A végtelenbe és tovább!

Mivel az utobb idoben egyre tobbet kimereszkedtem (a kivancsisagom kikenyszeritett?) a szepen lesimitott aszfaltutak vilagabol, egy ideje mar foglalkoztatott a tema, hogy erdemes lenne valamilyen kepzest is elvegezni, ahol egyreszt a mar elsajatitott alapokrol kaphatnek nemi visszajelzest, tovabbi tudast es onbizalmat is felszedhetnek (es mellekhataskent esetleg megismerhetnek egy-ket hasonlo szinten levo padavant a kornyekrol, akikkel utana lehetne menni ossze-vissza, mint a bolondok).

Mivel itt (nyilvan az optimalis adottsagokbol kifolyolag) eleg nepszeru az offroad motorozas mindenfele formaja a hegyi csapasokon zummogo ketutemuektol a nyilt, felsivatagi homokos-murvas dirtbahnokon (nagy tavolsagu, nem aszfaltozott highway szemleletes neve) napi 1500km-t teljesito kethengeresekig, ezert kepzesi lehetosegekbol sincs hiany. Elkezdtem hat nezegetni az ajanlatokat, persze nem csak a marketing anyagra, de a szakiranyu forumok visszajelzeseire is hivatkozva. Igy akadt meg a szemem a Yamaha szponzoralta Academy of Offroad Riding nevu iskolan, ami mar 1978 ota varja az orszag teruleten a delikvenseket. Tartanak trailriding treninget is, de a meretesebb motorok tulajdonosainak kulon adventure kategoria is letezik – nyilvan a felmeteres kidolt fak folott atugralas kimarad a jellemzoen GS-ek altal latogatott curriculumbol.

Nezegettem az idopontokat, aztan megakadt a szemem a junius 26-27.-i hetvegen innen nem messze, az alig 300 kilometerre fekvo Bateman’s Bay-ben tartott ket napos treningen. Pentek este nagy gazzal le, ingyenes kemping sajat felszerelessel, aztan masnap 8-tol mar kezdodik is az orjonges egesz delutan 4-ig, vasarnap ismetles. A programban szerepel az alapok (elindulas, megallas, egyensuly) utan kanyarodas kulonfele talajon (pl. vizes fu, murva…etc), hegymaszas, patakatkeles es homokban motorozas. A dija 300 dollar, motort, felszerelest a padavanok hozzak.

Jo kis felkeszules egy-egy kovetkezo turara, meg legalabb nemi motivacio a ..hmm.. fizikai felkeszules komolyan vetelere is :)

Tovabbi kepek az ADVRider topikban

Stafford, mit gondolsz, ti traktorgyariak (ZTE) hogy teljesitenetek a Sheffield Wednesday drukkereivel (vagy a Lazio) szemben egy parbajban? :)

Csak ejszaka jon elo ez az erzes. Felulsz a motorra, huzod a gazt, par szaz meter utan teljesen tiszta a fej. Emlekszem, tavaly ilyenkor ezek a keso ejjeli, munkabol hazafele kerulesek tartottak eletben. Sokszor kora reggel, mar fel nyolckor kezdodott bent az orulet, es egesz kesoig, gyakran ejfelig bent voltunk. Kell valami, ami kimossa az agyat. Van, aki iszik.

“All my life my heart has sought a thing I cannot name.”

Months later, when I rarely saw the Angels, I still had the legacy of the big machine – four hundred pounds of chrome and deep red noise to take out on the coast highway and cut loose at three in the morning, when all the cops were lurking over on 101. My first crash had wrecked the bike completely and it took several months to have it rebuilt. After that I decided to ride it differently: I would stop pushing my luck on curves, always wear a helmet, and try to keep within range of the nearest speed limit . . . my insurance policy had been cancelled and my driver’s license was hanging by a thread.

So it was always at night, like a werewolf, that I would take the thing out for an honest run down the coast. I would start in Golden Gate Park, thinking only to run a few long curves to clear my head, but in a matter of minutes I’d be out at the beach with the sound of the engine in my ears, the surf booming up on the sea wall and a fine empty road stretching all the way down to Santa Cruz . . . not even a gas station in the whole seventy miles; the only public light along the way is an all night diner down around Rockaway Beach.

