rings tematikara alapozva, szinten 4×4-es foto szafari, kvadozas, siklooernyozes, tavi setahajozas. Lehet valogatni. Vegulis ugy dontok, hogy a delutant a TSS Earnslaw, a lapatos gozhajo fedelzeten, a Wakatipu tavon toltom, es meg indulas elott elszaladok lefoglalni a terepjaros kirandulast, illetve beszerezni a kihagyhatatlan jetboat jegyet is (amit egyebkent, jellegzetes helyi kiejtessel “dzsitbot”-nak mondanak).

Wakatipu to a TSS Earnslow fedelzeten

Az indulasra varva meg beulok a to partjan egy kavezoba, ahol osszefutok egy szinten zenesz V-Strom tulajdonossal, aki hozzam hasonlo utvonalon, de ellentetes iranyban haladva jarja be a szigetet. Rovid tanacskozas utan mar mehetek is a beszallashoz. Eloszor csak nehanyan tablabolunk a hajo arnyekaban, aztan megerkezik egy japan turistacsoport is ket busznyi emberrel. Tipikusan kozelitik meg a kerdest: tobb, szinten japan idegenvezeto tereli le a buszrol az embereket, egyenesen fel a hajora, semmi lodorges, semmi uresjarat, minden perc szamit. Europai szemmel kicsit furcsa ez a mar tobb helyen megfigyelt teljesitmenyturizmus, amit az azsiaiak, de foleg a japanok annyira szeretnek, en jobban szeretek egy kicsit lazabban nezgelodni. Epp, amihez kedvem van, hisz pont ez a szabadsag adja az utazas savat-borsat.

Kicsit idegenul erzem magam a sok japan turista es a helyi nyugdijasklubb tagjai kozott, de nem banom, hogy ezt valasztottam delutani programnak, hisz ha kicsit merengos is a tempo, azert a cikcakk alakban halado Wakatipu to, a kornyezo hegyek es Queenstown latvanya, illetve a vegen elterulo folyotorkolat kornyeki, oszi szinekben uszo lombhullato erdok is megernek egy miset. Na, azert a nyugdijasok zongorista kiserte, kiosztott kottaval operalo kalakajaba inkabb mar nem alltam be, tisztes tavolsagbol szemleltem oket :)

A tohoz erdekes legenda is kotodik. Nezzuk eloszor a tenyeket. A 378 meter mely, tobb kilometer hosszu to (tehat oriasi viztomegrol van szo) vizszintje 5 percenkent 12 centimetert is emelkedik. Termeszetesen megprobaltak erre termeszettudomanyos magyarazatot is adni, de nem tul meggyozo eredmenyre jutottak: a legkori nyomas valtozasa indukalja a vizszint radikalis ingadozasat. Nekem jobban tetszik a maori verzio, ugyhogy megosztom azt is (meg ha kutya sem olvas el ennyi szoveget:). Mar a to mai neve is sokat sejttet, Wakatipu a maori waka-tipua-wai-maori osszevonasabol keletkezett, ami mindossze annyit tesz: “az edesviz, aminben az oriasi demon fekszik”, esetleg “az alvo orias urege”. Tehat a legenda szerint MAtaua, az oriasi demon elrabolta Manatat, a maori vezer (termeszetesen) gyonyoru lanyat (bar miert rabolt volna el egy banyaremet?), akivel utana a hegyekbe menekult. Menet kozben (valamitol kimerulten) alomba zuhant. Masra sem vart a fiatal hos, Matakauri, hogy kierdemelje a fonok megbecsuleset (es lanyat), termeszetesen megmentette a zsakmanyt, es felgyujtotta az oriast. A fejjel Glenorchnak, labbal Kingsfordnak fekvo oriasnak csak a szive maradt, ami meg ma is a to melyen luktete okozoja a 12 centimeteres ingadozasnak. Azert a maorik is tudnak meselni :)

Pog Mahoney’s, uj baratok es Guinness

A hajokazas utan a szallas fele vettem az iranyt, mert csak sebtiben lepattantam a motorrol, aztan mar indultan is a varosba. Menet kozben kaptam egy emailt Rafftol, hogy ha van kedvem, este talalkozhatnank a Pog Mahoney’s nevu ir kocsmaban. Jesse, a milfordi busz soforje is jon. Jo arcok voltak, miert ne? Igy esett, hogy a masnapi keles kicsit nehezkesen sikerult a helyi sracokbol allo, dinamikus ir zenet jatszo zenekar altal hangos helyen elfogyasztott Guinnessek arnyekaban. Pedig nem is maradtunk sokaig.

Lord of the Rings on 4 wheels

A reggeli huvosben, meg kicsit zsongo fejjel lesetaltam 7 ora fele a varosba, hogy a kora delutanig tarto terepjaros turara legyen nemi energiatartalekom. Vegulis talaltam is egy angol reggelit szervirozo helyet, ami korabbi tapasztalatok alapjan tokeletesen alkalmas az enyhe masnapossag kezelesere :)

Az Offroad Adventures fantazianevu ceg irodaja elott, az ut tuloldalan mar kiszurtam a 8-9 Landcruiser Troop Carriert, bar mertem remelni, hogy azert nem leszunk ennyien a turan. Betoppanva az irodaba aztan Dylen, a turavezeto/sofor megnyugtatott, csak harman indulunk: egy Jossie es Rob nevu, brisbane-i (Ausztralia) hazaspar es en alkotjuk a ballasztot. Rovid tanacskozas utan felkerult a tetore a frissitoket, kavet, kekszeket tartalmazo hutodoboz, es a kora reggeli varos gyenge forgalmaban a kornyezo hegyek fele vettuk az iranyt. A tura utvonala alapvetoen a LOTR nehany forgatasi helyszinet, es a kornyezo hegyvidek fontosabb allomasait egyesiti, illetve kiter az aranylaz ket jelentosebb telepulesere, Arrowtownra es a mar korabban emlitett, mar mar csak szellemfalu Macetownra.

Elso celpontkent a to keleti partjan, a (az eszak-amerikai Szilkas-hegyseg mellett egyedulalloan) pontosan eszak-del iranyban huzodo Remarkables hegyseget vettuk celba. A telenkent siparadicsomkent szolgalo hegyre nyaron szinte forgalommentes, de a karbantartas hianya miatt szemelyautoval alig jarhato szerpentin vezet fel. Dylantol csodalkozva kerdezem, hogy ide tenyleg feljonnek a buszok, de allitolag nem tulzas. Innen a csucsrol, bar eros a kora reggeli cug, gyonyoru kilatas nyilik nem csak Queenstownra, de az egesz medencere, ugyhogy amig Jossie-ek a kavejukat kortyolgatjak fotozasba is kezdek, kihasznalva az optimalis fenyviszonyokat.

A keleti kiteru utan eszak fele, a regi aranyfalu, a (szinten siparadicsom es szezonon kivul 5*-os motoros utat rejto Coronet Peak) arnyekaban fekvo Arrowtown fele vesszuk az iranyt. Megkozelitheto betonuton is, mi megis egy kicsit ujszeru, bar lathatoan bejaratott modon kozelitjuk meg: Dylen a patakmeder fele forditja a kormanyt, majd nehany kilometeren at hol a mederben, hol a partjan haladunk, hogy aztan valahol egy erdo melyen ujra megtalaljuk a csapast. Kozben azert akad poenkodasra is lehetoseg, regi ismeroskent kisebb vizfroccsel koszonti a hobbibol aranyaso turista csaladot. Allitolag minden nyarat ott toltenek, gyakran tobb ezer dollarnyi aranyat adnak le az Arrowtownban meg ma is mukodo aranyuzletben, ami epp eleg arra, hogy finanszirozza ittletuket. Erdekes koncepcio, de biztos, hogy itt, Queenstownhoz kozel, megis eleg tavol a civilizaciotol megtalalhatjak azt a kikapcsolodasi format, amit keresnek.

Arrowtown az aranylaz idejen buzgo kozpont, ma mar csak egy csendes kis utca, ami megorizte tortenelmi arculatat, es otthonaul szolgal tobbek kozott egy muzeumnak, muzeumkent is szolgalo aranyuzletnek es boltkent szolgalo boltoknak is (Jossie nem tudott ellenallni az edessegbolt csabitasanak, oriasi zsakkal megpakolva erkezett vissza a kocsihuz.)

Visszafele meg talalkozunk a konkurens cegenek terepjarojaval, persze dunner (Dunedin varosbol valo) szarmazasu vezetonk nem felejti el jo deli szokas szerint kicsit lefitymalni a lathatoan ovetosabb duhajkent mozgo vetelytarsat, de en ugy latom, nincs ebben semmi keseruseg. Eleg nagy itt a terulet, hogy tobb ceget is eltartson, es eleg sokan jonnek ide ahhoz, hogy legyen vendeg boven.

Persze azert nem art, ha a termeszeten kivul mas is vonzza az embert: a kornyek bovelkedik a Gyuruk uranak forgatasi helyszineiben, es bar en a nevekkel hadilabon allok, magam is felismerek joparat. Aztan Dylan anektodazasba kezd a hegy tetejen elo parasztrol, akinek hazat embertelen osszegert vasarolta meg a produkcio, a helyi isteknekt kezelt Peter Jackson altal felvasarolt, es eredeti, erintetlen formaban megtartott teruletekrol. Kisvartatva a kesztyutartobol elokerul egy fenykepalbum, ahol ot lathatjuk mindenfele hobbit, ork es egyebk szerzet tarsasagaban, valamint nehany maszatos papirdarab a forgatasi utemterv nehany oldalat mutatja. Pletykak kerintenek mar a Hobbit helyszineirol is, nagyon varjak mar a forgatast es a filmet, rafer nemi verfrissites a kicsit mar megkopott helyszinekre. Nem csak a penzre mennek, en ugy latom (es ez egesz Uj-Zelandra jellemzo), hogy buszkek a vilagszerte elismert produkciokra, komoly nepszeruseg ovezi itt a filmes alkotokat.

