A végtelenbe és tovább!

Reggel a Nappal keltem, nyarhoz kepest eleg huvos volt a hajnal. Kiultem reggelizni a szoba ele, majszolgattam a tegnaprol maradt zsomlet, paprikat, szemreveteleztem a motort, gondolkodtam a lanckenesen, ami a tegnapi eso miatt elmaradt, de aztan nem volt kedvem hozza. A mellettem levo szobabol is reggeli keszulodes hangjai szurodtek ki, aztan par perc mulva felpattant az ajto, es egy fiatalosan ruganyos mozgasu, de lathatoan a hetvenes eveiben jaro oregur lepett ki rajta. Koszontes utan kicsit meregette a motort, meg engem, aztan odaszolt: hallja, hogy Daniabol jottem. Nem tudom, honnan vehette, nem vagyok meggyozodve, hogy eljutott hozza a valaszom. Kis ido utan feltapaszkodtam, becsusztattam a ket belso zsakot az Andy Strapz taskakba, felcsatoltam a GPS-t, aztan elindultam. Ilyenkor, ha motelban alszom, sokkal gyorsabban megy a reggeli keszulodes, elmarad a satorbontas, a halozsak-matrac legmentesse tomoritese, a vizhatlan zsak percekig tarto felkotozese (leggyengebb lancszem), es hasonlo idorablo dolgok. A mai cel az volt, hogy vegre atvagva Victoria allam deli, Gippsland (ejtsd: "gipszlend") nevu reszen, a Snowy River Nemzeti Parkon, vegre elerjem a Tasman-tengert. Mivel itt a Karacsony elotti napokban megtelnek a kempingek, es majd csak Ujev utani munkakezdes elotti hetvegen urulnek ki, aggodtam, hol talalok majd megfelelo szallast a parthoz ennyire kozel, de eddig is bejott, hogy nem foglaltam semmit elore, gondoltam, van idom, biztos talalok valamit. Vagy, ha nem, marad a vadkemping valami felreeso sarokban. A nem tul zsufolt deli parton ilyenbol csak akad par szaz kilometernyi. Legvonalban nem voltam tul messze a parttol, mintegy 150km lehetett a tavolsag, igy arra gondoltam, hogy miutan ...

Azt hiszem, igy utolag visszatekintve elmondhatom, hogy igazan jol sikerult ez a harom hetes tura. Pont ugy, ahogy en szeretem: egy kis aszfaltos kanyargas, nemi konnyed foldutas felfedezessel megtamogatva, lehetoleg sok fotozassal kiegyensulyozva, nyomas, hataridok nelkul. Persze azert egy laza terv nem art, de nem erdemes tulzasba vinni, mert igy talal olyan csodakat az ember, mint a mai nap - gondolom at mar este Jindabyneben, ahogy ulok a topartra nezo hatso kertben, ahol az egesz napos szelzaj keltette uresseget a fak suhogasa, a szomszedbol halkan atszurudo TV, a toparton tavolabb valahol gyerekek zaja toltik ki. Probalom felidezni a mai nap torteneseit, de allandoan elbamulok, atadom magam a latvanynak. Egyebkent sincs kedvem a laptopon irogatni, igy a turakon magamnal tartott jegyzetfuzetbe firkalgatok nehany gondolatot. Reggel nemi izomlazzal ebredtem. Elszoktam a motorozastol, hosszabb turaktol, hisz a munkahelyi kotelezettsegek miatt majd fel evig inkabb csak a munkaba jarasrol szolt a motorozas, esetleg este vagy hetvegen elmentem egy-egy korre. A kora reggeli, de mar zavaroan eros napsutesben (az a fajta, amikor az arnyekban meg huvos van, de a Nap mar eget) probalom a lancot emberi allapotba hozni, majd furdes utan a kozeli peksegben vetelezek tejeskavet-kiflit reggelire. Nincs meg 8 ora, de mar nagyon meleg kezd lenni. Sebaj, a celpont ma ugyis a Kosciusko csucsot korulvevo utak, nemzeti parkok...talan ott husolhetek majd. Vilagszinte hires tajakon vezet at a mai ut: eloszor az almajarol hires Batlow kornyeken kigyozik az ut, majd Tumbarumba utan a hegyekbe fordulva Ausztralia legmagasabban fekvo telepulese, Cabramurra kovetkezik, hogy aztan a Kosciusko Nemzeti ...

Forro delutan volt mar, mire vegul utra keltem. Nem tudom, hogy a felkeszuletlenseg erzese kesztetett volna maradasra vagy az eddigi leghosszabb, 23 naposra tervezett tura erofeszitese hatraltatott meg, de ahogy bo 100km-en at, teljesen megpakolva, lampatol-lampaig araszoltam az aszfalton erosen fontolgattam, hogy visszafordulok. Nyugati iranyban probaltam elhagyni Sydneyt a mar unalomig ismeros uton, Parramatta, Windsor, Richmond...sorolom magamban a Bell Line Road kanyargosabb resze elotti fontosabb csomopontokat, ahogy a csomagoktol elkonnyult eleju Dakart probalom a kocsisorok kozott terelgetni. Korben, a kora delutani napsutesben szinte izzik az aszfalt: az idojarasjelentes 32-33C-kal riogatott, de itt, a betondzsungel kozepen a negyvenet surolhatja. Neha szippantok egyet a Camelbak palackjabol, kozben elore-hatra mozgolodva probalom megtalalni a helyem, de a hatizsak minduntalan a kemping felszerelest vedo, hatra felkotott vizallo zsakba akad. Ahogy igy hatolok elore immar masfel oran at, egyre frusztraltabb vagyok, a fenebe kivanom az egeszet. Ki kellett volna probalni a csomagolast indulas elott, mert bar ez a zsak mar bevalt, ezen a motoron meg nem hasznaltam. Szidom magam is, meg hogy a melo miatt idom sem volt erre. Szukul a kor... Vegre, majdnem ket ora elteltevel kierek Kurrajong mellol, kinyithatom a gazt, elvezem a husito szelet, ahogy a kevlar racsain ataramolva huti az izzadt bort. Kezdek megbekelni a sorsommal, es bar tovabbra sem sok felfedeznivalot tartogat ez az utszakasz, megis elvezem a motorozast. Belegondolok, hogy tobb mint harom het all elottem, es atfut az agyamon, milyen apro kenyelmetlensegek miatt hisztiztem fel oraja. Persze akad meg megoldatlan problema, a hatso zsak tovabbra sem all tul jol, erre ...