There was no helmet on those nights, no speed limit, and no cooling it down on the curves. The momentary freedom of the park was like the one unlucky drink that shoves a wavering alcoholic off the wagon. I would come out of the park near the soccer field and pause for a moment at the stop sign, wondering if I knew anyone parked out there on the midnight humping strip.

Then into first gear, forgetting the cars and letting the beast wind out . . . thirty-five, forty-five . . . then into second and wailing through the light at Lincoln Way, not worried about green or red signals but only some other werewolf loony who might be pulling out, too slowly, to start his own run. Not many of those – and with three lanes on a wide curve, a bike coming hard has plenty of room to get around almost anything – then into third, the boomer gear, pushing seventy-five and the beginning of a windscream in the ears, a pressure on the eyeballs like diving into water off a highboard.

Bent forward, far back on the seat, and a rigid grip on the handlebars as the bike starts jumping and wavering in the wind. Tail-lights far up ahead coming closer, faster, and suddenly – zaaapppp – going past and leaning down for a curve near the zoo, where the road swings out to sea.

The dunes are flatter here, and on windy days sand blows across the highway, piling up in thick drifts as deadly as any oil slick . . . instant loss of control, a crashing, a cartwheeling slide and maybe one of those two inch notices in the paper the next day: “An unidentified motor-cyclist was killed last night when he failed to negotiate a turn on Highway 1.”

Indeed . . . but no sand this time, so the lever goes up into fourth, and now there is no sound except wind. Screw it all the way over, reach through the handlebars to raise the headlight beam, the needle leans down on a hundred, and wind burned eyeballs strain to see down the centerline, trying to provide a margin for the reflexes.

But with the throttle screwed on there is only the barest margin, and no room at all for mistakes. It has to be done right . . . and thats when the strange music starts, when you stretch your luck so far that fear becomes exhilaration and vibrates along your arms. You can barely see at one hundred; the tears blow back so fast that they vaporise before they get to your ears. The only sounds are the wind and a dull roar floating back from the mufflers. You watch the white line and try to lean with it . . . howling though a turn to your right, then to the left and down the long hill to the Pacifica . . . letting off now, watching for cops, but only until the next dark stretch and another few seconds on the edge. . . . The Edge. . . . There is no honest way to explain it because the only people who really know where it is are the ones who have gone over. The others – the living – are those who pushed their control as far as they felt they could handle it, and then pulled back, or slowed down, or did whatever they had to when it came time to chose between Now or Later.

But the edge is still Out there. Or maybe it’s In. The association of motorcycles with LSD is no accident of publicity. They are both a means to an end, to the place of definitions.

H.S.T. San Francisco, 1965.
Tegnap volt 5 eve, hogy elhunyt.

Az ausztral offroad turazok kemeny magja nem szarral gurigazik. 1000-1200km-es, gyakran eleg kemeny terepen eltoltott napi tav, gyakran tobb nap a sivatagban, Canning Stock Route onerobol, kiserojarmu nelkul, negy-ot nap alatt parttol-partig, es hasonlo orultsegek. Nem veletlen az sem, hogy komoly kulturaja van itt mindenfele kiegeszitok (safari tankok, motorvedo cuccok) fejlesztesenek is, mert az itteni igenyek egy egesz eltero motorparkot hoztak letre, amit ki kell szolgalni. De ez majd egy masik iras temaja lesz.

Amit viszont mutatni akartam: a Motorbikin csapat (ok azok peldaul, akikrol a multkori parttol-partig cikkben a kepek keszultek) osszeszedett es elerhetove tett 3 DVD-nyi anyagot, ami olcson, Ausztraliaban ingyenes szallitassal megrendelheto. Ennek nehez lett volna ellenallni, szeretem az ilyen, nem tul agyonszervezett, kis koltsegvetesu, megis otletes, eredeti beszamolokat. Persze az ausztral taj is adja magat, nagyon nem lehet elrontani. Es mar keszul a negyedik.

Neki vajon hanyan mondhattak?

Fullscreen gomb alul, website itt.
Koszi Yuri a linket!

“klarky, már megbocsáss, de ez a hozzászólásod az a kategória, mint amikor valaki elkezd franciául tanulni 2 hónapig, és akkor utána nekiáll okoskodni a mindenféle nyelvtani szabály alkalmazásáról annál a személynél, aki kinn élt évekig és folyamatosan beszéli a nyelvet (elő példa).” – AD, Plastik

Mostanában erősen foglalkoztat egy (bizonyos) hosszabb utazás gondolata. Megpróbálom néhány kommentált idézettel bemutatni, milyen erők hatnak a döntés során. Semmi sem végleges, de a folyamat legalább annyira izgalmas és tanulságos.