Arrowtown utan tovabb folytatjuk utunk a Crown Range hegyei koze, ahol felkapaszkodunk egy advrider paradicsomnak is beillo, kanyargos foldutra, hogy jopar kilometeren at egyik oldalon a sziklafal, masik oldalon a melyseg szoritasaban szavunk is elalljon a latvanytol. Olyannyira, hogy – bar korabban nem volt ilyen tapasztalatom – kicsit bele is szerettem az offroad autozasba, talan valamit megereztem a szepsegebol, koszonhetoene a tajnak es nem utolsosorban soforunk vendeglatoi tapasztalatanak.

Egy ora korul visszaerve a varosba a Spectator Bar nevu helyen talalok konnyu ebednek egy adag bangers&mash-t (kolbaszkak es krumplipure).

Shotover Jet

Aztan szep lassan lecsorgok a Shotover Jet nevu ceg irodajahoz, ahonann busz repit minket tizenot perc alatt Arrowtown iranyaban a Shotover folyo folott athivelo hid melle, ahonnan a vizsugar hajtasi motorcsonakok megkezdik folyasiranyban felfele torteno szaguldasuk. Jol szervezett a folyamat, kicsit ipari jellegunek is tunik, de azert persze hozza tartozik, hogy ha nem is veszelyes uzem, azert odafigyelest igenyel. Kapunk vizallo kopenyt, mentomellenyt es bezsufolodunk a par meteres hajotestbe, ahol a harom sor vizallo ules ele keresztben elhelyezett majrevas probal riadalmat kelteni.

Kelty (Alexander Kelt), a pilotank rutinosan felrazza a tarsasagot, hogy aztan megkezdodhessen a mintegy husz perces szaguldas sziklafalak mellett, alatt, soderes szakaszok folott, zugokon fel es le. Kicsit hataszvadas elemekkel tarkitott, de onmagaban is erdekes mutatvany szerintem kihagyhatatlan, ha valaki az adrenalin sportok legkevesebb erofeszitest igenybevevo agat keresi. Ulni kell, kapaszkodni es neha nem art orditani, foleg, miutan a keso oszi idojarasban mar jegesre fagyott az ember fule :) Kicsit kiulok meg a Napra, hogy kiolvadjak, csinalok jopar sorozatot az ijedt feju delikvensekrol, aztan a busz fele veszem az iranyt.

Este

Estere mar nem nagyon tervezek semmi programot, mert igy, az elso het vege fele kozeledve mar nemi mosnivalo is akad, erdemes ranezni az emailekre is, hatha tortent mar nemi elorelepes a GS biztositasi ugyeben, de mivel meg nincs semmi fejlemeny, ezert a Coronet View B&B hutojebol pattintok egy sort, dobok par fat a mar korabban betuzelt kandalloba, es elvezve, hogy egyedul vagyok az egesz rezidencia hatalmas panoramaval rendelkezo nappalijaban, bamulom, ahogy a lemeno nap fenye sargara festi a szemkozti hegyeket.

Queenstown jo hely, megfogadom, hogy meg eljovok ide, hisz 3 ora repulessel Sydneybol is elerheto. Szivesen elnek is itt – allapitom meg.

Az otodik es hatodik nap kepei

Nyugati part, Punakaiki, Paparoa Motel. Ulok a teraszon, kezemben a meleg tea es egy kis suti. Nincs tul meleg, bar az oszi estehez kepest nem panaszkodhatom. A ket napos, 600 kilometeres nyugati parti szakasz utan jol esik kicsit meg olvasgatni a taj tortenelmerol, figyelmem altal elkerult, esetleg ido hianyaban kimaradt latnivaloirol. Aztan lekapcsolom a kis lampat, es hallgatom, ahogy a jotekonyan temperalo hatasu, szinte langyos fuvallatot hozo Tasman tenger morajlik a buja oserdo, es az eszakra vezeto SH6 tuloldalan, melyen a palacsinta formaban (Pancake Rocks) egymasra tornyosulo sziklak arnyekaban. Valahol a mohaval fedett esoerdo melyen dobolo, kabocaszeru hang keveredik a tenger illatat hozo szellobe. Eszembe jut, hogy tegnap meg a gleccserpatak csobogasat hallgattam ugyanigy a koromsotet eg alatt Franz Josef-ben, a gleccser labanal, reggel elvakultam a hofodte csucson, delutan sutkerezhettem kicsit az elhagyatott tengerparton. Azon gondolkozom, hogy – bar az oszi palyan jaro Nap mar erosen megkurtitotta, megis – milyen hosszunak tunnek a napok. Mennyire nehez is motoros turazokent, annak minden elonyet es hatranyat egyensulyba hozni, a tengerpartot koveto szerpentin elvezetetol at a flow elmenyen keresztul a latnivalok alapos szemugyreveteleig, hatterenek megismereseig, esetleg a helyiekkel kialakitott ideiglenes kapcsolatok elmelyiteseig. Ugy gondolom, hogy ezen a turan igazan jol sikerult beloni ezt az egyensulyt. Persze azert kicsit sajnalom, hogy ilyen keves idot toltothettem csak a videken, de ez mindig annak a jele, mennyire jol is ereztem magam, es egyebkent is, akar egy honapot el lehetne tolteni Uj-Zeland legcsodalatosabb kornyeken. En azt mondom, aki az erintetlen termeszet elmenyet keresi, ne probaljon eroszakot tenni a ket szigeten, es 2 het alatt bejarni mindkettot, inkabb adjunk ennek a videknek egy eselyt, es az utrol le-leterve, gyalogos turak formajaban deritsuk fel a hegyet, volgyet, partot, a buja, mersekelt ovi esoerdot, a szurdokokat es vad patakokat, folyokat.

Az uj-zelandi pakehak (feher emberek, ahogy a maorik hivjak az idegeneket) tobbsege csak “a Part” (the Coast) neven hivatkozik a Fo Vizvalaszto nyugati, Tasman tenger feloli hol tobb kilometeres oblokkel, hol csipkezett, meredeken leszakado sziklafalakkal tagolt oldalara, amit Rudyard Kipling az “utolso maganyos, szeretetremelto gyonyorusegnek” nevezett. Egyetlen masik taja sem ennyire karakterisztukis a szigetcsoportnak, hasonloan a Hollywood altal gyakran idezett, erosen idealizalt Alaszkahoz vagy British Columbia hasonloan valtozatos partvidekehez. Az itt elo, letelepedesuk ota kemenyen dolgozo, kemenyen bunyozo, megis vendeglato nepek sajatos kulturat alakitottak ki maguknak ezen a zord videken. Nincsenek tul sokan, hiszem a videk lakossaga, 40 ezer fo az orszag teljes populaciojanak mindossze 1%-at, ha kiteszi, mig korabban, a XIX. szazad kozepenek aranylaza idejen hasonlo szam meg a teljes lakossag nyolcadat jelentette. Manapsag persze a legfobb beveteli forrast mar inkabb a sorokban kigyozo lakoautok utasai adjak, de attol meg, hogy a legtobb erre vezeto utra aszfalt kerult, az elet alig lett kevesbe kemeny. Ilyen, onallosagra nevelo hatterrel aztan persze szokasaik is elteroek lehetnek a Deli Alpok, netan a Cook-szoros tuloldalan elo honfitarsaiktol: (Ausztraliahoz hasonloan) meg ma is “Greenies” neven emlegetik a jellemzoen varosi hatterrel rendelkezo termeszetvedoket, akik azon abajognak, hogy megorizzek a terulet noveny- es allatvilagat, mig a terulet lakoi a megelhetesert kuzdenek az elemekkel.

A nyugati part sosem volt zsufolt, epp ellenkezoleg. Ahogy irtam, Queenstownhoz hasonloan a maorik is csak kampanyszeruen hatoltak be a teruletre, a zold ko utan kutatva. Egeszen az XV. szazadig eltartott, mire elso telepeik megjelentek, Mivel azonban a polinezek altalaban a termeszettel szoros kozelsegben eltek, es nem feltetlen probaltak a sajat kepukre alakitani, ezekbol a telepekbol – nehany, latogatok altal zart, kutatasra fenntartott asatasi teruletet kiveve – nem sok maradt latogathato.

Amikor a ket legjelentosebb europai felfedezo, Abel Tasman, majd James Cook az 1600-as, 1700-as evekben feltunt a partoknal, ok is hasonlo eredmenyre jutottak. “Nem tul vendegvaro part. Vegelathatatlanul hosszu maganyossag ijeszto egbolttal es bevehetetlen erdoseggel.” – irta naplojaba. Annyira remiszto volt a videk, hogy bar az 1800-as evekre teljesen vegbement Uj-Zeland gyarmatositasa, egeszen 1846-ig kellett varni a partoktol tavolabb eso, a Deli Alpok nyugati oldalan elterulo terulet felfedezesere. Thomas Brunner volt az elso, aki 550 napos, nagyon kemeny utazasa soran elsokent jarta az altala “Uj-Zeland legrosszabb oldala”-kent is aposztrofalt videket. Aztan 1860-ra megtalaltak azt a nehany atjarot, ami Christchurch kozpontu Canterburyvel osszekoti a teruletet, igy 300 arany elleneben megvasarolta a kormany a maoriktol a ma mar jellemzoen nemzeti parkokka alakitott reszt.

Aztan, nagyjabol Queenstownnal egy idoben megindult itt is az aranylaz, megjelentek az asok, es gombamod szaporodtak el a kis telepulesek, vegig a part menten. Allitolag annyira gazdag volt ez a videk, hogy az akkoriban hatalmas osszegnek szamito 5 fontos bankjeggyel gyujtottak ra. Ki tudja, mindenesetre az aranylaz lecsengesevel a tomegek eltuntek, az egykor viragzo, kocsmazajtol hangos kis kozossegek pedig szellemfalvakka alakultak. Persze nem mindenki hagyta el a teruletet, sokan a termeszettol kiharcolt foldecsken gazdalkodasba kezdtek, hogy aztan, a XX. szazad kozepetol a turizmus vegye at a hatalmat.

Queenstowntol Haastig

Az elso, mintegy 200 kilometeres szakasz a Wakatipu to partjarol indult, hogy a Haast-hagon es a Pokol kapujan (Gates of Hell) atkelve leereszkedjen a ma halaszfalukent (es turistafrissito helykent) szolgalo Haast melle. Mar elozo este ereztem, hogy a felhotlen eg miatt joval huvosebb (este 10-12C) van, mint elozo nap. Aztan hajnalban mar eleg csipos hideg lett a volgyben is, a napkeltekor 2-3C-os levego derrel lepte le a motort. A Dakarnak nem is nagyon tetszett ez a banasmod, enyhe nyekergessel adta tudtomra, hogy bizony meg tul koran van es kulonben is, hagyjam beken. Aztan tovabb maceralva az inditogombot, nehany fordulat utan megis sikerult eletet lehellni az eroforrasba, ami a szokasos kupakhanggal jelentette, utra keszen all. A Coronet View B&B nevu szallashelyemhez felvezeto, igen meredek (gyalog nehez lett volna ott feljonni, es ha felfele jon egy kocsi, akkor motorral eselytelen barmit csinalni) szerpentinen, hogy aztan rafordulva a mar ismert, Arrowtown fele vezeto utra elindulhassak a tenger fele. A csipos hidegben konstataltam, mennyire jo is ez az (anno komoly befektetessel megvasarolt) kevlar ruha: tokeletesen elviselhetove tette az ausztral “outback” gyakran kozel 40C-os hoseget, es most, a 2-3C-os, csipos szelben sem vall szegyent. Hasonlo rugalmassagrol tett tanubizonysagot az Ausztraliaban meg inkabb kendokent, redozotten viselt, itt pedig a sisak es az all koze beszoritva salkent hordott “buff” (kb. 50 centi hosszu, suru szovesu, cso formaju anyag). Akkor a szel szarito hatasat es a Nap egeteset enyhitette, itt pedig sikerul elviselhetove tenni a cugot. Azert neha be-bebujik a sisak ala egy-egy huvosebb aramlat, de nem banom, legalabb megfelelelo szinten tartja figyelmem az egyre kanyargosabban emelkedo szakaszhoz erkezve.

Motoros napnak indult, sokat nem is keszultem a programokra. Ugy voltam vele, hogy innen nagyjabol linearisan, egyetlen utat kovetve lehet csak haladni, igy aztan arra gondoltam, a fontosabb latnivalokat mindenkepp kiszurom. A propos, a navigacio eddig kimaradt. Megszoktam mar, hogy Ausztraliaban GPS-sel, tanktaska tetejere rogzitett terkeppel felszerelkezve turaztam, itt azonban hasonlo segedeszkozok nem alltak rendelkezesemre, mindossze az itiner reszekent kinyomtatott, a hatso doboz sotetsegeben figyelo Google Maps terkepekre es a Junetol meg Christchurchben kapott Hema terkepre hivatkozhattam. Szerencsere foleg a deli sziget nem okoz kihivast navigacios szempontbol, igy aztan egyszer sem sikerult eltevedni. Amit persze nem bantam volna annyira, hisz ugy erik az embert a legjobb meglepetesek.

Meglepetesek. Irom le, es beugrik, ahogy Queenstowntol mindossze 40km-re, Cardrona sipalyait alig elhagyva, a Kawarau folyo torkolata menten elobb ki-kihagy egy-egy utemet, majd az ut szelere huzodva sulyos csendbe burkolozik a BMW egyhengerese. Hat igen, utolert a vegzetem. Bar sejtettem, hogy a tegnap elotti, 300km-es nap leszedte a sajat sapjat az uzemanyagkeszletrol, es Arrowtownban is boklasztam egy kicsit, mivel a sarga tartalek lampa meg nem gyulladt ki, nem szamitottam erre a meglepetesre. Azt terveztem, hogy Cromwellt meg elerem, ott majd megtankolok, megreggelizem, es onnan indulok tovabb Haast fele. Aztan vegulis az eredetileg 400km-esnek indult nap kicsit hosszabbra sikerult. Ahogy ott teblabolok az ut menten stoppolva, probalom atgondolni a lehetosegeket. Az utolso benzinkutat egesz regen, a Queenstown utani korforgalomban hagytam el. Nezegetem a terkepet, mi lehet a masik iranyban, vajon van-e Cromwellben benzinkut. Aztan ugy dontok, hogy inkabb nem kockaztatok, es megprobalok Queenstown iranyaba stoppolni. Egy-ket meltatlankodo teherautos utan egy uvegtablakkal megrakott kisteherauto mar pakolja is kifele az indexet, majd kicsapva az ajtot, jokedvuen udvozol. Neil epp egy megbizast teljesitve utazik Queenstownba, jol ismeri a kornyeket, igy aztan pontosan tudja, hova tartok. Annyira kedves, hogy hiaba szabadkozom, csak bekanyarodik a BP kutra, hogy pont az ajtoban tegyen le. Ha mar itt vagyok, akkor meg is reggelizem, aztan az uzletben boklaszok egy kicsit, (itt nem ismert kifejezessel) jerry can (benzines kanna) utan kutatva. Eszreveszem, ahogy egy maori-feher felvernek tuno, kozepkoru no koveti teblabolasom, aztan mikor arra kavargok motoros ruhaban, sisakkal a kezemben, meg is szolit. Addigra mar leesett neki, hogy kifogyhattam a benzinbol, igy egybol ra is ter a motorra. Nem elegszik meg az egyszerusitett valasszal (“BMW”), pontosan tudni akarja az utolso reszleteket is. Milyen motor, honnan jovok, honnan megyek. Persze eddigre mar gyanus, aztan be is vallja: maga is komoly turazo, epp egy R1200GS-t hajt, es nem tul regen jottek vissza Europabol, ahol ket honap alatt, berelt Harley-Davidsonokon jartak be a kontinenst. Elismeroen nyilatkozik Magyarorszagrol, nem nehez kozos temat talalni. Aztan eszebe jut, hogy o megiscsak tobb ceg tulajdonosa, es dolga is van, ugyhogy sietosebbre veszi a figurat, felkapva a kavet tartalmazo papirpoharat, meg odaszol szinten a pultnal iszogato, eddig csendben figyelo alvallalkozojanak, hogy ha lenne olyan kedves, es elvinne engem a motorig, nagyon halas lenne. Aztan igy is tortenik, a ropke fel oras utat jokedvuen atbeszelgetjuk a maori sraccal. Szivesen fogadnam tarsamul az egesz napra is, mert igen szorakoztato, laza stilusban mesel szakmajarol, a kornyekrol, az emberekrol. Maga is motoros multtal rendelkezik, fiatal koraban endurokkal jartak a kornyeket, aztan most, hogy elkezdett a mostnai fokonasszonnyal dolgozgatni, o is Europa utan ahitozik. Sok sikert kivanok neki a tervehez, lerak a gondosan elrejtett motornal, es elvalnak utjaink. Koszonom uveges Neilnek, a maori nonek es alkalmazottjanak az onzetlen segitseget! Azt hiszem, annyival tartozok nekik, hogy be is rakjak ide egy Uj-Zeland reklamot, ahhoz hasonlot, ami anno engem is elinditott az uton.

Vegre megint uton, Cromwell fele kovetem a jellemzoen szolosok altal szegelyezett utat. majd jobbrol feltunik Lake Hawea (Hawea to) csillogo viztukre, hatterben az Uj-Zeland mori nevet (Aotearoa) ado, hosszu, feher felhobe burkolozo, Otago es Canterbury hatarat jelento, alacsonyabb csucsokkal.

Aztan Makaroa utan elkezd beszukulni a bo kilometer szeles folyovolgy, es kezdetet veszi egy ujabb ot csillagos, motoros paradicsomnak is beillo szakasz. Hol erdo melyen, hol a szinte tengerszintrol kilometerre felszalado sziklafalra felig feltapadva, a soderrel boritott volgy melyen kanyarog az ut, egyre kapaszkodva felfele a hago iranyaba, hogy aztan jobbra kanyarodva megerkezzunk a duborgo melyseg alatt ativelo hidhoz.