Segítségül most Hamvas Bélát, Hermann Hesse-t és Ted Simont hívtam. Mindhármuknál – teljesen eltérő okokból és körülmények között – a legfontosabb gondolat önmaguk keresése, az indivídum, a vallás és az utazás kapcsolata.

Kamu egzisztencia

Kicsoda és milyen módon és milyen fokon valódi? És mit jelent valódinak lenni? Effektív módon létezni. A szavakat beváltani. A mindennapi kötelességet megtenni. Az óra követelményét felismerni és megtartani. Új és nagy mérték. Kicsoda milyen mértékben tudott átvalósulni és megvalósulni. Nem úgy általánosságban. Ténylegesen, minden órában, nem elvileg, hanem konkrétan itt és most és ma. Nem nagy szájjal beszélni róla, és hirdetni és írni róla és szónokolni. Ez svihákság. Ha az ember ezt a kérdést bárkinek fölteszi, máris lemérte. Ki az, aki maximálisan önmagát megvalósultnak tarthatja, nincs adóssága és nem tartozik sem a más, sem a maga létének és nem tévelyeg állétezések zavarában. Ki az, aki a turba-ból kimászott? Önmagát mindenkinek meg kell valósítania. Alku nincs. Ebben az átvalósulásban a tükör a varázslat, ami a világ, a jázmin és az olaj, a káprázat. Valódinak kell lenni. Létemet az utolsó fillérig be kell váltani.

Közvetlenebb út az önismerethez

Már a legelső órák egyikében feljegyzést tett a mágikus utazásról. Mit jelent az, hogy utazom? Realizálódom. De azzal, hogy Szicíliába utazom, a megnyúló világnak csak egy részét realizálom, a határtalanból csak ezt az egyetlenegyet, a többi mind megvalósíthatatlan marad, egészen biztosan visszavonhatatlanul és mindörökké. Ha most Velencében leszállnék, Ravennába utaznék, onnan Páduába, a lehetőségek közül ismét csak egyetlenegyet valósítanék meg.

A sok élet közül miért élem ezt az egyet? A sok Én közül miért vagyok éppen ez az egy? Valamit akarok tőle, de azt akarni, hogy ez az egy megadja nekem mindazt, amit a többi elmulasztásával vesztettem, bolondság. Szegény utazó, szegény élő, szegény Én.

Azzal, hogy átúszod az óceánt, még nem győzted le, csak a felszín egyetlen vonalán haladtál át egy ideig. S ha képes lennél száz mérföldes mélységben és szélességben úszni, csak most úszol, de hol vannak az évezredek, mikor még nem úsztál s mikor már nem fogsz! Ha már nem lehet egyszerre mindent, legalább annyit, amennyit lehet? Realizálódni ott, ahol tudok. A legjobb úgy, hogy kidobni magamat az ablakon, ráfeküdni erre a mágikus mozgásra, ami az utazás, és hagyni, vigyen ahová akar, és tegye, ami neki tetszik. Kapjon fel az út és repüljön velem.

[...]

Az az elhatározás, hogy most Szicília felé halad, a lehetőségek egészen kolosszális méreteihez képest szegényes, és van benne valami komikus önkény. Miért éppen Szicília? Ez az egy? Mintha valaki a tál gyümölcsből, amely az egész kert kincsét az asztalra hozta, egyetlen szem cseresznyét választana ki, ahelyett, hogy az egészet megenné. Tulajdonképpen minden állomáson le kellene szállni; az épületből kilépve minden irányba el kellene indulni, egyszerre.

Fontosabb otthon maradni s még az ablakon se nézni ki; rövid és biztos út a világegyetemet körülhajózni. De ha már a küszöböt átlépte, ugye tükrök közé lép, s azon szórakozik, hogy állandóan elfelejti: mindabból, amivel találkozik, titokzatos módon eltorzulva saját magának arca néz?

Otthon a világot ismered meg, utazva önmagadat; mert otthon a súly magadra esik, az úton a világra, s mindig az marad ismeretlen, ahová nézel.