Megallok, csinalok nehany kepet a hidrol is, majd leereszkedem a sziklafalon a zugo melysegbe, es ott is megprobalom megragadni a fobb latnivalokat.

Felmaszva az uthoz, es epp az indulason gondolkozva kiszurok egy tablat, ami eredetileg a balkanyar vegen meredezo sziklafalra hivta fel a figyelmet, de azota a turazok totemoszlopava alakult. En is elhelyezem a Turamotoros.hu kozosseg matricajat. Ha minden igaz, ennel sokkal tavolabbra motorral mar nem is juthatott volna, hisz sikerult kelet-nyugati es eszak-deli iranyban is a Fold atellenes oldalara vandorolnia :)

Haast kapui (Gates of Haast, a zugo neve) tenyleg kaput nyitnak a tengerre. Az eddig egyre szukulo, sziklafalak koze rekedt viz hirtelen teret nyer, hogy hordalekat lerakva, egyre lassulva megkezdje utjanak hatralevo reszet a tenger fele. Tanulta az ember mar altalanos iskolaban is, nincs azonban jobb iskolapeldaja a folyok erozois folyamatanak, mint egy ilyen rovid, alig nehany tucat kilometeres gleccserpatak utjat vegigkoveti szuletesetol a tengerig. A Haast Highway egy darabig megprobalja kovetni ezt a kanyargast, de az egyre szerteagazobb vizfolyas-rendszer egy ido utan lehetetlen kovetelmenyeket allit. Megszaporodnak a hidak, az alacsony forgalomra tekintettel tobbseguk egy savos, viszont nemelyik igen hosszu, ezert odafigyelest igenyel az atkeles. Nem minden jarmunek megfelelo meretuek ezek az alkalmatossagok, igy nem ritka, hogy a hidak mellett a nehezebb jarmuvek altal a soderes agyba taposott atkeloket is latni. Ez a kornyek, a kornyezo hegyekbe felfuto foldutakkal igazi enduros, advrideres kornyek, itt sajnalom igazan, hogy arra alkalmatlan (berelt, virsli gumival szerelt) motorral erkeztem.

Haast

Haastot elerve mar magasan jar a Nap, kezdek kicsit kiolvadni, igy aztan eljon az ido az ebedre. Mig a steak szendvicsemre varok, beszedbe elegyedek egy Duki es az ot kisero Triumph vezetojevel. Latszik, hogy mas jellegu elvezetet keresnek, befejezve ebedjuket komoly csorgest produkalva duborognek ujabb kanyarvadaszat iranyaba.

A Haast-hago kornyeken meg lepten-nyomon kanyargo ut it kicsit megszelidul, es enyhen ivelgetve koveti a tengerpartot. A Haast kornyeki, kicsit lakottabb reszek utan feludules balra az oszi, laposan suto Naptol csillogo tengert, jobbrol az esoerdot kerulgetni. Neha meg-megallok a parton fotozni.

Knights Point, korakasok

Knights Point:

Korakasok Bruce Bay-ben:

A gleccserekig es tovabb!

Ujra folyok szabdalta torkolatvideken jarok, ahol a magaval ragadoan ivelgeto utat egyre tobb hid szakitja meg. Ezek jelentos resze ujabb epitesu, egysavos hid, azonban akad nehany erdekesebb darab is. Elkezdem szamolni oket, de huszonot utan feladom, ertelmet vesziti a teljesitmenyhaboru. Aztan a Fox gleccser arnyekaban atkelve az osdi fahidon leterek egy, az esoerdon at vezeto kis foldutra, hogy majd 2 kilometerrel kesobb egy igert kilatonal lyukadjak ki a tisztasra. A kilato azonban tovabbi 5 perc (haha, volt az fel ora is) gyalogut a meredek lepcsokon, hogy aztan a vegen kilyukadva a latogato vegre megpillanthassa a Fox gleccsert: a gerincrol lefele nyujtozkodo, saros hodarabot. Megmondom oszinten, nem nyugozott le a latvany, de elhataroztam, ennel jobb nezopontot kell talalnom.

Franz Josef

A gyulekezo felhok miatt kicsit fenyegeto, igen csuszosnak igerkezo, agyagos feluletu foldutrol kierve aztan jobbra fordulok, hogy meg napnyugta elott elerhessem az osztrak uralkodorol elnevezett, sajat gleccserrel rendelkezo Franz Josef turistjareszortjat. Masnap osszeismerkedek egy ausztral oregasszonnyal, aki elmeseli, gyermekkoraban jart erre, de abban az idoben meg nem is letezett ilyen nevu telepules. Hihetetlen, mennyire gyorsan fejlodik ez a videk, a termeszet csodai mellett koszonhetoen a csodalatos minosegu utnak is. Motorosknak esetleg erdemes egy kicsit Street Viewban boklaszni :)

Ma este nem felejtek el tankolni, a kis faluba beerkezve elso utam a Total kutra vezet, majd megkeresem az Alpine Hotel nevre hallgato szallast. Itt nemi utmutatot kapok a helyi szolgaltatasokrol, majd elfoglalom hatalmas, akar 4 embernek is megfelelo lakosztalyom.

Mivel mar ehes is vagyok, meg amugy is korbe akarok nezni meg alkonyatban, gyors furdes utan beveszem magam a 4-5 utcabol allo metropoliszba. Elso utam a helikopteres repulest kinalo ceg fele vezet, ahol holnapra le is foglalok egy 30 perces, a gleccsert koruljaro utat, majd utam a The Landing nevu etterembe vezet, ahol a hely szellemehez meltoan, stilszeruen borjubecsit fogyasztok :)

Tele hassal elhatarozom, ideje megint ranezni az emailjeimre. Idefele lattam is egy angol doubledeckerbol (ket szintes londoni busz) kialakitott internet kavezot, pont jo lesz. A raszta haju fiatal tulajdonos invital, szalljak fel a buszra es foglaljak helyet az ablakok menten kialakitott munkaallomasok egyikenel.

A szallasra visszafele meg setalok egyet a kicsit mar csipos huvosben, az uton visszafele, a Fox gleccser iranyaban elerem a Franz Josef hatarat jelento hidat. Ide mar alig szurodnek el a meg nyitvatarto ettermek fenyei, igy zavartalanul elvezheto a sotetseg: a kristalytiszta egbolt, es a deli felteke csillagkepei.

A nap kepei

Franz Josef gleccser

Masnap nem sietek, a motort es cuccaimat a recepciossal egyeztetve a szallason hagyom, hogy gondtalanul vehessek reszt az elozo nap lefoglalt repulesen. Szerencsem van, tudatja nemileg suttogva a ceg frontembere: mivel egyedul jelentkeztem arra a turara, kiegeszitik jegyem a dupla olyan hosszu (es ketszereset kostalo), a gleccser mellett az Aoraki/Mt. Cook korberepuleset is tartalmazo utvonalra. Halasan koszonom, aztan ideiglenes tarsaimmal, egy kiwi hazasparral, es az elozoekben emlitett ausztral oregasszonnyal atsetalunk az ut tuloldalan kialakitott leszallo platformokhoz. Hihetetlen elmeny a repules, a videok, kepek nem is igazan adjak vissza a hihetetlen mereteket, a levego frissesseget, de azert hatha:

Ujabb motoros csoda

Franz Josefbol tovabb indulva aztan kezdodik a mar jol ismert, 10-50km/h kozotti kanyarokkal tarkitott kanyarvadaszat. Kicsit sajnalom, hogy a nagy GS helyett ezzel a kis csillapitatlan elso felfuggesztesu, elkonnyulo elso kerekkel megaldott vizszivattyuval jarok erre, ami a kanyarkombinaciok terhelesvaltasanak hatarara szinte minden kanyarban visito labtartoval probalja tudomasomra adni: eleg volt!

Mar nem is figyelem a helyneveket, atadom magam ennek az allandoan megujulo forgatagnak. Minden kanyar utan meglepetesul szolgal egy-egy zavartalan panorama a tenger fele vagy eppen a folyovolgybe leereszkedo, kiegyenesedo ut.

Igy erem el Punakaiki hataraban a Paparoa folyo volgyet, ahol elhatarozom, van meg talan 2 oram sotetedesig, igy levetve a motoros gunyakat, a gyalogutat kovetve beveszeme magam az erdobe. A folyopartot ovezo, suru aljnovenyzetu, jellegzetes novenyzetu esoerdoben aztan hirtelen meglepeteskent egy wekaba botlok. Elegge megorulok a nekem egzotikusnak tuno madarnak, aztan izgatottan probalom videozni, tobb-kevesebb sikerrel. Ha az izgatottsag visszaadasa lett volna a cel, akkor azt hiszem, sikerrel jartam. Kesobb, esti szallasomon a tulajdonossal beszelgetve derult ki, hogy ezen a kornyeken teljesen kozonseges ez a csirke meretu es viselkedesu madar. Nem is kulonosebben szeretik, bar nem eri el a rettegett kea pusztito hatasat, de a weka is kepes a gumi reszeket kikezdeni. Es tenyleg, ahogy beerek a szallasra, ott is a baromfiudvar fogad. Tenyleg igaz lehet, amit valahol olvastam, hogy itt a termeszet nem kulonlegesseg, hanem az elet, az emberi lelek resze.

A Nap epp lebukni keszul a nyugodt tenger melyere, igy ideje a kovetkezo latnivalo, a Punakaiki nevezetesseget ado Pancake Rocks (palacsinta formaju szilkaformacio) es a blowhole (olyan szikla, ahol dagalykor gejzirhez hasonloan felfele lo a vizoszlop).

Mivel mar erosen sotetedik, kicsit sietosre veszem a figurat, es tovabb indulva, a Paparoa Nemzeti Park hataran megtalalom a Paparoa Park Motel nevu szallasom. Hihetetlen jol mutat, ahogy az eredeti novenyzetet idezo osvenyek a kis fahazakhoz vezetnek, mig egy masik leagazas a Te Anauban mar megcsodalt glowworm barlanghoz hasonlo formaciohoz vezet.

Nyugati part, Punakaiki, Paparoa Motel. Ulok a teraszon, kezemben a meleg tea es egy kis suti. Nincs tul meleg, bar az oszi estehez kepest nem panaszkodhatom. A ket napos, 600 kilometeres nyugati parti szakasz utan jol esik kicsit meg olvasgatni a taj tortenelmerol, figyelmem altal elkerult, esetleg ido hianyaban kimaradt latnivaloirol. Aztan lekapcsolom a kis lampat, es hallgatom, ahogy a jotekonyan temperalo hatasu, szinte langyos fuvallatot hozo Tasman tenger morajlik a buja oserdo, es az eszakra vezeto SH6 tuloldalan, melyen a palacsinta formaban (Pancake Rocks) egymasra tornyosulo sziklak arnyekaban. Valahol a mohaval fedett esoerdo melyen dobolo, kabocaszeru hang keveredik a tenger illatat hozo szellobe….

A nap kepei

Punakaikiben gyorsan osszeutok egy rantottat az este a kozos hutobol igenyelt osszetevokbol, aztan ranezek a terkepre. Kezd kicsit bonyolodni az utvonal, az eddigi egyetlen, delrol eszakra futo ut, ahogy kier Nelson laposabb videkere hirtelen elagazik, majd ahogy eszak fele kovetem ujjammal a tervezett utvonalat, mar inkabb pokhaloszeruen fedi le a sziget kepzeletbeli felezovonalatol keletre elterulo Marlborough hol ives obleit, hol csipkezett tengerpartjat. Jo lesz memorizalni az utvonalat, elkerulendo, hogy allandoan meg kelljen allni a hatso dobozt nyitogatni. Egyelore egyszeru a dolgom, a szallas kijarojan legurulva jobbra forditom a kormanyt, es a mar ismert uton megkezdem utan Westport iranyaba. Mai celom a mindossze 280 kilometerre levo, a Tasman obolre nezo udulovaros, Kaiteriteri (helyi neven siman csak Kaiteri). Az utobbi ket-harom naphoz hasonloan nem szurok ki semmilyen kihagyhatatlan latnivalot, inkabb arra gondolok, megprobalom a maradek napokon kicsit a motorozast eloterbe helyezni, elore latva, hogy az eszaki sziget, forgalmasabb, dombosabb videken mar a hosszabb idot igenylo megallok, muzeumok, maori falvak kapnak majd szerepet.

Erre aztan a Westport utan eszak-keletre fordulo, 6-os szamu Buller Gorge (Buller folyo torkolatarol kapta a nevet) ut igazan alkalmas terep. Nem emlekszem mar sajnos, hogy hanyasra ertekeltek, de mar sokadszorra szerepel jegyzeteim kozott a mostanra mar elcsepelt motoros paradicsom kifejezes. Kicsit sajnalom, hogy elmarad bal oldalamon a laposan jaro oszi napsutesben csillogo tenger, atveszi helyet a koncentracio. Figyelni is kell, mert egyreszt az ut hosszabb, gyorsabb szakaszok utan hirtelen atcsap egy ujabb hajtube, masreszt meg, a kiterjedtebb utvonalrendszer, es az elszortan elhelyezkedo, nagyobb telepulesek – mint pl. Nelson vagy Picton – hatasara a forgalom is kezd kicsit megnovekedni. Az eszaki sziget eloszele, gondolom magamban.

Hawk’s Crag

Nehany igencsak figyelemremelto kialakitasu uttal is talalkozhatunk erre. Itt van peldaul a Hawk’s Crag nevu..hat, nem is tudom, minek nevezzem. Hivatalosan a 3158-as szammot viselo hidkent kerult katalogizalasra, viszont gyakorlatilag a sziklafalba vajt osveny, ahol egyreszt teljesen belathatatlan, hogy az egysavos uton ki jon szembe, masreszt olyan erzese van az embernek, hogy az egyre alacsonyabban a fej fele kinyulo szikla-menyezet hamarosan a sisakot is kikezdi. Aztan, kikeveredve a szikla arnyekabol egy huzos U alaku (a foton a hatam mogott elfuto) kanyar serkent egy kicsit nagyobb gazadasra. En inkabb megallok, es csinalok par kepet, nincs hova sietnem.

Fuggohid, aranylaz

Kicsit odebb fuggohidra hivja fel egy tabla a figyelmet. Erdekesen hangzik, ugyis ideje megallni egy kicsit nyujtozni. Befizetve az 5 dollaros belepot maris a negy drotkotel koze kifeszulo gyaloghid egyik vegen talalom magam. Szabad az ut, nem sokan vagyunk, kicsit imbolyogva atkelek rajta. Kozben lenezve eszembe jut az Indiana Jones hid leszakados-krokodilos jelenete, a korai optikai kompozittal keszult trukkokkel, ahogy az alattam ugy 15 meter melyen kavargo folyot nezem. Furcsa erzes, nem hiszem, hogy hasonlon motorral at mernek haladni, ha arra kerulne a sor. Odaat egy korben futo osveny menten elhelyezett, aranylazzal kapcsolatos relikviak idezik a multat, akad itt banyasz kunyhojatol a traktoron at az elso vilaghaboru korabol szarmazo teherautoig minden. Ket nemet kissrac epp soforoset jatszik, majd jottomre elszegyenlik magukat, es szuleik utan szaladnak.

Haz on the move

Leterve a 6-os utrol, a Kaiterivel szomszedos Motueka fele vezeto Motueka Valley Highwayen nehany kilometert megteve szirenazo felvezetoauto integet agresszivan, megallasra kenyszeritve. Behuzodok egy haz bejarojara, de nem igazan tudom, mi tortenik most. Az persze varhato, hogy valami nagyobb darab joszag kozeledik az uton, de bo masfel ora eltelik, mire mindez valosagga valik. Kozben beerkezik mellem egy berelt R1200RT-vel turazo ir srac, ugyhogy elutve a varakozas idejet, beszedbe elegyedunk. Utolsos napjat tolti a deli szigeten, hogy utana Aucklandben csatlakozzon baratnojehez. Kapott nehany nap kimenot, kihasznalta hat az idot. Ahogy a motoros turazas dolgairol beszelgetunk vegre feltunik valami a tavolban. De mi lehet az? Probaljuk kitalalni, ahogy a dombrol lefele ivelo uton halado szerelvenyt figyeljuk. Lassan, olyan 1-2km/h-s sebesseggel haladhatnak, es ahogy lassan kozelebb ernek, egy fahaz szerkezete bontakozik ki elottunk. Hihetelen latvany, amikor az uton szembejon veled egy haz, annyira, hogy meg fotozni is elfelejtettem :)

Motueka

Amint elhaladnak, folytatjuk utunk Motueka fele. Mindketten arra tartunk, nagyjabol azonos tempoban vesszuk a kanyarokat egymas utan. A srac, neha kihasznalva az RT nyomatekat, a kanyarbol kifele jovet meglep, hogy aztan a kovetkezo kanyarra Palik szavait idezve “rendre utolerje”-m. Motuekaban a szokasos nap vegi tankolas utan kicsit tanacstalanul teblabolok, sikerult elvesztenem a terkeppel a kapcsolatot. Szerencsere semmi gond, egy Ducatis helyi ero szivesen segit, es mutatja az utat egeszen a kovetkezo, nehany szaz fos falut, Kaiteriterit jelzo tablaig. Meg ellat egy utolso jotanaccsal is: ovatosan az egyenesen, itt szinte allando jelleggel mernek a rend orei.

Kaiteriteri

Kaiteribe erve, es a strand fovenye menten huzodo uton vegiggurulva eszembe jut egy 15 evvel ezeltti gorogorszagi nyaralas: berelt motorral jartuk Aszprovalta, akkor meg eleg jelentektelen halaszfalvat, a part menti setanyokat. Szezon vege fele leven eleg kihalt a delutani napsutesben aranylo homok, nehany – valoszinuleg eltevedt – turistat szurok csak ki. Mivel erre nem sok baber terem, par kep keszitese utan inkabb a szallas fele veszem az iranyt. Mai vendeglatoim egy nemet hazaspar. Bo 15 eve erkeztek erre a kornyekre, es mig a ferj a korzeti orvosi teendoket latja el, a feleseg a lakashoz kapcsolt lakosztalyokat uzemelteti. Epp vacsorahoz keszulodve invitalnak az asztalhoz, en azonban szabadkozom, korul szeretnek meg nezni a kornyeken, lehetoleg naplemente elott. Tovabbi fotok es nemi boklaszas utan aztan rajtam is erot vesz az ehseg, es a Beached Whale (partravetett balna) nevu helyre keveredem, ahol krumpli- helyett tokpurevel talalt malacsult a menu. Tokeletes.