A belső csend szüksége

Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb. Az aranykorban az volt az öröm, hogy az egész föld intim volt, mint a gyümölcsös. Ezért hívta az aranykort a Thora édenkertnek. Később voltak uralkodók, akik megkísérelték, hogy birodalmukban a paradicsomi békét megőrizzék. A kínai Jü volt ilyen császár, és minden bizonnyal Echnaton fáraó. A különös, hogy az aranykori intimitás eltűnésének arányában az emberi lét is megzavarodott. Mintha a béke és a csend között valami eddig nem tudatosított összefüggés lenne. Nem tudni pontosan, hogy a kör milyen mértékben vált egyre szorosabbá. Még nemrég volt néhány földesúri birtok, aztán csak tanya, kastély, vagy virágoskert, vadászlak az erdő közepén, vagy világítótorony a szirten. Voltak, akik legalább kis szobájukat akarták megmenteni. A meghittség utolsó állomása az ágy. A paradicsomból ez maradt. Az ember a földről kiüldözte önmagát, de ez a kis hely még a kuckóban, ahová elbújhat egy cseppet aranykorából élni, ha kint zúg is a motor, a szomszédban vinnyog a rádió, belül a zaklatottság nem simult el, az óra mindig ketyeg, és a lelkiismeret háborog, de bevonhatja magát e különös burokkal, a párnára dőlhet, mint egykor nyári délután az árnyékban fejét a tigris hasára hajtotta az illatos fügefa alatt.

[...]

Régebben évenkint legalább egyszer, ha csak néhány hétre is, el kellett vonulnom. A külső körülmények mesterséges harmonizálásával ilyenkor sikerült azt a görög nyugalmat megteremtenem, amelynek felületén a békés derű félelmetes varázsa csillogott és az alatta levő vulkáni dübörgés nem ütött át. Csak ilyenkor tudtam, hol vagyok és mit csinálok. Az életet nem lehet megszokni. Bosszúsan és csodálkozva undorodom azoktól, akik még gyermekkorukban sem érezték soha, hogy az élet olyan megszokhatatlan, mint a bor, a nő, vagy az Isten. Kábítószert nem használtam. Ezért szenvedélyesen kellett élnem, ahogy az ember meztelen istennőt szeret. Ha pedig külső elragadtatásoktól nem óvakodtam eléggé, nem a kifulladás veszélye fenyegetett, hanem olyan tűz, amelyen átjutni súlyos égési sebek nélkül nem lehetett.

Az az illúzióm, hogy biztosan határolt világban élek, régen megszűnt. A valóság mágikus és az ember akaratának legkisebb mozdulatára is enged. Nem szörnyű, hogy az embernek minden kívánsága teljesül? Az óceán közepén voltam. És megszűnt hülye reménykedésem abban, hogy a halál megsemmisülés.

A megnyugvásra sok évig nem volt alkalom. Nem lehetett mérleget készíteni. Futni kellett, futni, úgy látszik, végkimerülésig.

Kételyek

Mit kell ezen ennyit vergodni? Hisz csak egy tura
Hozaallas kerdese. Szerintem egy bizonyos idotartam utan tobbrol van szo, plane, amikor ennyire valtozatos behatasok erik az utazot.

Mi ertelme van az utazasnak? Hisz mar mindent felfedeztek, nezd inkabb a National Geographic vagy a Discovery adasait.
Ez igy van. Reszben. Elmeletben is lehet utazni, amennyiben turistakent kozeliti meg az ember. Ezert gondoltam arra, hogy hosszabb, egy eves utazast tervezek, ami alkalmat ad arra is, hogy bovebben megismerjem az atszelt teruleteket, es legyen idom is a korabban mar kifejtett szempontokra is.

“Az ember megprobal egy vekony vonalat karcolni utazasai soran, es ebbol extrapolalni.” – mennyivel konnyebben megy a becsles, ha van gyakorlati tapasztalat, nem?

Mi lesz, ha megvaltozol?
A jobbik eset nem az, ha megvaltozok? Minden valtozik, miert elned ugyanazt az eletet? Ennyire nem lehetsz ontelt. A valtozas kezelese meg csak onbizalom kerdese.

Mi lesz, ha nem leszel kepes visszailleszkedni a tarsadalomba?
Szerintem erre kicsi az esely, figyelembe veve, hogy mennyire kotodom a nyugati tarsadalomhoz. Egyelore. Ha meg igy alakul, az is sajat dontesem lenne, miert kellene ettol is felni? Csak mert nem konvencionalis elethelyzet?