Megint jut egy kis idom internetezesre is. Ahogy bejelentkezek a Gmailre, latom, jott egy level a biztositotol. Izgatottan kattintok ra, de csak egy rovid uzenet fogad a Swanntol, miszerint probaltak elerni. Irok egy gyors uzenetet, hogy kulfoldon vagyok, es ha lehet, probaljuk emailben megoldani a kommunikaciot. Egyszerubb igy, bar joval lassabb is – gondolom, ahogy ranyomok a kuldes gombra. Nem telik el egy perc, mar jon is a valasz az ugyre allitott munkatarsrol. Na, eleg az hozza, hogy ropke 15 perc elteltevel mar meg is szuletik az eredmeny. A motor gazdasagi totalkar allapotaba kerult, igy a felteteleknek megfeleloen valaszthatok: uj, ugyanazokkal a kellekekkel felszerelt, uzembe allitott motort szeretnek vagy inkabb a penzre mennek ra. Mivel nem vagyok teljesen biztos, hogy szeretnek-e a tipusnal maradni, ezert inkabb a penzjutalmat valasztom. Meg egy emailben rakerdeznek a banki adataimra, majd megnyugtatoan kozlik. Egy-ket nap, es ott a majd’ 5 millios osszeg. Neha olvasgatav az Autozz es egyeb blogokat, eleg nehezen tudom elkepzelni, hogy ilyen minosegu kiszolgalasra az otthoni piacon akar a leghalvanyabb esely is lenne.

A nap kepei

Picton

Masnap nem sok idom van nezgelodni, eleg koran indulok Picton fele, hogy elcsipjem a menetrend szerint Wellingtonba indulo kompot. Korabban is voltak csipos reggelek, de ezt inkabb kegyetlen hidegnek hivnam. Jo, ha 2-3C a levego homerseklete, eleg bolond szel is fuj. Jo lesz figyelni, mert ilyen idoben mar alattomos felfagyasok is letrejohetnek. Igy aztan a kormantyfutest maximumra tekerve, de meg igy is fagyos ujjakkal, ovatosan haladok Picton fele a dombsagon at. Igazan is lett, 2-3 kanyarban erzem is, ahogy mocorog a motor hatulja. Nem tul durva, de azert erzekelheto jegesedes indult meg hajnalban. Szerencsere aztan a tengerparthoz kozeledve kisimul a dombsag, igy aztan mar magam mogott tudhatom ezt az erzest.

Komp, Cook-szoros, Marlborough Sound

Amig a beszallasra varok, kicsit olvasgatom az utikonyvet: a ket szigetet elvalaszto Cook-szoros egy termeszetes tolcsert jelent, ahol az eros eszaknyugati szel, az Uvolto Negyvenesek felgyorsulva igen konnyen felkorbacsolja a tengert. Egy szelesebb napon (mint amilyennek a mai is tunik) a rovid, nyilt tengerszakasz a hasonlo kepzodmenyek kozott is kiemelkedoen haragos lehet. Persze, nem olyan veszes a korulbelul 4-5 oras ut, a jelentos resze a Marlborough Sound fjordjainak belsejeben, a hajozasra alkalmas Tory csatorna vedett vizein halad, szinte Milford Soundhoz hasonlo latvannyal kenyeztetve utasait.

Beszallashoz szolitanak, a motorosok kulon savban gyulekeztek, igy mostanra erkezett egy Triumph kereskedo srac ZX14-es Kawaja nyergeben, egy par valami turaenduron es fogvacogva befut egy 50-es faszi is hatalmas Triump Rocketjen. Nyari dzsekiben, felcipoben, farmerban vagott neki a ma reggeli hidegnek, 10-15 percnel tovabb nem birva a nyeregben lepten-nyomon megallt kavezni. Sopankodunk kozosen, de en inkabb arra gondolok, hogy lehet valaki ilyen felelotlen, hogy a hipotermiat, balesetet kockaztatva folytatja utjat. Raadasul nem is ismeretlen tajrol van szo, hisz – bar ez volt 50 ev alatt az elso utja a deli szigetre – tosgyokeres kiwivel van dolgom.

A fem rampakon felcsorogva baloldalt alakitottak ki a tarolohelyeket. Szedett-vedett kotelekkel a foldhoz erositve probaljuk a motorokat felkesziteni a varhato hanykolodasra, tobb-kevesebb sikerrel. Segitek hatalmas tomegevel fenyegetoen imbolygo Rocketet is lekotozni, igy talan mar atveszelik a gepek az utat dominozas nelkul. Kesve befut egy vilag koruli utjanak uj-zelandi agat eppen befejezo 2001-es Dakar is. Mar rutinosan megoldja a panyvazast, aztan kozosen indulhatunk a harmadik szinten kialakitott vendeglatohelyek fele, hogy allitolag valami capafelebol keszult fish&chips-et fogyasszunk. Nekem izlik, a tenger mellett nevelkedett helyieknek nyilvan masok az igenyei, igy Rocketes utitarsam nehany falat utan felretolja tanyerjat.

A fjord melyen haladva szinte tukorsima a vizfelulet. Meg is lepodom rajta, majd, ahogy kierunk a nyiltabb vizre, mar komolyabb hintazasba kezd a hajo. Nincs viharos szel, csak elnyujtott, 20-30 meter hosszu, 3-4 meger magas pango hullamok, amik a hajo meretehez kepest meglepo hatast ernek el: jo fel ora imbolygas utan egyre tobb beteg arc boklaszik a fedelzeten, sokan zacskoval a kezukben. Engem annyira nem erint a dolog, inkabb csak kezdek lefaradni, igy egy arra alkalmas sarkot kinezve el is szunyokalok.

Wellington

Majdnem delutan 6 ora, mire a szoros tuloldalan, Wellingtonban kikotunk. Kezd sotetedni, es az eddigi legnagyobb varosban meg a szallast is meg kellene talalni. A terkepre nem hagyatkozhatom, igy aztan probalom memorizalni az utat, de sajnos nem sok sikerrel. Elnezem a harmadik kanyart, igy a varos kozpontja fele tarto kenyszerpalyan haladok, majd minden igyekezetem ellenere sem tudok korrigalni. Kicsit bosszankodok, aztan ugy dontok, hogy taktikat valtok. A pontos utcanevek helyett inkabb csak az egtajat probalom figyelni, ahogy Carlos baratom mondana: “just follow the metal in your nose!” (csak kovesd a vasat az orrodban). Be is valik a taktika, 7 ora korul landolok a Wellingtonra nyilo panoramaval kecsegteto szallason.

Kicsit lefarasztott a kompozas, meg szomoru is vagyok, hogy magam mogott kellett hagynom a deli szigetet, igy aztan idejekoran agyba is kerulok.

A nap kepei

Vajon mit tartogat az eszaki sziget? Lagyan ivelo, birkakkal megtuzdelt dombokat, vulkani, kenes fusttol merges sziklakat, kifinomult nagyvarosokat kepzeltem el rengeteg kavezoval, ettermekkel, maori falvakat, a fold alatti kemenceben keszult hagi fustol megvadult izeit. Vajon Te Ika-a-Maui, a polinez felisten 110 ezer negyzetkilometeres zsakmanya (a deli sziget a kenuja, az eszaki a zsakmanya) a deli vadsag helyett szofisztikaltabb vagy kevesbe extravagans latnivalokat rejt? Nehez lesz az elozo 10 nap tapasztalatait felulmulni, nagyon ki kell tennie magaert, ha versenyre akar kelni.

Wellington

Mig vendeglatoimmal, az epp golfozni keszulo (allitolag ebbol lehet tudni, hogy esni fog), nyugdijas katonatiszttel es holland szarmazasu felesegevel, es epp hazalatogato, egyetemista lanyukkal fogyasztottam a piritosbol, narancslebol, muzlibol allo reggelit, azon gondolkoztam, hogy itt kellett volna meg maradnom Wellingtonban legalabb egy napot. Keson erkeztem a fovarosba a kompon, igy a szallast kereso kovajgason kivul nem volt lehetosegem, hogy korulnezzek. Pedig olvastam rola eleget, mar a Weta Digital (a vilag vezeto vizualis effekt cege), az utcakat diszito filmes kellekek, a filmes negyed Miramar kapcsan is. Kivancsi voltam, milyen kontrasztot jelent 10 nap termeszetkozeli kikapcsolodas utan a nagyvaros tolongasa, a kultura jelenlete, de ebbol csak a delutani csucs orult tempojat, a poros beton illatat erzekelhettem. Sebaj, gondoltam Wellington elerheto kozelsegben van Sydneytol, ha nagyon hianyzik, kesobb is meglatogathatom egy-egy hosszu hetvege alkalmaval. Masreszt, hasonlosagot sejtve a korabbi fovarossal, Aucklanddel, gondoltam, majd ott bepotlom, ami esetleg a Cook-szoros peremen elmaradt.

Taupo

Eszaki szigeti utam elso allomasa a szigetet meghatarozo Lake Tauop eszak-keleti partjan elterulo, azonos nevu kisvaros. Wellingtonban meg szep, napos ido bucsuztatott, de valoszinuleg a beigert golfozas hatasara hamar rosszabbra fordult, Taupo fele kozeledve egyre fenyegetobb, elobb szurke, majd acelosabb szinekbe hajlo fellegekbe burkolozott Mt. Ruapahu majd’ 2800 meteres csucsa. Palmerston North megyen athaladva meg egesz elvezheto volt a motorozas. A kis, elszort telepulesek miatt itt mar nagyobb forgalommal kellett szamolni, megis, a szinte lapos, majd Taihape kornyeken lagyan hullamzo, egyenes utakon sokkal magasabb atlagsebesseg alakul, mint egy 15-50-es kanyarokkal tagolt, 2-300km-es hegyi szakaszon.

Aztan, Waiouru-t elhagyva kezdett megvaltozni a keplet. Mar a kompon hallottam a Coromandel-felszigetrol szarmazo Triumphostol, hogy par nappal ezelott, a Desert Roadon (sivatagi ut) haladva eleg kellemetlen idojarasban volt resze, de betudtam a felkeszuletlensegenek. Ahogy azonban feltuntek Mt.Ruapehy felhokbe burkolozo sziklai, es elottem allt a Rangipo Sivatag, mar sejtettem, hogy igazat beszelhetett. Ekkorra, az oszi homerseklet dacara szinte fagypontig, 1-2C-ig sulyedt a homerseklet, es mindezt sulyosbitando, 40-45km/h-s oldalszel soporte vegig a Gyuruk Ura Mordorjabol ismeros, kietlen tajat, ahol a sziklak nyomaszto hangulatat csak az uttal parhuzamosan futo vezeteksor tori meg nemileg. Kicsit feltem is, mi lesz, ha elkezd esni a ho, a hormerseklet es a fenyegetoen sotet felhok nem igertek sok jot a 35 kilometeres ut soran.

Taupohoz kozeledve az eso is megerkezett, eloszor csak enyhen, majd egyre erosodve. Szerencsere a hegyek szelarnyekaban mar nem kellett az oldaliranyu lokesekkel kuszkodnom a hatso csomagok miatt erosen elkonnyult eleju, egyebkent is eleg labilis Dakaron, szinte meg elvezetem is a keso oszi hangulatot, ahogy a to partjahoz, es az ut tuloldalat szegelyezo, lathatoan turistakra berendezkedett uzletek, vendeglatohelyek kozott kavarogtam. Ugy dontottem, hogy eleg volt a fagyoskodasbol, megkeresem a szallast, aztan eldontom, hogy motorral korulnezek a kornyeken vagy inkabb gyalogosan vetem be magam a varosba.

A totol tavolodva, egy domb tetejen aztan meg is talaltam a B&B-t, ahol az oreg epp a muhelyben lopta a napot (ugy is mondhatjuk, hogy szorgalmaskodott, de ez 80 eves kor utan mar egyremegy). A motorhangra elosietett a felesege is, meg sem varva, hogy levegyem a sisakot, mar nekem bombazta a kerdeseit, illetve reszletes instrukciokkal latott el a motor parkolasat, a vizes motorosruha es csomagok elhelyezesevel kapcsolatban is. Kicsit tenyerbemaszo volt, na. Sajnos errol a rossz szokasarol kesobb sem nagyon akart letenni, igy aztan “kenytelen voltam” a nap nagy reszet turistaskodassal tolteni, es csak este elvezni az (egyebkent joindulatu, csak kicsit tulsagosan aggodalmaskodo) vengedszeretetet.

Meleg tus, es tea utan atnyalazgattam par prospektust, es arra jutottam, hogy ha valamit latni is szeretnek, erdemes megint motorra szallni, es felderiteni a varoska 6-8 kilometeres korzeteben fekvo latnivalokat, mint Uj-Zeland egyik legismertebb vizesese, a Huka Falls, a vulkani tajat bemutato Craters of the Moon (A Hold kraterei) vagy az Aratiatia duzzasztogatja. Nem tul nagy a valasztek, de Taupo alapvetoen nem is ezekrol hires: uj-zeland legnagyobb tava kituno kikapcsolodasi lehetosegeket rejt a horgaszni, vitorlazni vagyoknak. Csak nem keso osszel :)

Annyira persze nem bantam, hogy nem kell a turistahaddal versenyre kelnem, igy aztan a Huka Falls fele vettem az iranyt. Nem volt nehez dolgom, kovetkezo napi celpontom, Rotorua fele kellett csak vennem az iranyt, majd a kijelolt elagazasnal leterve maris egy kanyargos, erdoben vezeto uton talaltam magam, ami par szaz meter utan a vizesesnel ert veget. Elkezdett kicsit szemerkelni az eso, igy aztan ugy dontottem, hogy motoros ruhaban vegyulok a turistak koze nehany foto erejeig. Hat, hogy mondjam, hogy ne sertsek meg senkit. Valahogy az elozo majd ket het latnivaloi utan nem hagyott bennem maradando benyomast a zugo. Igy valik az ember immunissa a jora.

Elindultam hat visszafele, Taupo fele, hogy az eszaki sziget kozepso, meg ma is aktiv vulkanokkal tagolt reszenek tulvilagi kepzodmenyeit kicsit jobban szemugyre vegyem a Craters of the Moon kenes szagu felhoi kozt. Erkezesemkor a parkoloban egy hupikek oldtimeren kivul mas nem fogadott, igy aztan a fagyoskodo penztarossal valtott nehany szo utan gyakorlatilag enyem volt az egesz terep. A borus hatterben kiserteties elmeny nemelyik kurto, szinte varna az ember, hogy az Exorcist-bol ismert demoni alak felbukkanjon a gozben :)

Utkozben visszafele meg megalltam az Aratiatia folyo gatjanal, kicsit felzavarva a duzzasztott oldalon furdozo vadkacsakat. Ezen a turista nem jarta reszen is keszitettem nehany kepet, majd ugy ereztem, jobb lesz nemi ennivalo utan nezni a varosban. Talaltam egy internet kavezot is, ahol hosszu beszelgetesbe elegyedtem az egyik utazoval, aki – bar most hatizsakkal jarja Uj-Zelandot – arrol almodozott, hogy egy napon motorra pattan, es ugy jarja be a vilagot. Remelem, sikerult neki azota :)

Masnap egy nagyon rovid, mindossze 80km-es szakasz allt elottem. Gondoltam, hogy az egyre morcosabb idojaras ellenere koran reggel, napkeltevel elindulok, hogy egy egesz napom legyen erre a turistak koreben igen nepszeru, a maori kultura (es termalfurdok) egyik fellegvarakent leirt telepulesre. Kicsit felresiklott a tervem, mikor a szobambol kilepve meg a vasarnap reggeli csond fogadott. Egy ora elteltevel fel is keltek vendeglatoim, es mig a reggeli keszult, beszelgettem egy kicsit az oreggel. Nyolcvan eves kora ellenere meglepoen fiatalosan kerdezgetett az utazasrol. Igaz, ismetelten Yamahanak emlegette a BMW-t, de ennyi igazan belefer :)

A nap kepei

Uton Rotoruaba

Mire elindultam, mar tudatosult bennem, mennyire szerencsem volt a deli szigeten. Az elso egy-ket napot kiveve vegig ragyogo napsutes fogadott az alapvetoen igen csapadekos nyugati parton is, es most, hogy az eszaki sziget elmeletileg csendesebb eghajlatat kene elveznem, megint a terasz tetejen kopogo eso fogad. Mindegy, ezt az oranyi tavot letudom, aztan, ha at is fazok, a kovetkezo szallas kerti termalmedencevel kecsegtet. Ugyanis ezen a videken nem ritka, hogy a melegviz ingyen jon a hazhoz. Elindulok hat Taupobol a tegnap mar bejart utvonalon, es alig erek tovabb a duzzasztonal, hegyre felfele menet erdekes hangot hallok alulrol. Lenezek a fordulatszammerore, es a 100-as sebesseghez tartozo kb. 4ezres fordulatszam helyett vadul csapkod a mutato jobbra-balra, mig csuklomon es az ulesen keresztul a magasabb sebessegi fokozat es az emelkedo altal okozott motorfek adja tudtomra, valami nem stimmel. Behuzom a kuplungot, kirakom az indexet, lehuzodom az ut szelere. Leszallas nelkul, meg sebessegben probalom inditani, semmi reakcio. “Na, ez beazott, nem birta a szakado esot” – allapitom meg, mig a sisakot leveve az arcomra csorog az esoviz. Nemi matatas utan, immar uresben rainditok, es csodak-csodaja, be is indul. Megorulve a varatlan sikernek nyeregbe pattanok, berakom sebessegbe, mire a motor elcsendesedik. “Szivas lesz ebbol” – nyugtazom. Eloszor a kuplungra gyanakszom, majd elore-hatra tologatva a motort megallapitom, hogy bizony a tengelykapcsolonak semmi baja. De akkor mi lehet? Megint rainditok, kicsit kohogosen, de beindul. A kuplungot huzva, felules nelkul ovatosan beteszem egyesbe. Betennem, mert ahogy hozzaerek a valtohoz, leall. Ujabb koszorules utan megismetlodik az elobbi eset. Mi legyen a kovetkezo lepes? Probalom atgondolni az ut szelen, a szakado esoben allva, mikozben csipovel tartom a motort, nehogy elsulyedjen az oldaltamasz a felazott, fuves talajban.