Ettol meg a problema persze valos, tobben, akik ateltek hasonlot nyilatkoztak arrol, hogy a kezdeti idoszakban nehezsegeik voltak, nem is elsosorban a tarsadalomba illeszkedessel, de a napi ritmus felvetelevel. Persze volt olyan is, aki rajta maradt az utazason, es tiz eve mast sem csinal. Es, ha az teszi boldogga?

Feladod Ausztraliat?
Azt kell mondanom, ez a legkomolyabb dilemma. Hat-het ev sodrodas utan mar nagyon is jelen van az igeny a megallapodasra. Idozites kerdese leginkabb, meg kell teremteni a lehetoseget a visszateresre.

Szabad-e nyugati mercevel elkepzelhetetlenul szegeny orszagokat latogatni? Nem megalazo?
Elismerem, ez komoly problemam. Nyilvan ez az egyik oka annak, hogy sok hasonlo “expedicio” valaszt maganak valami magasztos ugyet, amire probaljak felhivni a figyelmet. Ettol meg ugyanugy poffeszkednek egy kisebb falu vagyonat kitevo jarmuvon. Ha valaki tenyleg nem onkentes munkarol onkentes munkara vandorol, erosen onamitas jellege van. Amig nem erzem ugy, hogy valamit teljes szivvel tamogatni tudok (es erre akar ut kozben is van esely), addig nem huzom fel ezt az alarcot.

A masik oldal, hogy az anyagi kulonbsegek tavolsagot is tarttatnak a helyi lakossaggal. Erre azert letezik megoldas: egyreszt kevesbe hivalkodo felszereles valasztasaval, masreszt termeszetesen normalis hozzallassal. Ugy erzem, mindket feltetelt meg tudom teremteni.

Egyedul vagy tobben? Veszelyes!
Motoron utazni veszelyes. Mindig is az volt, mindig is az lesz, de a veszely kezelheto, ha (fel)ismeri az ember. Erdemes vajon a “maganyos” utazasbol adodo elonyoket, mint elmelyules, a helyi emberekkel es korulmenyekkel onkentelenul is kozelebbi kapcsolatba kerulest feladni egy tarsas/csoportos utazas teremtette kenyelmes, biztonsagosnak itelt buborekert?

Ketlem, de ezen meg gondolkozom.

Penzpazarlas! Nagyon sokba fog kerulni, es gondolj a kiesett bevetelre is!
Sokba kerul. Ha itt ulok az alberletben, az is sokba kerul, sot, tobbszorosebe. Egyebkent a legtobb azsiai orszag viszonylag alacsony koltsegvetesbol megoldhato. Egyebkent is, mire jo az eros anyagi hatter, ha nem arra, hogy az ember megvalositsa, ami erdekli?

Persze lehet azt a szemleletet is kovetni, hogy “na, most meg gyujtok, aztan majd utana mar nem kell dolgozni, elvezem a gyumolcset”. Meddig gyujtesz? Mikor eleg? Mikor mar fizikailag is keptelen leszel ra? En ugy erzem, hogy most pont eleg ahhoz, hogy kockazatok nelkul belevagjak. Anyagi felelosseggel sem tartozom magamon kivul senkinek.

Kiesett penz, veszteseg: ennyi erovel mindenre rahuzhato a “veszteseges” lepedo. Az elet nem kereskedelmi vallalkozas, ahol “zaros hataridon belul” minel komolyabb vagyont kell felmutatni. Plane nem fulik ehhez a fogam a nyugati vilagrend rabszolgajakent.

Nem fogsz munkat talalni, elfelejtesz mindent, amihez most ertesz!
Ot eve sem mukodtek mashogy a dolgok, mint most. Ilyenen az akad fent, aki nem biztos a tudasaban.

Wu Wei?