Nincs mit tenni, valahogy el kell jutni Rotoruaig, szerszamok nelkul nem allok neki egy berelt motort megjavitani. Hirtelen korvonalazodik a terv: megprobalok stoppal bejutni a varosba, ott – bar vasarnap leven nehezkes lesz – egy szerelohoz eljutni aztan folytatni utam Whangamata es Auckland fele. Ha ugy alakul. Ha meg nem, akkor ott hagyom a motort a szallason, es elintezem a berlo ceggel, hogy ne Aucklandbol, hanem az alig 3 orara fekvo udulovarosbol vegyek fel a gepet. Rovid stoppolas utan meg is all a furgon. Kiderul, szinten motorossal van dolgom. Bar a stilus teljesen mas, Harley tulajdonoskent is igen segitokesz: megprobaljuk a motort a furgon hatso, szabad reszere beemelni, de sajnos az enduro magassaga miatt meg dontve sem fer be, igy nincs mit tenni, elrejtem a motort a bekotouton 200 meterre allo buszmegallo bodeja moge, hatha ott nem tunik fel senkinek. Magamhoz veszem a cuccokat, atpakolok mindent a narancssarga, vizhatlan taskaba, hogy konnyebb legyen kezelni, aztan elindulunk. Ut kozben probaljuk kitalalni, mi legyen, de sajnos a kisvarosban szerinte nem sok eselyem van szerelore vagy arra alkalmas muhelyre, igy aztan egyre biztosabbnak tunik a terv: mivel mar csak harom nap van hatra a hazateresig, B tervkent megprobalom a szallason hagyott megoldast. Beerve a benzinkutra fel is hivom a motorkolcsonzo ceget, akik – bar elobb erosen ketlik, hogy tenyleg nem tortem ossze a motort – vegulis belemennek a jatekba. Innen mar csak 5 perc kerdese a kutastol kolcsonkapott telefonon felhivni a kutastol kolcsonkapott Yellow Pagesbol egy automentot, aki par perc alatt meg is erkezik. Kiderul, epp a kut mogott van a garazsuk. Husz perc elteltevel mar csorlozzuk is felfele a bode moge rejtett BMW-t, bo fel ora mulva mar a szallason vagyunk.

Csongetek a kapubejaron, egy cowboy kendos border collie fogad. Elobb kicsit haragosan, majd mikor gazdaja elokerul, mar oriasi ivben csapkodott farokkal fogad, de egy pillanatig sem veszi le a tekintetet rolam. Erdeklodo vagy bizalmatlan, nem tudom eldonteni, de annyira, hogy masnap reggel a WC-n ulve is arra leszek figyelmes, valami matat a resnyire nyitott ablakon keresztul. Jackie az, probalja befurni az orrat a lyukon, hatha ugy tobb minden kiderul. Bolond.

A szallasrol meg probalok szerelot intezni, de fel ora elteltevel is remenytelennek latszik a helyzet. Feladom. Megbeszelem szallasadoimmal, hogy a mai ejszaka helyett maradnek meg egyet. Kialakul az utvonal is: Whangamata meglatogatasa helyett plusz egy napot toltok Rotoruaban, majd busszal teszem meg a harom oras utvonalat Aucklandbe. Kicsit azert halas is vagyok, hogy minden hol alakult vegulis, felszabadultan turistaskodhatom tovabb.

Rotorua: maorik, gejzirek, termalfurdok

Az eszaki sziget kozepso fennsikjan, a tenger szintje folott 300 meterrel fekvo Rotorua idotlen idok ota a vulkani aktivitas egyik gocpontja. Kiveteles adottsagai mar a XIV. szazadban vonzova tette a maorik szamara, olyannyira, hogy ma is ezene a kornyeken talalhatoak a nepcsoport kepviselo a legnagyobb szamban. Aztan kesobb, mar a XIX. szazadban a pakehak (feherek) is ide vandoroltak, hogy az akkor meg letezo, kesobb egy vulkankitores altal elpusztitott rozsaszin es feher teraszokon kialakult, termeszetes kadjaiban regeneralodjanak. Ennek allit emleket a Rotorua Museum of Art and History rezidens tarlata is: vegignezhetjuk a korabeli termalfurdos kezeles korulmenyeit, kellekeit, majd az alagsorba leereszkedve a gephazat is megtekinthetjuk. A masik szarny a maori kulturat probalja kozvetiteni, a torzsi hagyomanyoktol a II. Vilaghaborus Maori Hadtestig.

Kikeveredek a muzeumbol, es az epp elalt esot kihasznalva kicsit boklaszoka varosban. Kicsit orulok is, hogy cserbenhagyott a motor, legalabb kicsit tobb idot fordithatok az eddig kimaradt kulturalis dolgokra is. Mint peldaul a Fast&Furious aktualis resze, ahova az erdeklodes hianyaban zarva tarto muveszmozi helyett keveredtem az este :)

A nap kepei

Masnap, gyors reggeli utan szallasadom ledob a varos turistikai tajekoztato kozpontja, az i-Site elott, hogy egyreszt megvegyem masnapra az aucklandi buszjegyet, masreszt nemi program utan nezzek. Te Puia, a maori falu az elso dolog, amit mindenkepp meg szeretnek nezni, de nem tudom eldonteni, hogy nappal vagy este, a programokba bekapcsoldva tegyem, eldontom, hogy teszek egy rovid latogatast a nap soran, hogy este szervezett programon terjek vissza. Mivel azonban ez a ketto nem tolti ki a napot, probalok mas foglalatossagot talalni. Quadozni kellene, de hiaba rohognek kinomon a programszervezok a pult mogott, nem sok esellyel kecsegtet, hogy talaljanak meg 3 embert erre a programra. Hagyom hat veszni, a Te Puia jegyek melle valtok meg egy – a nevbol kitalalhatoan mezogazdasagi tevekentsegeket bemutato – Adrodomeba is, aztan elindulok.

Te Puia

A nap kozben kisse kihalt, leginkabb idegesitoen zavarodott japan turistak altal dominalt muzeum/falu este megelevenedik, hogy a Te Po (az ejszaka) idoszakat elvezhessek a latogatok. A Te Po az az idoszak, amikor Ranganui (Eg Atya) es Papatuanuku (Fold Anya) osszeolelkeznek. Az alkonyat amit az uresseg (Te Kore) eloz meg, es aminek a Te Ao Marama (elettel teli vilag) vet neki veget, fontos szerepet jatszott a termeszetkozeli nepek eleteben. Ez volt az az intim idoszak, amikor a torzs osszejott, megosztotta etelet es tudasat a tabortuz mellett. Fontos idoszak volt ez az osszetartozas, a szocialis kapcsolatok kialakiatasanak szempontjabol is. A maori vendeglatas azonban – nyilvan a gyakorlatbol taplalkozo – szigoru szabalyokat kovet, amin nekunk is tul kellett esnunk, ami nehany esetben eleg vicces helyzetet eredmenyezett. A hazat korulvevo udvar szelen allva kivalasztottal Leroy nevu, 70-es eveiben allo, igen konzervativ benyomast kelto urat, hogy kepviselje csoportunkat, es fogadja a hazbol eloszalado harcost. Kicsit megremult, de hosiesen allta a sarat, es felkapta az ele helyezett agat:

Levett cipovel belepve a hazba aztan helyet foglalhattunk, hogy tradicionalis tancokbol, enekekbol osszeallitott eloadasuk megtekinthessuk. Arra gondolom nem szamitott senki, hogy nekunk is be kell majd a Hakaba kapcsolodni. Igy aztan nehany kivalasztottal a szinpadon kotottem ki, hogy hasonloan kopcos (egyebkent furcsa, hogy a maoriknal az en testalkatom atlagosnak szamit) oktatomtol par lepest eltanulhassak. Szerencsere errol felvetel nem keszult, egyebkent is orditva rohogesse fajult a nezoter, mikor tizen eloadtuk a fel perc alatt betanult mozdulatokat, teljes kaoszban :D

Bemelegedve aztan elfogyaszthattuk a fold alatti kemenceben fott eteleket (mar ha tenyleg ott fott..de ha nem, akkor is jol adtak elo), majd meg egy gyors kort tehettunk a kivilagitott gejzirek kozott. Kia Ora! Hangzott a maori koszontes. Legalabb ketszazszor, hogy veletlen se felejtsuk el :)

Agrodome

Delutan a varostol kicsit kintebb fekvo Agrodome farmjaira latogattam. Itt elsosorban alattartassal, tenyesztessel foglalkoznak, de felismerve a turizmus jotekony hatasat, igen szorakoztato, professzionalis bemutatot is kerekitettek. A sok szoveg helyett inkabb egy rovid osszefoglalo. Foszerepben Mikey, a nyugdij szelen allo terelokutya, illetve egy bo tucatny dijnyertes birka :)

A nap kepei

Auckland

Igen jol telt az idom Rotoruaban, ugyhogy masnap kicsit kelletlenul indultam Auckland fele, amit inkabb csak mint Sydneybe vezeto utam elso allomasa tartottam szamon. A Gyuruk Ura filmjenek Megyejen atvezeto, egyebkent igen latvanyos busz ut utan Aucklandben paras, langyos levego fogadott. Valahogy nem nagyon volt kedvem az elmult napok utan az emberek (jelentos szamban azsiaiak) szazezreitol nyuzsgo utcakon koborolni, igy aztan a kicsit csalodast okozo Sky Tower megtekintese, es a parton setalgatas utan viszonylag koran nyugovora is tertem, hogy a masnap reggeli korai indulas ne okozzon problemat.

A nap kepei

Sydney

Furcsa kimondani, de harom oras repules utan jo erzes volt ujra otthon lenni. Este meg ujra atnezegettem nehany, a turan keszult fotot, aztan felalomban meg parszor ismetelgettem, hogy el ne felejtsem: “Kia ora!”.

A nap kepei