Figyelj csak, Kamala: ha vízbe dobsz egy követ, a kő a legrövidebb utat választja, úgy siet le a vízfenékig. Ugyanilyen az, ha Sziddhártának van egy célja, elhatározása. Sziddhárta nem csinál semmit, vár, gondolkodik, böjtöl, és úgy megy keresztül a világ dolgai között, ahogy a kő átsiklik a vízen lefelé anélkül, hogy valamit is tenne, anékül, hogy megmoccanna: az a dolog vonja magához, s ő hagyja, hogy essék. A célja vonzza magához, mert semmit sem enged be a lelkébe, ami ellenállna céljának. Ez az, amit Sziddhárta megtanult a samanáknál. Ez az, amit a balgák varázserőnek neveznek, és amiről azt hiszik, hogy a démonok műve. Mindenki elérheti a célját, ha tud gondolkodni, tud várni, tud böjtölni.

Ennyi.
Kommenteket szivesen varom, de a pszichologiai koholmanyokkal kimeljetek.
A praktikus dolgokról majd talán máskor.

Most, hogy marcius vegen, aprilis elejen munkahelyet valtok az Animal Logicnal “lejaro” (igazabol nem fogadtam el a hosszabbitast) szerzodesem miatt, es a szinten Sydneyben talalhato Dr.D-nel folytatom, hirtelen felszabadult 5 napom aprilis elejen.

Gondolkoztam, hogy mivel toltsem, bevallaljam-e a Saddlesore 1000-es kihivast (1700km 24 ora alatt) vagy inkabb turazzak egy jot, lehetoleg minel lazabban. Vegul utobbira esett a valasztas, es elhataroztam, hogy Uj-Del-Wales eszaki, nemzeti parkokkal surun tuzdelt reszen is korulnezek. Sajnos keves az ido arra, hogy Queenslandet is meglatogassam, de gyanitom, hogy a viszonylag erintetlen, hegyvideki erdoseg karpotol ezert. Keszitettem egy hevenyeszett terkepet is az utvonalrol, de inkabb csak a gocpontokat tervezem majd meg, a tobbit a veletlenre, meg a foldutak allapotara bizom majd az ot napos, satoros turan.

Folytatva az ausztral outback kalandturak sorat, felraktam egy cikket, amit meg Tasmaniabol hazafele jovet fotoztam ki az Australasian Dirt Bike cimu magazinbol.

Cape Byron-t (NSW) negyven fok valasztja el Steep Point-tol (WA). Ez korulbelul 4000km a GPS-en, de gyalogszerrel sokkal nagyobb a tavolsag. Megtettek mar biciklivel, egy csapat traktorral, de ami igazan kulonlegesse teszi az utazast az, hogy ez elismerten a leghosszabb ponttol-ponting tarto atkeles Ausztralian. Igy hat mindig akad par porkavaro gazember, akik el akarjak mondani magukrol, hogy “igen, megcsinaltam”, igy aztan termeszetes, hogy felmerul a kerdes: “ki tette meg leggyorsabban

Tiz evvel ezelottig mindenki kuloncnek szamitott, aki egy hetnel rovidebb ido alatt megtette, es legtobben annyiban is hagytak. Aztan a veteran kalandor es Sidetrack szerkeszto, Tony Kirby es Don Cant felkavarta az allovizet azzal, hogy negy es fel nap alatt megtettek a tavot. Del-nyugat Queenslandben es a Simpson Sivatag alsobb reszen vegtelen aradasok lassitottak le oket, de bebizonyitottak, a jo teljesitmeny inkabb fuggott a jol idozitett tankolastol es a megfelelo elokeszitestol, mint csak a sebessegtol.

Eddig tart a kedvcsinalo, sajnos nincs most kedvem az egeszet leforditani, de akit erdekel, a mellekelt PDF (15MB) segitsegevel angolul kovetheti Adrian Knight utjat az utra felkeszitett BMW 650 X-Challenge nyergeben (a sok KTM-es foto ne zavarjon meg senkit, azok egy tobb emberes, sajnos sikertelen probalkozas soran szulettek).

Kivancsi voltam, hogy nagyjabol milyen megoszlas szerint hasznalom az altalam elerheto atfogast, igy aztan kicsi turkalas utan raakadtam az Imagereporter nevu programra. A Lightroom katalogus utan pillanatokon belul reszletes statisztikat kapunk a hasznalt vazakrol, objektivekrol, a hasznalt fokusztavolsagokrol, kroppolasrol teljesen ingyen. Persze ugyis nagyjabol sejtheto, milyen eredmenyt kapunk, nalam pl. a D80-D90-nel keszitett kepek majdnem 60%-a a 18-50-es tartomanyba esett, majd onnan 200-ig szinte semmi, es a maradek 25% 200mm-en.